Azonnali béremelést sürget az egészségügyi dolgozók számára a Jobbik

Azonnali béremelést sürget az egészségügyi dolgozók számára a Jobbik

A Jobbik szakpolitikusa, Lukács László György mai sajtótájékoztatóján béremelést sürgetett az egészségügyben dolgozók számára. 

A konzervatív politikus szerint ahhoz, hogy a járvánnyal szemben kellőképpen fel tudjunk lépni, ahhoz egy erős egészségügyi ellátórendszerre van szükség. 

"Éppen ezért arra kérem a kormányt, hogy az egészségügyi dolgozók munkájának megbecsülése érdekében, hozza előre a novemberben megígért 20 százalékos béremelést. A további tervezett 30 százalékos béremelést pedig augusztus elsejéig adja oda." 

Hozzátette, hogy több ország is meghozta már azt a döntést, hogy munkabért emelt az ágazatban dolgozók számára, ezzel is segítve áldozatos munkájukat.  

A Jobbik alelnöke szerint erre a radikális béremelésre azért volna szükség, mert az egészségügyben dolgozók jelenleg is megfeszített tempóban teljesítenek annak érdekében, hogy csillapítsák a járvány terjedését.

Leszögezte: a kormánynak a felelőssége az, hogy azoknak a dolgozóknak, akik most már évek óta várakoznak arra, hogy normális béremelést kapjanak, végre a munkájuknak megfelelően jutalmazzák. 

"Azonnali béremelést kérünk, pontosan azért, mert ezt érdemlik az egészségügyi ágazatban dolgozók, s most a legnagyobb bajban kell őket segíteni"

- emelte ki Lukács László György.

A jobbikos politikus elmondta, hogy kérésüket alátámasztja a szakmai szervezetek kérése is, hiszen a Magyar Orvosi Kamara és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is béremelést kért a kormánytól. Emellett a szerbiai és a nyugat-európai példák is azt mutatják, hogy ez a helyes döntés.

Lukács László György ezúttal is mindenkit arra kért, hogy kizárólag a legszükségesebb esetekben hagyja el otthonát.