Végre úgy harcol a rendőrség a kamuoldalak ellen, ahogy eddig is kellett volna

Végre úgy harcol a rendőrség a kamuoldalak ellen, ahogy eddig is kellett volna

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) közleménye szerint több nyomozást indítottak közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A nyomozások olyan különböző, internetes oldalakon megjelentetett cikkekre, illetve videófelvételre irányultak, amelyek - a köznyugalom megzavarására alkalmas módon - valótlan tényállításokat tartalmaztak a koronavírus magyarországi megjelenésével, hatásával kapcsolatban.

Ezek a tartalmak többnyire ugyanúgy születtek, ahogy a halálos betegségeket C-vitaminnal gyógyítók vagy más hazugságokat terjesztők szokták csinálni:

  • hangzatos címben kattintásra ösztönöznek
  • az értékelhetetlen vagy hazug cikk látogatásával reklámbevétel születik
  • sok honlapon sok látogató = sok pénz

Ilyenek voltak azok a cikkek is, amelyek azt a valótlan hírt terjesztették, hogy már januárban több magyar állampolgárságú ember fertőződött meg itthon a kínai eredetű koronavírussal és halt meg miatta, holott ekkor a járvány még nem jelent meg Magyarországon.

Ezzel kapcsolatban a nyomozóhatóságnak sikerült feltárnia több tucat "kamuportált" és a hozzájuk kapcsolódó Facebook-oldalakat üzemeltető hálózatot.

Az NNI nyomozói február 7-én az összehangolt bűnügyi akciót tartottak, informatikai eszközöket foglaltak le és gyanúsítottakat hallgattak ki.

A rendőrök észlelték azt a február 2-án megjelent cikket is, amely szerint több koronavírusos magyar beteget vittek el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A nyomozók azonosították az álhír íróját, valamint társát, aki a cikkeket a közösségi oldalakon terjesztette tovább.

Ezzel az volt a céljuk, hogy a kattintásszám után minél nagyobb hirdetési bevételre tegyenek szert.

A rendőrök a férfiakra március 11-én és április 8-án összehangolt akciókban csaptak le, mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezekkel az eljárásokkal egy időben rendeltek el nyomozást a március 10-én a világhálón közzétett "Budapest Karantén alatt Péntek 13. TÓL" című videóval kapcsolatban. A videót megosztó vlogger YouTube-csatornáján terjesztette azt a valótlan tényt, amely szerint Budapestet várhatóan karantén alá vonják a koronavírus-járvány miatt. Az álhír a közösségi média felületein gyorsan elterjedt. A nyomozók a videobloggernél március 14-én házkutatást tartottak. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és sikerült a videót is "kinyerni" a számítógépéről.

A három ügyben a beismerő vallomások és a bizonyítékok alapján a rendőrök a nyomozásokat április 27-én befejezték, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek – közölte a rendőrség. A nyomozásokkal összefüggésben az NNI rágalmazás és más bűncselekmények gyanúja miatt is folytat eljárásokat.