Orbán Viktor: "Nincsen b-forgatókönyvünk munkahelyteremtési ügyben"

Orbán Viktor: "Nincsen b-forgatókönyvünk munkahelyteremtési ügyben"

Orbán Viktor szokás szerint elsunnyogta a válaszadást a parlamentben, ahol az ellenzéki politikusok azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormányfőnek. Elsőként Jakab Péter arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy bevezetik-e a Mészáros-adót a munkanélkülivé vált tízezrek megmentéséért.

A Jobbik elnöke szerint a kormáy nem képes megbirkózni a válsággal, holott a Fidesz vezetője azt ígérte, hogy az ellenzék nélkül is megoldják.

Jakab szerint erre utal az is, hogy miközben tömegével mennek tönkre a cégek, tízezrével válnak munkanélkülivé, Orbán Viktor azt tanácsolja, hogy egyezzenek meg a dolgozók a munkáltatókkal.

Jól gondolom, hogy ön még nem dolgozott máshol? Jól gondolom. Látszik

- mondta Orbán Viktornak a Jobbik elnöke, aki arra is emlékeztette Orbánt, hogy tanácsadója, Parragh László is elismerte, hogy nem tudnak mit kezdeni a tönkremenő tömegekkel.

Ha a Fidesz megszavazza, Mészáros Lőrinc milliárdokkal segítheti a munkanélkülieket

Jakab Péter, a Jobbik elnöke hétfőn parlamenti határozati javaslatot nyújtott be a Tisztelt Ház elé "a politikai hátszéllel, hirtelen és aránytalanul meggazdagodott, kivételezett helyzetben lévő gazdasági szereplőkkel szembeni - a koronavírus (COVID-19) okozta humánjárvány miatt kialakult munkanélküliség felszámolását, bérfejlesztést célzó Munkahelyvédelmi Alap számára befizetendő - különadó bevezetéséről".

Orbán Viktor osztályharcos hozzáállásnak nevezve utasította vissza Jakab kritikáját, a kormányfő továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy a munkavállalóknak és a munkáltatóknak kell megegyezni. Ezután a szokásos vagdalkozásba kezdett, felsorolta a kormánypárti kommunikációs paneleket, de azt nem árulta el, hogy mire kellett a korlátlan felhatalmazás.

Fittyet hánytak arra a közvélekedésre is, hogy nem pártpolitikára, hanem összefogásra van szükség. 

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/ojlDfqH9cng.jpg?itok=XXMdtPs-","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=ojlDfqH9cng&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Egyre mélyebbre csúszik Orbán

Jakab Péter ezután azt hangsúlyozta, hogy a korlátlan hatalomhoz korlátlan felelősség is társul és az eddigi 51 ezer munkanélküli is Orbán Viktor felelőssége. Felhozta, hogy eközben Tiborcz István milliárdokból építhet kikötőt, Mészáros Lőrinc 20 milliárdból építhet élményparkot, pedig most nem a barátokkal és a családdal, hanem a nemzetnek kellene szolidaritást vállalni.

A Jobbik-elnök szerint épp ezért lenne érdemes elfogadniuk a fideszes milliárdosok megadóztatásáról szóló javaslatukat, amelyből az állásukat vesztett magyarokat lehetne támogatni. 

Újabb szellemi mélypontot ért el viszonválaszában Orbán Viktor sűrűn baloldalizva és a Jobbik megvásárlásáról szóló kormánypárti konteókat felidézve arról beszélt, hogy:

a Jobbik már nem is Jobbik, hanem Ballik.

Az érdemi válaszadás ismét elmaradt, így a miniszterelnök azt sem árulta el, hogy miért fontosabb családja és barátai vagyonosodása a bajba jutott magyar emberek sorsánál.

20-30 év

Mesterházy Attila (MSZP) szerint sokat beszélünk a válság veszélyeiről, most a lehetőségekről kell beszélni. Az ország szuverenitása miatt nem mindegy, hogy kitől mennyire függünk – fogalmazott, hozzátéve: az egész világ Kínánál áll sorban, és ez bizonyos szempontból veszélyes lehet. A kilábalás is egy verseny, és most itt van egy lehetőség előttünk, fontos, hogy Magyarország versenyképesebben kerüljön ki, és ezt önellátás, és új gazdasági szerkezet segíti.

Ez a vírus, vagy egy másik itt fog maradni, bármikor megismétlődhet – tette hozzá.

Orbán Viktor szerint „van lehetőség, szükség és kényszer”, hogy újr gondoljunk néhány gazdasági összefüggést, a kormány készen áll arra, hogy bármely ellenzéki párttal a gazdaság-stratégiáról egyeztessen.

Mesterházy Attila viszontválaszában azt mondta, hogy akár egy bizottság keretében , de 20-30 éves távlatban koncepciót kell alkotni.

Orbán Viktor ezt szívesen elfogadta, arra kérte Mesterházyt, hogy írja le a 3 gondolatát, és „létrehozhatjuk ezt a valamit, amiről nem tudjuk, hogy micsoda, de ártani nem árt". Egy bizottságnak ez volna a feladata.

Elmúlt 18 év

Arató Gergely (DK) munkanélküliekről beszélt. Szerinte a kormány intézkedései nem elégségesek, és még a kormány stratégiai partnerei sem szolidárisak a magyar munkavállalókkal.  Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet pontosan tudni, hány munkanélküli van.

Orbán Viktor szerint a járvány előtt 4,5 millió ember dolgozott, míg a 2010-es kormányváltás idején 3,6 millió. Amúgy a KSH adataiból dolgozik a kormány.

Arató szerint viszont nincs szánalmasabb, hogy 10 év kormányzás után az előző kormányra mutogat vissza a miniszterelnök. Orbán Viktor erre elmondta, hogy Arató Gergely miket szavazott meg a a Gyurcsány-kormány alatt.

Nincs b-terv

Keresztes László Lóránt (LMP) újra megpróbálkozott azzal, hogy kiderüljön, a kormány mit akar tenni a bajbajutott családokon, a munkanélkülieken. Megemelik a álláskeresési járulékot, meghosszabbítják-e a támogatás idejét? – érdeklődött.

Orbán Viktor munkanélküli segély: mire az lejár, mindenkinek lesz munkája, nem lesz olyan ember Magyarországon, aki alól, ha kifutott a 3 havi munkanélküli segély, ne kapna munkaajánlatot a piactól vagy a magyar államtól.  

Keresztes László Lóránt ezután azzal próbálkozott, mi lesz akkor, ha egy negatív forgatókönyv valósul meg, ami tovább tart mint 3 hónap. Arra is rákérdezett, hogy kellenek-e most a nagy beruházások.

A miniszterelnök szerint most kell megvalósítani a nagy beruházásokat, a számukat növelni kellene.

"Nincsen b-forgatókönyvünk munkahely-teremtési ügyben. A-forgatókönyvünk van. Azt fogjuk megvalósítani"

- fogalmazott.

50 milliárdos alap a nehéz helyzetbe került vállalkozóknak

Kocsis-Cake Olivio arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy miért maradt ki rengeteg ember a kormányzati válságcsomagból. A párbeszédes képviselő több példát is hozott azokra, akiken nem segítettek egyáltalán a közelmúlt intézkedései. Arra kérte Orbánt, hogy válaszoljon és mellőzze a sorosozást, gyurcsányozást, brüsszelezést.

Orbán Viktor szerint a munkanélküliek 3 hónapon keresztül kaphatnak álláskeresési támogatást, ezután pedig munkát fog kapni a magyar államtól vagy a piactól.

Kocsis-Cake szerint ez a támogatás az új katásoknak például egyáltalán nem jár ilyen támogatás. A miniszterelnök erre azt felelte, hogy azok a vállalkozók, akik most a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek egy 50 milliárdos alaphoz fordulhatnak, amit nemrég nyitott a kormány.

Köztévés színvonalú beszélgetés, stúdió helyett a parlamentben

Ezután a fideszes propaganda percei következtek, a kormánypárti Dunai Mónika mondatta el a Kásler Miklóst helyettesítő Rétvári Bencével, hogy Karácsony Gergely és a Fővárosi Önkormányzat tehet a Pesti úti idősotthonban bekövetkezett fertőzéssel. Rétvári Bence, aki az EMMI miniszterhelyetteseként még azt sem tudta elintézni, hogy a saját egyéni körzetében levő egészségügyi intézmények és ellátók megfelelő minőségű védőfelszerelést kapjanak, arról beszélt, hogy a főpolgármester nem volt a fertőzés helyszínén.

"Azt várja el az egész ország a főpolgármestertől, hogy nyújtson jobb kezet, vagy bal kezet, amije van, a bajba jutottaknak"

- tette hozzá Dunai Mónika.

Rétvári Bence ezután Karácsony Gergely felelősségéről beszélt, majd azt mondta, hogy a főpolgármester meghamisított dokumentumokkal próbálja alátámasztani saját igazát.

Orbán várja az ellenzéki javaslatot a kórházi tao-ról

Támogatja-e azt, hogy a társasági adó egy részét a látványsportok mellett az állami egészségügyi intézményeknek is fel lehessen ajánlani. Igen, vagy nem?

Erről már Steinmetz Ádám kérdezte a miniszterelnököt, akinek olimpiai aranyérmes vízilabdázóként azt hangsúlyozta, hogy a sport valóban kiemelten fontos terület, de nem fontosabb a magyar emberek egészségénél.

Orbán Viktor válaszában arról beszélt, hogy a társasági nyereségadót a kormány begyűjti és szétosztja, és ebből ugyanúgy kap az egészségügy, mint a sport csak az államon keresztül.

A kormányfő szerint egy ilyen rendszernek az lenne az eredménye, hogy egyenlőtlenül oszlanának el az állami források kórház és kórház között.

Ha az egészségügy nem lenne forráshiányos, akkor lenne a falon csempe, működne a lift és nem kéne egy szemvizsgálatra 15 hónapot várni

- reagált Orbán magyarázatára Steinmetz, aki megismételte kérdését.

Várom a bizottsági vitáját a javaslatnak

- zárta rövidre a vitát a miniszterelnök.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/3cB7-CpMc10.jpg?itok=H-nvkXkh","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=3cB7-CpMc10&feature=youtu.be","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Nem változtatnak

Székely Sándor független országgyűlési képviselő szintén a munkanélküliekre hívta fel a figyelmet, azzal árnyalva a képet, hogy ha valóban olyan jó helyzetben lenne a magyar gazdaság, mint ahogy azt állítja a kormányzat, akkor ezt a veszélyt átvészelnék a tartalékjaikból a családok.

Orbán Viktor válaszában arra kérte az ellenzéki politikust, hogy támogassa a kormány gazdasági politikát a járvány alatt.

Székely Sándor viszontválaszában kinyitotta a kérdést, a járványtól függetlenül, mikor fognak Magyarországon a munkavállalók normális munkáért normális bért kapni.

Orbán Viktor erre megismételte, 2010-ben 12 százalékos volt a munkanélküliség aránya, míg 3,3 százalék volt a járvány előtt. Nincs okunk változtatni a politikánkon – tette hozzá.

Amíg tart a járvány...

Harangozó Tamás (MSZP) arra mutatott rá, hogy a kormánysajtó gyakorlatilag legyilkosozza Karácsony Gergely főpolgármestert a Pesti Úti Idősek Otthona miatt. Felhozta azt is, hogy egy nyugat-magyarországi orvos arról számolt be, hogy neten kellett védőmaszkokat rendelnie.

Orbán Viktor válaszában a nap egyik legfontosabb kijelentését tette:

„mindent megteszek, hogy a Pesti úti szabálytalanságok ne uralják el a belpolitikát, amíg a járvány tart”,

de a felelősségre vonásra lehet számítani, „lesz itt erről mit beszélni a járvány után”.

Egyébként pedig a kormányfő szerint minden egyes kórházban a védekezéshez szükséges egy heti, tíznapi készlet rendelkezésre áll, minden más állítás hamis – fogalmazott.

Harangozó Tamás még megpróbálkozott azzal, hogy erős, amikor a miniszterelnök lehazudozza az orvosokat, ápolókat, háziorvosokat, szociális munkásokat, de Orbán Viktor csak annyit válaszolt, hogy csakúgy, mint az MSZP szavazói, ő sem hallgat Harangozóra.