A jól szórakozó Kásler Miklóst védte a kormány a parlamentben

A jól szórakozó Kásler Miklóst védte a kormány a parlamentben

Kedden napirend előtti felszólalásokkal folytatódott a Parlament munkája, igaz, a hétfői Kásler Miklós felszólalások nem maradtak következmények nélkül. Legalábbis ellenzéki oldalon. Emlékezetes, a miniszter tegnap szórakoztatónak nevezte azokat a történeteket, amelyek a járvány két áldozatáról szóltak:

Szórakoztatónak tartja az egészségügy hibájából elhunyt édesanya történetét Kásler Miklós

Megjelent az emberi erőforrások minisztere az azonnali kérdések órájában, ahol ketten is kérdezhették, mielőtt kivonult a teremből. Lukács László Györgynek elmondta, hogy minden tizedik egészségügyi dolgozó fertőzött, egy, az egészségügy leállása miatt elhunyt kétgyermekes édesanya történetét pedig szórakoztatónak tartotta. Az egészségügyi újranyitásról kérdezte Lukács László György Kásler Miklóst.

A Párbeszéd részéről Kocsis-Cake Olivíó például hangoztatta, hogy nemcsak önálló egészségügyi minisztériumra, de új felelős miniszterre is szükség lenne. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy Kásler Miklós, egészségügyért is felelős miniszter csak néhány kérdés megválaszolása erejéig jön be a Parlamentbe, amúgy pedig helyette Szijjártó Péter külügyminiszter számol be a törvényhozás előtt a járvány elleni védekezésről.

Felhozta, hogy nemcsak Kásler Miklós néhány rossz mondatával van gond, hanem az átgondolatlan kórház-kiürítésekkel, és a kórházigazgatók leváltásával is.

Kocsis-Cake Olívió szerint Kásler alkalmatlan miniszternek.

Erre a felvetésre Bodó Sándor államtitkár csak annyival felelt, hogy politikai kalandorság számon kérni az ellenzéki politikusnak, hogy ki hol végzi a járvánnyal kapcsolatos munkáját.

Az MSZP-s Korózs Lajos szintén úgy ítélte, hogy Kásler Miklósnak távoznia kell a posztjáról, emlékeztetve, hogy

a miniszter nem vállalta a felelősséget a 41 évesen meghalt ápoló halála kapcsán, hanem azt rátolta a kórházra és annak vezetőjére.

Felhozta azt is, hogy az ápoló legyőzte volna a koronavírust, de a kórházi fertőzést már nem tudta.

Rétvári Bence államtitkár azt hozta fel, hogy az elmúlt évtizedekben 60 tudományos intézet is elismerte Kásler Miklós korábban végzett munkáját az Onkológiai Intézet élén, amúgy pedig szerinte csökken a kórházi fertőzések száma Magyarországon.

A jobbikos Brenner Koloman a kultúrától és az egyetemi világtól elvont forrásokra figyelmeztetett. A Jobbik, mint nemzeti néppárt számára nemzetstratégiai ágazat a felsőoktatás - hangzott el, hozzátéve: az egyetemektől krízis helyzetben nem elvonni kell 25 milliárdot, hanem támogatni kellene azokat, hiszen a kevés jelentkező miatt 30 vidéki kar kritikus helyzetbe került.

Felidézte, pártja az érettségire felajánlott jegyeket javasolt, hogy elkerüljék a több tízezer személyes kontaktust a járvány intenzív szakaszában.

A digitális oktatás kapcsán pedig arról beszélt, hogy a gyerekek egyötöde-egyharmada nem részesül belőle, sok otthonban nemhogy internet, de áram sincs. A NAT bevezetését pedig meg kellett volna várni a koronavírus-járványból levont konzekvenciák értelmezésével.

"A nemzeti néppárt számára az oktatás a hadügy, mi ezért harcolunk"

- szögezte le.

Az oktatással kapcsolatos kérdéseket szintén nem a területért felelős Kásler Miklós, hanem Szijjártó Péter külügyminiszter válaszolta meg.

A politikus viszont nem cáfolta meg saját magát, és a kormány neoliberális gazdaságpolitikájának megfelelően válaszolta meg a kérdést. Azzal cáfolta azokat az ellenzéki vádakat, amik a nem korszerű oktatásról szólnak, hogy a hazánkban üzemeket létesítő multik elégedettek a magyar munkások képességeivel.