A kormány nem tud mit kezdeni a női képviselőkkel

A kormány nem tud mit kezdeni a női képviselőkkel

Az utóbbi napokban több alkalommal is szóba került a nők helyzete a magyar közéletben. Ez nem véletlen, hiszen azok után, hogy Szabó Tímeát tulajdonképpen "lekeverték" a parlamentben, az Országgyűlés házelnöke, Kövér László olyan kijelentéseket tett, amely nem feltétlen illik be a "keresztény-konzervatív" politikai képbe. 

Miközben idehaza 2019-ben a családok évét ünnepelte a kormányzat, addig a kormányzati kommunikáció nem feltétlen azt az érzést kelti, hogy a nőket valóban értékükön képviselnék. Nincs ez másként a kormánysajtóban sem, hiszen a Magyar Idők Nemzet hasábjain már olyanokat is olvashattunk, hogy 

a Szabó Tímea nevű organizmus szétfröcskölte baktériumait a parlamentben.

Anélkül, hogy Szabó Tímea "munkásságának" elemzésébe bocsátkoznánk, képzeljük el, hogy mi történne a kormánysajtóban, illetve milyen médiahadjárat indulna akkor, ha esetleg egy ellenzéki lap írná ugyanezt Varga Juditról vagy Novák Katalinról.

Ám tudjuk, hogy következetességet elvárni a kormánypárti sajtótól manapság igencsak az utópia kategóriájába tartozik. 

Az ügy miatt a lapunknak nyilatkozó Varga-Damm Andrea szerint a kormány teljességgel tisztában van azzal, hogy mennyi hibát követ el a társadalommal szemben, hogy milyen súlyos problémát okoz a korrupció idehaza, vagy hogy mekkora ellenállás van a demokratikus jogállam tervszerű leépítése miatt. 

"Természetesen zavarja őket, ha ezt valaki szóvá teszi. És különösen zavarba vannak, ha nők hívják fel a figyelmet a társadalmat övező problémákra" 

- emelte ki a képviselőnő, hozzátéve: az utóbbi időben szemmel látható, hogy a nők felé egyre nagyobb figyelem irányul a választópolgárok részéről. Ezzel a helyzettel pedig a kormány nem tud egyelőre mit kezdeni. 

"A kormánypárti politikusok többsége ugyanis abban szocializálódott, hogy a nő csupán másodrendű szerepet tölthet be az életükben."

A Jobbik politikusa úgy látja, hogy "miután érveik nincsenek az ellenzéki képviselőnők kritikáira, mivel ezek a kritikák megalapozottak, nem tudja érdemben támadni azokat." Ezért egyetlen eszközük maradt: becsmérelik ezeket a képviselőket. 

Hogyan lehet segíteni a karanténba zárt áldozatokon?

Mint ismert, a koronavírus-járvány második szakaszában a Fidesz-KDNP valamiért úgy gondolta, itt az ideje a kapcsolati erőszakról, és a nemek közti egyenlőségről szóló Isztambuli Egyezmény ratifikálását parlamenti szinten is elutasítani (annak ellenére, hogy az Orbán-kormány 2014. március 14-én aláírta azt).

Hozzátette: itt nem arról van szó, hogy a kormány minden magyar nőt semmibe venne, mert ez kizárólagosan az ellenzéki női képviselőknek szól és azoknak, akik ellenvéleményt merészelnek megfogalmazni a politikai éterben. 

"Az elmúlt két évben valódi ellenféllé váltunk. Lenéztek minket, lesajnáltak minket, legyintettek ránk mindig, s közben ez idő alatt egyre több ember kezdett szimpatizálni a női képviselőkkel." 

Varga-Damm Andrea kiemelte, hogy az új generációk körében már sokkal több bátor nő lesz, ráadásul a férfiak is egyre inkább szimpatizálni fognak a közélettel foglalkozó női politikusokkal, mivel már sokkal modernebb felfogással viseltetnek a nők iránt, így a hölgyek szerepe a jövőben erőteljesebbé válhat. 

Üzenet a kormánynak: "Legyetek egészséges férfiak, és akkor nem lesz problémátok a nőkkel!"

Az országgyűlés elfogadta az isztambuli egyezmény elutasítását. A javaslatot még hétfőn nyújtotta be a KDNP, amelyet most a parlament 115 igennel és 35 nem szavazattal megszavazott. A szavazás után az ellenzéki női képviselők sajtótájékoztató keretein belül tiltakoztak a döntés ellen.