Az oroszok már önkénteseken tesztelik a koronavírus elleni vakcinát

Az oroszok már önkénteseken tesztelik a koronavírus elleni vakcinát

Ötven önkéntes katona, köztük öt nő bevonásával megkezdi a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcina klinikai tesztelését az orosz hadsereg - közölte kedden a védelmi minisztérium.

Az oltóanyag kidolgozásában a tárca 48. központi kutatóintézetének szakemberei vettek részt. Szerdán a hivatalos tájékoztatás szerint megkezdődik az önkéntesek első csoportjának kivizsgálása és a kísérletre való felkészítése.

Május 22-én vált ismertté, hogy a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) munkatársai elsőként és nem hivatalosan önmagukon próbálták ki az ott kifejlesztett vektorvakcinát. A központ igazgatója, Alekszandr Gincburg akadémikus sikeresnek nevezte a kísérletet, az oltások nem jártak káros mellékhatással.

Szergej Sojgu védelmi miniszter május 26-án azt ígérte Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a katonák július végéig befejezik az általuk fejlesztett vakcina klinikai kísérleteit. Azt, hogy ilyen kutatás folyik, április 7-én Igor Kirillov altábornagy, a sugárzás, vegy- és biológiai védelmi csapatok parancsnoka jelentette be. A szérum kifejlesztésében a 48. katonai kutatóintézet, amely korábban az ebola, a MERS és az influenza ellen is dolgozott ki oltóanyagot, együttműködött a NICEM-mel.

Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes május 20-án a parlament felsőházában bejelentette, hogy Oroszországban 47-féle Covid-19-vakcina kidolgozása folyik.

Sojgu kedden bejelentette, hogy a Covid-19-járvány miatt május 9-ről június 24-re halasztott jubileumi győzelem napi parádén csakis a SARS-CoV-2 koronavírussal szemben az immunitást már megszerzett vagy igazoltan fertőzésmentes katonák vesznek részt. A rendezvényt különleges járványvédelmi óvintézkedések fogják megelőzni.

Az moszkvai katonai tárca közölte, hogy Sojgu telefonon beszélt Mark Esper amerikai védelmi miniszterrel és meghívta őt a parádéra. Korábban a Független Államok Közösség (FÁK) több tagállama és Szerbia elnöke jelezte, hogy rész kíván venni az eseményen.

Sojgu a koronavírus-járvány elleni együttműködést javasolt Espernek, egyúttal Moszkva aggodalmát fejezte ki Washingtonnak a nyitott égbolt-szerződés felmondására irányuló szándéka miatt.

A nácizmus felett aratott győzelem 75. évfordulóján a moszkvai Vörös téren megtartandó díszszemlén mintegy 14 ezer katona, köztük 19 külföldi egység vesz majd részt. A védelmi tárca vezetője azt is elmondta, hogy június 22-én fogják felszentelni az orosz hadsereg főtemplomát. Ennek az időzítése, csakúgy mint a parádéé, jelképes erejű, a hitleri Németország ugyanis 1941. június 22-én támadta meg a Szovjetuniót, a Vörös Hadseregnek a frontról visszatérő alakulatai 1945 június 24-én tartották meg Moszkvában a győzelmi felvonulást.

Oroszországban az elmúlt egy nap alatt az igazolt Covid-19-fertőzések száma 8863-mal 423 741-re nőtt. Ez 2,1 százalékos napi növekményt jelent, az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 41,9 százaléka tünetmentes. A halálozások száma 182-vel 5037-re, a gyógyulásoké pedig 11 108-cal 186 985-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 11,1 millió, az elmúlt nap leforgása alatt pedig ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 304 657 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester egy keddi nemzetközi városvezetői online tanácskozáson elmondta, hogy az orosz főváros a járvány leküzdésére létrehozott kórházi kapacitásnak csak a felét vette igénybe. Tájékoztatása szerint a 12,7 milliós Moszkva gazdaságának 80 százaléka kezd visszatérni a rendes kerékvágásba.

Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes kedden megismételte, hogy Oroszországban várhatóan ősszel kezdik meg a tömeges vakcinációt. Bejelentette, hogy Oroszországban a mozikat és a múzeumokat fokozatosan július közepétől megnyitják, de a színházakat és a koncerttermeket csak ősszel fogják újra megnyitni a közönség előtt.

Alekszej Volin távközlési miniszterhelyettes szerint a járvány kezdete óta félezer orosz újságíró kapta el a vírust.

(MTI)