Misi Mókus meséjében ugyan létezett az örökké termő fa szigete, de sajnos vagy sem, a valóság nem fog minket ennyire elkényeztetni. Az ezerszer - és sok szempontból joggal - szidott GDP egy főre jutó értékét csak termelékenység növekedéssel lehet elérni.
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Szomorú vastörvény, de az ehhez szükséges változtatások nélkül könnyen a közepes fejlettség csapdájában ragadhat az ország. A humántőke-fejlesztés megvalósulása érdekében ezért sokkal hatékonyabb, jóval eredményesebb oktatásra lenne szükség, hiszen matematika, természettudományok, valamint szövegértés terén nem csak az uniós, hanem a cseh-szlovák-lengyel V3 átlagtól is elmaradnak a 15 éves magyar fiatalok.
S ugyanekkora arányban mind természettudományokból, mind pedig matematikából szintén nem érik el az alapvető készségszintet sem.
Márpedig az emberi tőke minősége a tudásalapú gazdaság korában a gazdasági fejlődés releváns magyarázó eleme. Az oktatási rendszer milyensége és a gazdaság haladása között ilyenformán egyértelmű kapcsolat mutatható ki.
Konzervatív alapállásból nem lehet megkérdőjelezni, hogy a család által közvetített normarendszernek és az egyéni elszánásnak, valamint erőfeszítéseknek óriási szerepe van az iskolai sikerességben. De mindemellett az államnak is kardinális felelőssége van abban, hogy a fiatalok egynegyede ne végzettség nélkül vagy rossz alapkészségekkel hagyja ott-fejezze be az iskolát, mert igen drága lesz utólag orvosolni mindazt, amit a költségvetés egy méltányos iskolarendszer hiányában megspórol. Alapképzettségük hiányosságai miatt a diákok egy jelentős részének át- és továbbképzése gyakorlatilag lehetetlenné válik, ami súlyos társadalmi feszültségek robbanóanyagául szolgálhat a jövőben.
Az intézmények korszerűsítése (amely alatt elsődlegesen nem nyílászáró-csere értendő) és a módszertani fejlesztés igénye egyre sürgetőbbé válik, hiszen ugyan szinte már közhely, de a Z generációt tényleg úgy kellene tanítani, hogy olyan szakmákra legyenek alkalmasak, amelyek még nem is léteznek. Ezért az oktatásnak alkalmazkodnia kell a változó munkahelyi elvárásokhoz, mert az ipar 4.0, a negyedik ipari forradalom elemei azt mutatják, hogy az elkövetkező évtizedekben gyökeresen átalakul a termelés és a munka jellege. Az új világ, a szemünk előtt kibontakozó technológiaváltás teljesen át fogja alakítani a munkaerőpiacot is. Számos területen egyre olcsóbb és könnyebb lesz emberek helyett robotokat alkalmazni (gondoljunk csak arra, hogy egyre terjednek az automata pénztárak, nem ül már senki a metró vezetőfülkéjében, és az önvezető gépjárművek elterjedésével még az olyan viszonylag nagy elismertségnek örvendő szakma, mint a kamionsofőröké is eltűnhet). Az automatizálható munkakörök aránya hazánkban már így is hozzávetőlegesen egyharmad lehet, a technológiai fejlődés felgyorsulásával pedig ez még tovább nőhet. A veszély mértékét jól jelzi, hogy a MNB szakértőinek számításai szerint a 2000 és 2015 között eltelt másfél évtizedben a szakmunkások aránya 11%-kal csökkent a vállalati szektorban.
Persze az emberek közötti kapcsolatokon alapuló szakmák bajosan lesznek digitalizálhatók, de a technológiai robbanás hatására még inkább felpöröghet a már most is extrém szintet elérő szelektivitás, és ezzel az intenzív leszakadás folyamata. Aki ugyanis nem tud ezekhez az új jelenségekhez alkalmazkodni, aki ehhez nem kap elegendő támaszt az iskolában, az a társadalom perifériájára szorul. Arra még fokozottabban lesz igaz, hogy ott marad, ahová született. Egyre fontosabbá válik, hogy a munkavállalók tanulás-fejlődési képessége erős legyen, hogy képesek legyenek nagyobb hozzáadott értéket előállítani. És az a magasabb hozzáadott érték motiválóbbá, izgalmasabbá is teheti majd a munkát. Kérdés csupán annyi, hogy azok, akik napjainkban gyakorlatilag funkcionális analfabétaként hagyják ott az iskolapadot, milyen izgalmakban fognak majd részesülni? Mi lesz azoknak a fiataloknak a sorsa, akik sokszor döbbenetes ismeret- és alapvető kompetenciahiánnyal, teljesen felkészületlenül kerülnek ki az utcára? Figyelembe véve a magas lemorzsolódási arányokat, látni kell, hogy akik nem rendelkeznek középszintű- vagy szakképzettséggel, sokkal nehezebben helyezkednek el a munkaerőpiacon, illetve közülük sokan lesznek hosszú távon inaktívak.
Oktatási rendszerünk jelenleg képtelen kezelni a diákok szociokulturális hátteréből fakadó eltéréseket. Örvendetes a gyakran hivatkozott sok előkelő diákolimpiai helyezés, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy miközben egy szűk elit valóban világszínvonalon teljesít, addig a polarizáltság árnyoldalaként igen széles tömegek jutnak elégtelen tudáshoz, ami a társadalmi kohézió szempontjából is káros eredményekkel jár.
A brit The Economist Intelligence Unit gazdasági elemzőcsoport 2015-ös tanulmánya 56 ország esetén vizsgálta azt a kérdést, hogy mennyire felkészültek a munkavállalók a jövőre. A hetedik helyezett Németországgal szemben például hazánk csak a 25-ik helyet tudta megszerezni, ami nem vetít elénk túl fényes jövőt. A Világgazdasági Fórum 2016-17. évi jelentésében a vizsgált 138 ország között Magyarország az értékláncok hossza tekintetében csak a 113. helyen állt, ami azt jelenti, hogy nálunk az alacsony hozzáadott értéket képviselő összeszerelés dominál. Az ilyen munkahelyeken tulajdonképpen biorobotként alkalmazott dolgozóknak - munkájuk jellegéből adódóan - nem is igen van rá lehetőségük, hogy azokat az ún. „soft skilleket”, mint amilyen például a problémaorientált gondolkodás vagy a kooperativitásra való képesség, és amelyek egyre inkább belépőt jelentenek az elkövetkezendő korszak munkaerőpiacára fejleszteni tudják.
Bölcs közpolitikákkal és minőségi köznevelési rendszerrel azonban sikerülhet megerősíteni a munkaerőpiaci alkalmazkodó képességet. Ehhez a munkaügyi támogató rendszeren valamint a felnőttképzésen túl egy ezeket megelőző területre: a gyerekek és fiatalok oktatására is figyelni kell. A tudásalapú társadalom feltételeit az egész életen át tartó tanulás közoktatásban való megalapozása biztosíthatja a leghatékonyabban.
Továbbá az is nyilvánvaló, hogy a tanulásban nem lehet rendszeridegen elem a mai és a jövő igényeinek jobban megfelelő szociális konstruktivista felfogás sem. Mindez azonban egy anyagilag és erkölcsileg megbecsült, a legjobbakat a pályára vonzó pedagógushivatást feltételez.
A szerző pedagógus, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Kulturális bizottság alelnöke