A pátyi boncmester csecsemők holttestét is hazavitte

.
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Hatvan hordónyi emberi maradványt tárolt az udvarán az a pátyi boncmester, akihez a múlt héten vonult ki a rendőrség, és az udvarán halva született csecsemők maradványai is előkerültek - értesült a Bors. 

A lap szerint a férfi udvarán talált testrészek megsemmisítését elkezdték, ugyanakkor DNS-vizsgálatra nem lesz szükség, mivel a testrészek nem bűncselekmény áldozatainak maradványai. 

Mint ismert, június 19-én pénteken rendőrök jelentek meg egy pátyi háznál, ahol rengeteg emberi maradványt találtak. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gál Kristóf korábban elmondta, hogy a rendőrség emberi test tiltott felhasználása bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Hozzátette azonban, hogy a testrészek nem életellenes bűncselekményből származnak.

A férfi jelenleg szabadlábon védekezhet.