Adorján Béla: „Ha a kormány nem hajlandó igazat adni a devizásoknak, szavazzunk róla!”

Adorján Béla: „Ha a kormány nem hajlandó igazat adni a devizásoknak, szavazzunk róla!”

A Jobbik elnöke publicisztikában tör lándzsát a devizakárosultak mellett.

Az Európai Unió Bírósága több mint egy hónapja meghozta történelmi jelentőségű döntését, amely világosan kimondja: a deviza alapú hitelezés egész gyakorlata és jogi háttere törvénytelen volt.

Magyarországon azóta sem történt a világon semmi.

A kormány a felelősséget teljes egészében az igazságszolgáltatásra tereli, arra kényszerítve a vagyonukból aljas módon kiforgatott családokat, hogy újabb milliós költségeket a nyakukba véve, újabb hónapokat, akár éveket várva egyenként próbálják érvényesíteni igazukat a bíróságokon.

Az elmúlt hetekben számos alkalommal próbáltunk keresztülvinni az Országgyűlésen egy olyan megoldást, amely általános érvénnyel, jogszabályi alapon rendezi ezt a kérdést, megelőzve az újabb méltánytalan és embertelen tortúrát. A kormány egy mozdulattal a szemétbe hajította a Marczingós László ügyvéd által összeállított csomagot. Répássy Róbert államtitkár Z. Kárpát Dániel kérdésére válaszolva a parlamentben még azt is odavetette a kifosztott magyaroknak: „nem javasolja”, hogy a jogilag már lezárt ügyekben (vagyis az ügyek elsöprő többségében) bírósághoz forduljanak.

A devizahitelesek helyzetének rendezése nem csak azért sürgető feladat, mert több mint másfél évtizednyi kálvária után ez a legkevesebb, amivel nekik tartozunk. Hanem azért, mert

minden egyes elfecsérelt nap újabb és újabb otthonok elrablását jelenti.

Hogy ez mennyire nem csak üres frázis, azt legutóbb Szigetszentmiklóson láthattuk, ahol egy idős hölgyet úgy lakoltattak ki, hogy a végrehajtó és az új tulajdonos néhány nap haladékot sem volt hajlandó adni, hogy a néni költözését megszervezhessék, és méltó lakhatást biztosítsanak számára. Nagy János, a település polgármestere szerzett végül fedelet a kifosztott asszony számára.

Ám nagyon sok helyen erre nincs szándék vagy lehetőség. Minden egyes nappal újabb és újabb magyar családok kerülhetnek utcára. Ezért kértük a kormánytól, hogy ha már ők maguk is elismerik, hogy a helyzet jogilag tisztázatlan, akkor legalább a kilakoltatásokat állítsák le addig, ameddig a bíróságok igazságot nem szolgáltatnak. Ezt is elutasították. Orbán Viktor még azt hozzátette megdöbbentő önelégültséggel, hogy ők „mindent megtettek, amit lehetett”.

Hát, rendben! Ha tőlük ennyi tellett, akkor ne is várjunk rájuk!

A kormány világossá tette, hogy végleg cserben hagyta devizahiteleseket! Ha a hatalom nem képes vagy nem hajlandó lépni, akkor a nemzetnek kell kezébe vennie a sorsát!

A Jobbik országos népszavazást kezdeményez a kilakoltatási moratóriumról és a Lex Marczingósról.

Kényszerítsük ki együtt, közös erővel azt a döntést, amelyet nem képes, nem mer, vagy nem akar meghozni a kormány!

Az általuk körömszakadtáig védett bankoknak pedig Tamási Áron szavaival csak annyit üzenünk:

„Az igazságot is meg lehet szokni.”

Kezdjenek is el hozzászokni, mert mi ezt az igazságot keresztül fogjuk verni minden eszközzel. Erre tettünk esküt, és mi nem felejtettük el a fogadalmunkat.

Július 1-én, kedden a budapesti Nyugati téren 17:00-tól tart Z. Kárpát Dániel és Marczingós László ügyvéd úr nagyszabású fórumot a devizahiteles ügyekről. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Igazságot a devizásoknak!

(A szerző a Jobbik elnöke.)