A Metallica dalainak szubjektív „verselemzése” - Bemutatjuk Chris Ingham kötetét

A Metallica dalainak szubjektív „verselemzése” - Bemutatjuk Chris Ingham kötetét

Könyv és fényképalbum egyben.

Chris Ingham Metallica - The Stories Behind the Songs című könyve tavaly jelent meg, magyar fordítást kapva – Történelem a dalok mögött alcímmel – pedig példás gyorsasággal már idén tavasszal a hazai metalrajongók elé került, elismerés érte az Álomgyár Kiadónak. Mivel megalakulásától a kilencvenes évek közepéig elkötelezett rajongója voltam a csapatnak, valamint a továbbiakban is figyelemmel kísértem a megmozdulásaikat, lemezeiket, így egy percig sem volt kétséges, hogy én is beruházok erre a kötetre.

 

 A keményfedeles, már kinézetre is exkluzív és masszív kiállást magáénak tudó kiadvány a tartalomjegyzéket követően a szerző által jegyzett nagyon rövid bevezetővel indít - amely egyes elemeiben a zenekar szövegeit író James Hetfield énekes/gitáros munkássága előtti főhajtásként is értelmezhető. Majd egy 11 oldalas metal gyorstalpalóval folytatódik, ami a „bennfentesek” számára újdonságot nem tartalmaz, viszont erőssége, hogy az első nagylemezt rögzítő négyes (Hetfield-Ulrich-Burton-Hammet) összeállásának elmesélése mellett az akkoriban indult – és a 2010-es turnékon The Big 4 név alatt összegründolt – kortárs csapatok (Megadeth, Slayer, Anthrax) elindulását is feleleveníti, illetve ezt egy olyan fejezettel vezeti be, amiben a Metallicára hatással lévő zenekarokat is bemutat.

cikkbe Metallica story back

 A 34. oldaltól kezdve válik aztán igazán egyedivé/érdekessé a kötet, ugyanis a kronológia sorrendet tartva lemezről-lemezre, dalról-dalra (a szerzőket, az aktuális szám hosszát, illetve az esetleges elért listás eredményeket feltüntetve) végigveszi Ingham a poklot és mennyet is (többször) megjárt, amatőr klubzenekarból a metal színtér stadionokat megtöltő szupersztár formációjává váló Metallica életművét. Mindezekhez a saját gondolatait/elméleteit tartalmazó dalszöveg-magyarázatok fűz, illetve sok-sok esetben a „felboncolt” adott számból konkrét sorokat is megidéz. Az angolul jól tudók tehát mindenképpen előnyben vannak, hiszen ők vélhetően már elmélyedtek korábban is ezekben, de aki kevésbe bírja a nyelvet, vagy eddig nem vette a fáradtságot, hogy egy-egy szerzemény mondanivalójának utánanézzen, ez remek inspiráció ahhoz, hogy hozzákezdjen.

Mindemellett az egész kötetet át- és átszövik a zenekar tagjaitól, valamint néhány esetben zeneipari dolgozóktól (kiadói szakemberek, producer, stb.) származó, különböző interjúkból, sajtóanyagokból (?) beemelt idézetek, amelyek még további segítséget adhatnak egy-egy aktuális dal, vagy az adott zenekari helyzet kibontásához/megértéséhez.

cikkbe Metallica story promo front

 A kötetet a főbb szereplőket bemutató, a lemezmegjelenéseket, egyes dalok/albumok díjazásait, és a kiemelkedő fontosságú fellépéseket összegyűjtő Kronológia, egy válogatott Diszkográfia, a Név- és Tárgymutató, valamint a Képjegyzék zárja.

A 210 oldalas könyvet – mind a minőségét, mind a mennyiségét (hiszen majd’ 150 darabot tartalmaz!) tekintve – pazar képanyag díszíti - ahogy a hátsó borítón is olvasható: a kötet könyv és album is egyben. Ezzel már az első belelapozás során csak egyetérteni lehet.

 

 A tördelés első osztályú, a két hasábban futtatott szöveg, a könnyű olvashatóság, és a részinformációk igényes elhelyezése is tovább növeli a – szinte metal-lexikonként is értékelhető – kiadvány színvonalát.

Minimális negatívumként néhány képaláírás számomra elég erőltetett megfogalmazása, a szövegben az indokoltnál kicsit többször megjelenő egy-két (túlzó) jelző használata, valamint pár fotó nem a tartalomhoz illő elhelyezése róható fel, amúgy nagyon rendben van a könyv, minden tekintetben!

Egy-egy zenei témájú kötet recenziójának legtöbbször az a vége, hogy a bemutatásra került olvasnivaló nem csak a rajongók, hanem mindenki számára ajánlott. A Metallica - Történelem a dalok mögött esetében ez fokozattan igaz, hiszen tartalma nem csak kimondottan a már mindent tudó/ismerős fanatikus rajongótáborhoz szól, hanem az átlag rock/metal hallgatósághoz, úgyhogy bátran tehet vele egy próbát a „nagyközönség” is.