Pocsék GDP-adatok érkeztek az EU-ból is, Magyarország a V4-ek végén kullog

Pocsék GDP-adatok érkeztek az EU-ból is, Magyarország a V4-ek végén kullog

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat is közzétette 2020. második negyedévi GDP-adatait, mely szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva, a szezonális hatások kiigazításával

a közösségen belül 14,1, az euróövezeten belül pedig 15 százalékkal csökkent a bruttó hazai össztermék.

Az előző, 2020. első negyedévéhez viszonyítva a közösség gazdasága 11,7, az euróövezeté pedig 12,1 százalékkal zsugorodott.

Mint arról délelőtt beszámoltunk, a magyar GDP-adat hasonlóan rossz lett: 2019. második negyedévhez viszonyítva a csökkenés 13,5 százalék, míg 2020. első negyedévhez képest 14,5 százalék.

Itt a friss GDP-adat: mínusz 13,5 százalék

Nyers adatok szerint 13,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a hazai gazdaság a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ugyanez az adat három hónappal korábban - azaz 2020. első negyedévet viszonyítva 2019.

Összességében a magyar gazdaságot nem rázta meg jobban a koronavírus-válság, mint az EU-t vagy az eurózónát, ugyanis – mint fenti cikkünkben említettük, 2020. első negyedévében a magyar adat sokkal jobb volt, mint a két nagy gazdasági közösségé.

 

Magyarország

EU

eurózóna

 2020Q1/2019Q1

+ 2,0

-2,5

- 3,1

 2020Q2/2019Q2

- 13,5

-14,1

- 15,0

 2020Q1/2019Q4

- 0,4

-3,2

-3,6

 2020Q2/2020Q1

-14,5

-11,7

- 12,1

(Változások százalékban.)

Az eddig meglehetősen foghíjas adatsorból az látszik, hogy a második negyedévet a legjobban a litvánok „úszták meg”, ott az éves visszaesés csak 3,7 százalék, míg a csökkenés a legnagyobb mértékben Spanyolországot (22,1 százalék) és az EU-t január végén elhagyó Egyesült Királyságot (21,7 százalék) sújtotta.

Nincs ok a büszkeségre...

A V4-ek közül a második negyedéves visszaesés

  • Lengyelországban 7,9,
  • Csehországban 10,7,
  • Szlovákiában 12,1

százalék volt. (Utóbbinál szezonális és naptárhatás kiegyenlítése nélkül.)

Emlékeztetőül: itthon 13,5 százalék.

Az előző negyedévhez viszonyított zsugorodásban is V4-es sereghajtók vagyunk:

  • Szlovákiában 8,3,
  • Csehországban 8,4,
  • Lengyelországban 8,9 százalék

volt a csökkenés 2020. első negyedévéhez képest.

Emlékeztetőül: itthon 14,5 százalék.