Lukácsi Katalin szerint Erdő Péternek szerepe lehetett Hodász atya döntésében

Mint ahogyan arról ma korábbi cikkünben beszámoltunk, leáll Hodász András atya mémoldala és YouTube-csatornája. A népszerű katolikus lelkipásztor Papifrankó nevezetű,  több mint 8700 követővel rendelkező Instagram-oldala, valamint a 15 ezernél is több feliratkozót számláló YouTube-csatornája sem fog frissülni innentől, mindenről ő maga számolt be csütörtök este Instagram-oldalán. Megjegyzést, indoklást nem fűzött a poszthoz, csupán annyit jegyzett meg, hogy az eddigi tartalmak továbbra is elérhetőek lesznek.

Nem sokkal bejelentése előtt azonban egy elég beszédes bejegyzést tett közzé az Instagramon, amelyben ezt írta: „Jézus sokat vitatkozott, sokszor megvédte magát. Az utolsó perben csendben maradt, és végül olyanért ítélték el, amit el sem követett.”

A témában megszólalt Lukácsi Katalin is, akit mélységesen elszomorít az ügy. Facebook-posztjában többek között azt írja, „Akik követjük Hodász András Insta oldalát láttuk, hogy tegnap a Prímási Palotában járt. Olvashattuk Insta story-ját, amely arra engedett következtetni, hogy megrázó “beszélgetésben” volt része a Főtisztelendő Bíboros Úrral. Ma pedig András atya leállította a sikeresen evangelizáló Insta és YouTube oldalát, a Papifrankót. (...) Hodász Andrásnak a "bűne" az, hogy az Indexért szervezett tüntetésen részt vett, hát hadd idézem az Index utolsó főszerkesztőjét, aki erkölcsileg megelőzi tartásában egyházunkat: ne hallgassunk! Elhallgattathat papokat, Főtisztelendő Bíboros Úr, mert ahhoz van hatalma, de a híveket és a Lelket nem hallgattathatja el!”

Lukácsi hozzátette, Erdő Péter menthetetlen lépésével egyértelmű állásfoglalást tett, „a megroppanó gerinc árán érkező pénzt választotta az egyház becsülete helyett."