Az Európai Bizottság elnöke további szankciókat hozna a belarusz helyzet miatt

Az Európai Bizottság elnöke további szankciókat hozna a belarusz helyzet miatt

További szankciók meghozatalára van szükség azokkal szemben, akik megsértették a demokratikus értékeket vagy visszaéltek az emberi jogokkal Fehéroroszországban - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az uniós külügyminiszterek rendkívüli tanácskozását megelőzően pénteken.

Von der Leyen Twitter-üzenetben reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió tagországainak péntek délután, videókonferencia keretében tanácskozó külügyminiszterei vitájuk során kinyilvánítják a fehérorosz nép alapvető szabadságokhoz és demokráciához fűződő jogainak uniós támogatását.

Nem mer egyértelműen állást foglalni a Fidesz a belarusz eseményekkel kapcsolatban

Miközben Európa országai, miniszterelnökök államfők, ellenzéki és kormánypárti képviselők, valamint az EU politikusai - köztük a magyar kormány által delegált Várhelyi Olivér szomszédságpolitikai és bővítési biztos is - felháborodottan ítélik el a belorusz választási eredményt és a Fehéroroszországban egyre terjedő állami rendőrterrort, a magyar kormány hallgat.

Rendkívüli ülést tartanak pénteken az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a hétvégi fehéroroszországi elnökválasztás nyomán kialakult állapotokkal, a libanoni robbanást követő fejleményekkel, a Földközi-tenger keleti medencéjében zajló török szénhidrogén-kutatásokkal, valamint a venezuelai helyezettel kapcsolatban.

Mi történik Belaruszban, hatalmon maradhat-e Lukasenka?

Belaruszban a választás után törtek ki tízezres nagyságrendű tüntetések. A hivatalos adatok Aljakszandr Lukasenka 80 százalékos győzelmét mutatják, az ellenzék szerint csalás történt és valójában Szvetlana Tyihanovszkaja nyert. Ráadásul ő csak beugrott, férje indult volna Lukasenka ellen, de börtönbe került. Két másik elnökjelölt szereplését a választási bizottság akadályozta meg.

Információk szerint a miniszterek újabb szankciók kiterjesztéséről tárgyalhatnak a Fehéroroszországban vasárnap tartott elnökválasztást követő megmozdulások résztvevőivel szembeni erőszak alkalmazásáért, az indokolatlan letartóztatásokért, valamint a választási eredmények vélt hamisításáért felelős személyek ellen. Noha a videokonferencia nem tesz lehetővé szankciós határozatok meghozatalát, diplomáciai források szerint előkészíthetik őket, felgyorsítva a konkrét intézkedések elfogadásának folyamatát.

(MTI)

Belarusz orvosok vonultak fel, hogy megmutassák a tüntetők sérüléseit

A belarusz demonstrációkról folyamatosan közvetítő Nexta Telegram-csatornáról származó videó szerint fiatal orvosok vonultak utcára a kelet-fehéroroszországi Mogilev városban. A kezükben egy-egy fényképet tartottak azokról a sérülésekről, amelyeket azok a tüntetők szenvedtek el, akiket ők ápoltak. A legtöbben gumilövedék, bénítógránát, vagy gumibotos verés miatt kerültek kórházba.