Indul-e Jakab Péter a miniszterelnök-jelölti előválasztáson? Mit jelent a közös kormányzás? Kérdések-válaszok

Indul-e Jakab Péter a miniszterelnök-jelölti előválasztáson? Mit jelent a közös kormányzás? Kérdések-válaszok

Interjú Jakab Péterrel, a Jobbik elnökével.

Az ellenzéki pártok vezetői megállapodtak egymással, amelynek az egyik eredménye az lett, hogy az október 11-ei időközi országgyűlési választáson (Borsod 6.) a jobbikos Bíró László lesz a közös jelölt. De vajon mit jelent a Jobbik szempontjából a megállapodás? Erről is kérdeztük a párt elnökét, Jakab Pétert. Interjú.

 

2020-ban is sokan és sokszor temették a Jobbikot, ugyanakkor Bíró László személyében - Kálló Gergely dunaújvárosi győzelme után - idén már a második időközin adja a párt az összellenzéki jelöltet. Sőt, egy esetleges októberi győzelemmel akár a kétharmadot is lebonthatják. Hogy látja a Jobbik jelenlegi helyzetét?

Tisztában vagyunk azzal, hogy a kormányváltás elsősorban azokban a jellemzően vidéki körzetekben fog eldőlni, ahol a Fideszt vagy jobbikos jelöltek verik meg összellenzéki támogatással, vagy senki.

Ezekben a körzetekben ugyanis a Jobbik a legerősebb, és nekünk van megfelelő szervezeti hálózatunk. Ez óriási fegyver, de még nagyobb felelősség is. Ezt a felelősséget mi, jobbikosok is megértettük, és megértette a többi ellenzéki párt is, ezért vállalták, hogy két időközi országgyűlési választáson is jobbikos jelöltek mögé álljanak be.  Ellenzéki összefogás nélkül nincs kormányváltás, mint ahogy erős Jobbik nélkül sincs. Ez határozza meg a politikánkat.

 

Maradva a borsodi időközi választásnál, most nem egy tippre lennék kíváncsi, hanem inkább arra, hogy mit vár az ellenzéki pártoktól, civilektől, az egész együttműködéstől a következő 2 hónapban?

Sokszor mondják nekünk a választók, hogy sok a szöveg, mikor teszünk már valamit, hogy megbukjon ez a kormány. Nos, most jött el a tettek ideje, amikor mindenkinek tennie kell, aki változást akar. A mostani borsodi körzet ugyanis nagyon nehéz terep, amolyan billegőnek számít, ahol a győzelem csak akkor sikerülhet, ha minden kormányváltást akaró párt, civilszervezet, választópolgár odateszi magát száz százalékban. Nagyon szoros meccs várható, de ha most sikerül, akkor október 11-én lebontjuk a kétharmadot, 2022-ben pedig az Orbán-rendszert.

 

Lépjünk egyet hátra. Történelminek nevezte a pártelnökök megállapodását 2022-re nézve. Miért gondolja így?

Mert korábban még nem volt példa arra, hogy az egymástól ideológiailag meglehetősen távol álló ellenzéki pártok elnökei leüljenek egy asztalhoz mindannyian, és a kormányváltás szempontjából meghatározó döntéseket hozzanak. Eddig mindenki elmondta a magáért, egy kicsit talán mindenki a másikat is le akarta győzni,

most viszont több órás konstruktív vita után közösen döntöttük el, hogy nem követjük el újra 2018 hibáját,

vagyis felnőttünk végre a feladathoz. Egy az egy ellen indulunk, mert a Fideszt csak így lehet, de így le lehet váltani. Aztán indulhat az építkezés.

Még messze vagyunk a választásoktól, de mit jelent a Jobbik szempontjából a közös kormányzás? Milyen sarokkövek, elképzelések léteznek egy esetleges kormányváltást követően?

Amikor azt mondom, hogy indulhat az építkezés, az azt jelenti, hogy nem valami régit akarunk visszahozni, hanem valami újat akarunk teremteni. A Jobbik számára a nemrég elfogadott elvi nyilatkozat az iránytű, amely a jólét Magyarországának megteremtését tűzi ki célul anyagilag és szellemileg is erős és szabad polgárokkal.

Ez azt is jelenti, hogy a Jobbik keresztény pártként csak olyan kormányzáshoz adja a nevét, amely úgy vállalja az Orbán-rendszer lebontását, hogy közben nem hozza vissza a 2010 előtti időket.

Az új kormány történelmi felelőssége vállalni, hogy egyszer s mindenkorra véget vet annak a tolvajpolitizálásnak, amely Magyarországot 30 év alatt Európa szegényházává tette.

 

A Jobbik a miniszterelnök-jelölt kiválasztására is az előválasztás eszközét tartja megfelelőnek. Ön szerint általánosságban milyen feltételeknek kell megfelelnie egy minden ellenzékit képviselni és megszólítani képes miniszterelnök-jelöltnek?

Olyannak kell lennie, aki nemcsak az ellenzéki szavazókat képes megszólítani, de azokat is, akik eddig nem szavaztak, vagy csalódtak a Fideszben. Integratív emberre van szükség, akit oldalaktól függetlenül a lehető legtöbben el tudnak fogadni, és akinek a tisztességéhez, valamint a nemzet iránti elkötelezettségéhez nem fér kétség. Ja, és bírja a gyűrődést, mert amit a Fidesz-médiától kapni fog ezen a választáson, az a gyengét könnyen megroppantja. Az erősnek viszont fokozza a harci kedvét.

 

Ön megméretteti magát az előválasztáson? 

Korai a kérdés, egyelőre pártelnökként azzal vagyok elfoglalva, hogy maga az ellenzéki együttműködés minél gördülékenyebb, hatékonyabb legyen, hiszen a feladat sok, az idő kevés, a felelősség történelmi.