Legkevesebb tíz embert öltek meg terroristák egy szomáliai egy tengerparti szállodában

Szélsőséges iszlamista fegyveresek megtámadtak egy tengerparti szállodát vasárnap Szomália fővárosában, legkevesebb tíz ember életét vesztette és több tucatnyian megsebesültek.

A rendőrség arról számolt be, hogy délután egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát az Elite Hotel bejáratánál, s ezután a társai megrohanták a négyemeletes épületet.

Friss tájékoztatás szerint a támadók túszokat is ejtettek, és még jelenleg is tart a kiszabadításukat célzó művelet, amelynek során a biztonsági erők eddig két terroristát agyonlőttek. Az illetékesek attól tartanak, hogy elhúzódhat az akció, amelyet a sötétség is nehezít.

A vendégek többségét sikerült biztonságba helyezni, és csaknem harminc embert kórházba szállítottak. A helyszínen katonai járművek láthatók.

A merénylet elkövetőjeként az al-Shabaab nevű iszlamista terrorszervezet jelentkezett.

A szállodában gyakran megszállnak politikusok, újságírók és különböző civil szervezetek munkatársai.

Mindeközben a szomáliai oktatási miniszter konvoja ellen pokolgépes támadást hajtottak végre az ország déli részében, ott egy ember sebesült meg. Azt gyanítják a hatóságok, hogy ezen terrorakció mögött is az al-Shabaab áll.

Szomáliában lassan már 30 éve szinte teljes a káosz, amióta az ellene összefogó hadurak 1991-ben megdöntötték az államfői tisztséget több mint két évtizeden át betöltő Sziad Barre hatalmát, majd az ország polgárháborúba süllyedt.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges al-Shabaab 2008 óta több-kevesebb sikerrel harcol a nemzetközileg elismert kormány megbuktatásáért.

(MTI)