Budai Lóránt jászberényi polgármester feloszlatná a képviselő-testületet és új választást írna ki

Budai Lóránt jászberényi polgármester feloszlatná a képviselő-testületet és új választást írna ki

A szeptember 1-jén megtartott rendkívüli testületi ülés kapcsán kérdezte a jászberényi Jászkürt Újság Budai Lóránt polgármestert, mit gondol az ott történtekről. A Jobbikos honatya véleménye szerint a helyi Fidesz-frakció mindhárom előterjesztése olyan kérdéseket feszegetett, amely szerinte nem a város érdekeit szolgálja. “Sem a 14 millió forint elvonása, sem a bizottsági hatáskör elvonás, sem pedig a J.V.V. Nonprofit Zrt. felügyelőbizottsági tagjainak átrendezése nem viszi előre Jászberényt. Mindhárom téma csupán politikai erőfitogtatás.”

A jobbikos polgármester szerint lesznek még konfliktusok, sőt, ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor “be kell látni, hogy ez így nem működik.” Budai Lóránt a megoldást abban látja, ha a testület feloszlatja saját magát, amelyre a javaslatot meg is fogja tenni.

“Lehetnek vitáink, de ahhoz, hogy egy város működni tudjon az alapokban egyet kell értenünk. Próbáltunk együttműködni, egyeztetni, de ez az alap most nincs meg. Álljon ki a másik oldal is, rendezzünk egy újabb választást, amely nyomán létrejön az az egyértelmű többség, ami majd vezeti a várost.

Amennyiben ez a nyolc ember nem vállalja az újabb megmérettetést, akkor marad ez a felállás még négy évig. Állok elébe, de az biztos, hogy rendezni fogunk sok-sok ilyen nyílt ülést, hogy az emberek tisztában legyenek vele mi történik” – hangoztatta Budai.

Mint ismert, közel egy év után sem tette túl magát a jászberényi Fidesz a tavaly novemberi választások eredményén, amikor is a jobbikos Budai Lórántot választották a település polgármesterévé. Azóta a helyi fideszes többségű képviselő-testület a Mi Hazánk Mozgalom hathatós segítségével blokkolja az érdemi munkát, amivel jelentősen megnehezíti az önkormányzati munkát. Június végén például nem sikerült dönteni egy 300 millió forintos beruházásról, de szintén nem született döntés a helyi háziorvosi, illetve védőnői praxisokról sem.

Múlthét keddre rendkívüli testületi ülést kezdeményezett a helyi Fidesz-frakció, amire Budai reakcióként bejelentette, nyilvánossá teszi az ülést. Lapunk tudósítója is elment a közel 100 ember részvételével zajló önkormányzati vitára, amelyen a korábbi kormánypárti polgármester, Szabó Tamás több alkalommal is megjegyzéseket tett a közönségre. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a fideszes frakció a Mi Hazánkosok segedelmével 14 millió forintot csoportosított át a kultúrától többek között sportra a koronavírus-járványra hivatkozva, valamint 6 millió forintot kért a jelenleg az NB3-ban szereplő jászberényi futballklub létesítményeinek támogatásaira. Annak a klubnak igyekeztek kalapozni, amelyik csak ebben az évben többszázmilliós TAO-támogatást hívott le az MLSZ-től.