Kormányinfó: nem terveznek fizetett pótszabadságot adni szülőknek, mert nem fogják bezárni az iskolákat

Kormányinfó: nem terveznek fizetett pótszabadságot adni szülőknek, mert nem fogják bezárni az iskolákat

Semmilyen körülmények között nem tervezik bezárni az iskolákat a koronavírus-járvány második hulláma során, ezért azzal a kérdéssel sem foglalkoznak, hogy mi lesz a szülők eddig felélt szabadságaival - közölte az Alfahír kérdésére Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki kormányinfón.

Lapunk azzal kapcsolatban kérdezte a tárcavezetőt, hogy terveznek-e legalább a közszféra dolgozóinak fizetett pótszabadságot adni arra az esetre, ha a járvány miatt ismét otthon kell maradniuk a szülőknek a gyermekfelügyelet miatt. Gulyás azt mondta, nem a leállások irányába akarnak haladni, hanem "utolsó erőkig" az ország működését akarják fenntartani.

A minisztert a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azon figyelmeztetéséről is kérdeztük, hogy ha nem emelik meg jelentősen a koronavírus-tesztek számát az oktatásban, akkor az tömeges iskolabezárásokat eredményezhet. Gulyás Gergely válaszában a PDSZ-t kritizálva azt mondta, inkább nem kommentálja ezt a nyilatkozatot, mert szerinte az amit a szervezet hetek, hónapok óta csinál, azt finoman szólva is felelőtlennek tartja. Hozzátette: a teszteléseket a hatályos protokoll szerint végzik.

Arra a kérdésünkre, hogy tervez-e a kormány törvényi szigorítást tenni a pedofil bűncselekmények ügyében, és adott esetben bevezetnék-e a kémiai kasztrálást, azt mondta: lesz egy gyermekvédelmi csomag, ennek kialakítása során minden javaslatot megvitatnak.

Mivel a borsodi időközi választás kampányában a fideszes Koncz Zsófia gyermekekkel fotózkodva kampányolt, a kormányinfón rákérdeztünk az ezzel kapcsolatos szigorításokra is: Gulyás Gergely szerint ugyanakkor már a mostani szabályozás sem feltétlenül életszerű, mint fogalmazott, nem biztos, hogy "halálos vétek" a demokráciára nézve néhány olyan kampányfotó, amin gyermekek is szerepelnek. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt a 2018-as kampány során megbírságolták amiért óvodásokkal fotózkodott, igaz, Gulyás szerint ez valójában úgy nézett ki, hogy az óvodások a tévéből felismerték a miniszterelnököt és ők hívták be fotózkodni. Hogy ez mennyire reális, annak eldöntését az olvasókra bízzuk.