Kicsinyes bosszút állt a Jobbikon a soroksári polgármester

Kicsinyes bosszút állt a Jobbikon a soroksári polgármester

Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke és Bereczki Miklós, a Jobbik soroksári önkormányzati képviselője számolt be azokról az intézkedésekről, amelyeket a magát függetlennek nevező, de valójában fideszes soroksári polgármester, Bese Ferenc kezdeményezett a Jobbik, illetve más ellenzéki képviselőkkel szemben.

Dudás Róbert szerint már 30 éve tart az önkormányzatiság ellehetetlenítése, de ez olyan lendületet kapott az elmúlt egy évben, amire eddig nem volt példa. Ilyennek nevezte a bevételei források kormányzati elvonását, amivel szerinte kiüresítik az önkormányzati hivatalokat, a vesztes egykori polgármesterek és képviselők pedig bosszúhadjáratba kezdtek.

Soroksáron Bese Ferenc bosszút állt a jobbikon. Két ellenzéki többségű bizottságból szavaztatta ki a Jobbik delegáltjait és helyükre fideszes, illetve Fidesz közeli személyeket ültetett. A Fidesz által támogatott polgármester kedden pedig egy olyan előterjesztést fogadtat el, amely csorbítja a jogokat és ellehetetleníti az ellenzék munkáját.

- jelentette ki Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke hozzátéve, hogy már a tavalyi önkormányzati választáson is nagyon sok településen döntöttek úgy, hogy elég volt a kormányzati arroganciából ezért szavazataikkal az jelezték, hogy változást akarnak.

Bereczki Miklós, a Jobbik soroksári önkormányzati képviselője felidézte, hogy Bese Ferenc első bosszúja akkor történt, amikor hat hónapja a soroksári polgármester "elfelejtett" egy ingatlant rögzíteni a vagyonnyilatkozatában rögzíteni. Erre az ingatlanra az önkormányzat egyébként milliós nagyságrendű összeget különített el.

A jog és ügyrendi bizottság megvizsgálta a polgármester ügyletét és elmarasztalta Bese Ferencet. A júliusi testületi ülésen ezután a kormánypárti többség kiszavazta a bizottságból a Jobbik képviselőit. Bese Ferenc második bosszúja augusztusban történt, amikor a testület a pénzügyi bizottságból szavazta ki a jobbikos tagot. A polgármester ezután annyit mondott nekünk, hogy mindezt azért tette, hogy érezzük a törődést...

- közölte Bereczki Miklós

A soroksári önkormányzat keddi testületi ülésén az egyik indítvány arról szól majd, hogy csak három percben maximalizálják a hozzászólások idejét, ami a Fidesz képviselőinél nem lehet gond, mivel csak gombot nyomogatnak, míg a másik tervezet, egy olyan állandó napirendi pont lesz, amely a bizottsági tagcseréket teszi lehetővé.

Ezzel, Bereczki Miklós szerint Soroksáron is kiépült a fideszes diktatúra. Egy olyan hibrid rezsim amely, mint fogalmazott elemeiben demokratikusnak tűnik, azonban abszolút önkényes felháborító és semmibe veszi a választói akaratot. 

Ilyen például, hogy nincs nyilvános vécé és hentesüzlet Soroksár központjában. A hentesbolt egy bodega mintha nem is a fővárosban lennénk, hanem valahol egy szabolcsi kis faluban. Hiába nyújtottam be előterjesztést, amely ennek megoldását célozza, a kormányzati többség lesöpörte az asztalról, pedig ez is a polgármester egyik kampányígérete volt.

- tette hozzá Bereczki Miklós, aki az Alfahírnek úgy fogalmazott, hogy Soroksár lakosságának többsége elégedetlen Bese Ferenc és a Fidesz eddigi tevékenységével.