A fideszes Kovács Sándor most egy magánterületre tenné rá a kezét, a 73 éves tulajdonos kerítéssel védené tulajdonát

A fideszes Kovács Sándor most egy magánterületre tenné rá a kezét, a 73 éves tulajdonos kerítéssel védené tulajdonát

Az utóbbi időben többször is felbukkant a sajtóban Kovács Sándor neve. A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselőjéről először az derült ki, hogy 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások a birtokán, később pedig az is kiderült, hogy pár év alatt 1000 millió forintnyi közbeszerzést nyert a nyírségi NER-kiskirály képviselő barátja is.

Azt hittük, az Origóval ellentétben Kovács úr már nem nem tud újat mutatni, ám csalatkoznunk kellett: mint megtudtuk, földterületből és telekből számára sosem elég.

A fideszes képviselő szótárában nem szerepel a magántulajdon védelmének fogalma

Földi István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés jobbikos képviselője Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Fidesz országgyűlési képviselője, Kovács Sándor megtiltotta egy géberjéni lakosnak, hogy a Holt-Szamos partján lévő, 02/5-ös helyrajzi számú, három hektáros szántó területén a magántulajdona védelme érdekében kerítést emeljen.

Úgy tudjuk, Kovácsnak tervei lehetnek a területtel: magáncélra használná, fittyet hányva arra, hogy az a 73 éves Rozgonyi Szabolcs tulajdonában van.

Megkerestük Rozgonyi urat, aki telefonon elmondta, hogy már évek óta éri inzultus őt és családját Kovács részéről, aki több ízben akadályozta bizonyos mezőgazdasági munkák elvégzésében, de azt is említhetnénk, hogy őt személy szerint kizárta a faluban zajló közösségi programokból, így például a falu szüreti báljára sem mehet el.

A nyírségi NER-potentát most egy újabb hajmeresztő húzással rukkolt elő, amikor megakadályozta, hogy a 10 éve saját tulajdonában lévő területüket lekeríthessék. Mint elmondta, nem volt éppen akkor jelen, amikor Kovács leállíttatta a felbérelt munkások kerítésállításhoz szükséges ásási munkáját.

Rozgonyi úr úgy véli, ehhez a fideszes képviselőnek nem volt joga. A méltatlan helyzet egyébként nem csak őt érinti rosszul, hanem édesanyját, a 96 éves Rozgonyi Györgynét is.

Nem tűri, hogy rombolják a partot, szemeteljenek és fákat vágjanak ki

Kovács arra hivatkozott, hogy a közutasok egy ellenőrzés alkalmával megállapította, hogy jogtalanul történik a kerítésépítés.

Ez hazugság, mert ha a közút vette volna észre ezt a munkafolyamatot, akkor a terület tulajdonosát keresték volna meg, aki a nővérem. De Kovács úr engem keresett meg, rám hívta ki a közútkezelőt, a vízügyet és a katasztrófavédelmet. Szinte mindenki kint volt.

- mondta el az idős úr.

A helyi lakos szerint a szóban forgó terület külterületként van számon tartva, a Földhivatal harmadosztályú szántónak minősítette. Rozgonyi úr azért akarja elkeríteni a magántulajdonát, hogy elejét vegye annak, hogy területén a horgászok rombolják a partot, szemeteljenek és fákat vágjanak ki. A jelenség egyébként az egész Szamos területén megfigyelhető.

Elmondása szerint a terület haszonélvezője többek között Kovács képviselő is, éppen ezért úgy véli, neki kifejezetten a feladata lenne, hogy rendet tartson a Szamosnak ezen a részén, főleg mivel mindig arra hivatkozik, hogy ez egy kiemelt turisztikai övezet.

Csak dőljön a pénz, a többi nem számít

A 73 éves helyi lakos szerint a lényeg vélhetően az, hogy a horgászok által befizetett horgászengedélyek díjaiból minél több pénz befolyjon, a többivel pedig nem törődik. Kifejtette, hogy a szántó 3 hektáros területét nem tudja semmire használni, ugyanakkor nem akarja, hogy lebontsák a partot és fákat vágjanak ki.

Elsősorban csak én védem a természetet, nem a képviselő úr, bármennyire is hangoztatja ezt!

- emelte ki.

Kicsinyes bosszú állhat a háttérben?

Információink szerint elképzelhető, hogy egy kicsinyes bosszúról van szó. Az idős Rozgonyi úr ugyanis elmesélte nekünk azt is, hogy a mostani történések és a kettejük közti feszültség egy sok évvel ezelőtti ügyben gyökerezhet, amikor még Kovács Sándor polgármester volt Géberjénben. A településvezető 2008-2009 körül pályázott egy tanösvény építésre, aminek létrejötte érdekében ki kellett sajátítani bizonyos magántulajdonban lévő területeket.

Kovács úgy képzelte, hogy Rozgonyi úr csak úgy átadja neki a területet, ő azonban nem volt erre hajlandó, így nem tudta végigvinni a tervét. Elképzelhető, hogy a tanösvény megakadályozását a mai napig nem tudta megemészteni a fideszes képviselő.

Újra áll a kerítés

Ma délelőtt Földi István vezetésével a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Alapszervezetének több tagja is segített a kerítés újbóli felállításában, hogy így védjék a gazda tulajdonát.

A ma délelőtti kerítésépítési akcióról Földi István Facebook-posztjában a következőket írta:

Magánemberként és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés képviselőjeként, továbbra is kiállok a tisztességes...

Közzétette: Földi István – 2020. szeptember 14., hétfő

Lapunk megkeresésére Földi elmondta, a helyi emberek és a magántulajdon tiszteletben tartása és tartatása egy országgyűlési képviselőnek az egyik legfőbb feladata kellene, hogy legyen.

Nem elég, hogy egy 73 éves emberrel és az ő lelkivilágával szórakozik valaki, hanem még egy 96 éves hölggyel is. Úgy gondolom, hatalmas üzenetértéke van ennek az ügynek, mivel éppen az idős embereket kéne tisztelni és elfogadni, hiszen sokat köszönhet nekik a nemzet. Most viszont az történik, hogy egy országgyűlési képviselő idős embereket vegzál, sárba tiporva a saját tulajdonukat.

- szögezte le.