Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője Rómából jelentkezett be Ferenc pápa temetésének napján. A politikus a Facebookra feltöltött videójában azt mondta, azért érkezett a városba, hogy a „keresztény jobbikos közösség nevében végtisztességet nyilvánítson”. Úgy fogalmazott, sok százezer hívővel közösen búcsúznak a húsvéthétfőn eltávozott katolikus egyházfőtől.
A jobbikos frakcióvezető szerint Ferenc pápa halálával
„nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész világ is elveszített egy olyan erkölcsi iránytűt, aki következetesen kiállt a béke, a szegények és az emberi méltóság mellett vallástól, származástól és társadalmi helyzettől függetlenül”.
Az ellenzéki honatya videója végén „az emberi méltóság pápájának” nevezte az elhunyt főpapot.
A Jobbik a Szentatya halálának napján, húsvéthétfőn közleményben méltatta az egyházfőt.