Közel 13 milliós luxusautóra cserélte korábbi két autóját Szarvas fideszes önkormányzata potom plusz 8 millió közpénzből

Közel 13 milliós luxusautóra cserélte korábbi két autóját Szarvas fideszes önkormányzata potom plusz 8 millió közpénzből

A képviselő-testület egy sérülésre hivatkozva adta el egy békéscsabai kereskedésnek az önkormányzat autóját egy másik, hivatali tulajdonban lévő kocsival együtt, amiből információink szerint a jobb állapotú később a településvezető lányához került.

Babák Mihály 1994-től a Fidesz szarvasi alelnöke, 1996-tól a Fidesz Békés megyei alelnöke, 1998 óta pedig polgármesterként vezeti Szarvas települését. Ciklusokon átívelő, töretlen sikerének és népszerűségének nem tudni a titkát, egy valami azonban biztos vele kapcsolatban: úgy érezte, sokkal többet érdemel.

Babák eddig egyébként többek között azzal került a hírekbe, hogy három éve sikerült úgy keresztbe parkolnia egy bevásárlóközpont előtt, hogy azzal több autó helyét is elfoglalta, de emlékezetes volt az is, amikor szexista beszólással oktatta ki a város jegyzőjét, miután a mikrofonon, illetve annak hangerején húzta fel magát és azt vágta oda: „Maga engem nem hall?! Hát, ne haragudjon meg, de nem rakom a számba. Ez nőnek jobban áll, mint nekem, úgyhogy nem csinálom.”

De mindez már a múlté, guruljunk át mostani történetünkre!

Káresemény ide vagy oda, „úgyis régi volt”, ezért kellett cserélni

A Szarvas önkormányzatának tulajdonában álló, 5 éves, alig több mint 80 ezer kilométert futott, navigációs rendszerrel és minden extrával felszerelt, nagy teljesítményű, NJH-443 rendszámú Volkswagen Passat kombi D dízel személygépkocsit új autó vásárlása okán a helyi testület beadta idén márciusban egy békéscsabai Volkswagen kereskedésbe apróbb sérüléssel egy másik, hivatali tulajdonban lévő gépjárművel együtt.

Az ok, amiért a képviselő-testület úgy döntött, hogy megválnak a „régi” Volkswagentől, az volt, hogy a kocsi sérülést szenvedett, amikor a motorháztető megrongálódott.

A kárt egy napelemekkel foglalkozó cég okozta, amely elismerte a felelősségét és hajlandó volt vállalni a javítás költségét is. A sérülés tehát nem lehetett jelentős árcsökkentő tényező, ennek ellenére az eladási összeg nem volt túl magas.

Luxusautóra fájt a foga

A „sérült” személygépkocsit egy Opel Insignia típusú autóval együtt eladták az említett VW kereskedésnek összesen közel 5 millió forintért. A 270 ezer kilométert futott, 2012-ben beszerzett, hivatali tulajdonú Opel piaci értéke körülbelül 800 ezer és 1 millió forint között van, amiből az következik, hogy a Passatot hozzávetőleg 3,3 millióért számolták be.

Az igazi érdekesség azonban az, hogy

az új luxusautó – ami szintén egy Passat – közel 13 millió forintjába került a település adófizetőinek. A korábbi autók eladási és az új vételi ára között tehát körülbelül 8 millió forint a különbség.

Úgy tudjuk, Babák eredetileg egyébként egy Mercedest akart vásároltatni az önkormányzattal, de a helyi jegyző lebeszélte róla, ezért döntött végül „csak” egy ugyanolyan színű és formájú Volkswagen Passat mellett. Még mielőtt azonban kiveséznénk az autó beszerzésének körülményeit, tekintsük át, miként adták el a két korábbi önkormányzati autót.

Babák állítja, nem használta magáncélra

Pálinkás Tamás, a Jobbik szarvasi alapszervezetének elnöke 2020. február 22-én közérdekű adatigényléssel fordult a Szarvasi Polgármesteri Hivatalhoz, hogy megtudja a Babák Mihály polgármester által használt NJH-443 forgalmi rendszámú személygépkocsi útnyilvántartását, továbbá azt, hogy a 2019-es évben Babák Mihály (vagy bárki más) fizetett-e az önkormányzat tulajdonában lévő NJH-443  Passat magáncélú használatáért üzemanyagköltséget vagy amortizációs költséget, és ha igen, mennyit, és hány kilométer volt a magáncélú használat.

Ezenkívül Pálinkás kíváncsi volt a hivatal tulajdonában álló másik autó, a MAP-605 rendszámú Opel Insignia 2019. évi javításainak összegére, a javítási ajánlatra, az árajánlatot tevők számára, valamint a végül nyertes cég vagy vállalkozó nevére is.

A közérdekű adatigénylésre Dr. Melis János címzetes főjegyző válaszolt írásban 2020. március 9-én, amiből a következők derültek ki:

  • az elmúlt év menetlevelei szerint javarészt városi használatban volt az autó
  • a polgármester 0 kilométert használta magáncélra, ezért nem is fizetett be 2019-ben az önkormányzat kasszájába semmit ilyen címen
  • a 2012-ben beszerzett, 270 ezer kilométert futott Opel Insignia javítására 2019-ben hat alkalommal került sor, mindösszesen közel 2 millió forint értékben, amiből kb. 900 ezer forintot az Allianz Hungária Biztosító Zrt. a járműre kötött CASCO biztosítás keretében megtérített.

Mindig ugyanott javítják: az új aljegyző férjének műhelyében

A jegyző levelében azt írta, hogy a budapesti beszerzésű Opel Insignia garanciális javítását a garanciális időszakban a kijelölt budapesti cég helyett az erre ugyancsak jogosultsággal rendelkező, szarvasi székhelyű Gráf Kft. végezte, így „a gépkocsi állapotát már jól ismerő szakszervizként a későbbiekben jelentkező meghibásodásoknál is ettől a cégtől rendeltük meg a javításokat.” Emellett az is kiderült, hogy

„a fentiekre figyelemmel további árajánlatok beszerzése már nem volt indokolt, és egyedi megrendelésekkel biztosítottam a jármű folyamatos üzemképességét.”

Érdekesség egyébként, hogy a Horváth Károly tulajdonában lévő, 1991-ben alapított, gépjárműjavítással- és karbantartással foglalkozó Gráf Kft.

úgy ért el a tavalyi évben 105 millió 937 ezer forint árbevételt, hogy a cég honlapján túlzás nélkül semmilyen érdemi információ nem érhető el: nemhogy referenciát, még árlistát sem találni rajta.

És ha már a jegyzőknél tartunk: idén február elején olvashattuk a hírt, hogy Horváthné dr. Kepenyes Edit lett Szarvas új aljegyzője,

akiről úgy tudjuk, történetesen az autószerelő műhelyt irányító Horváth Károly felesége. Hiába na, kicsi a világ.

Az autók biztosan megérték, legalábbis Babákéknak

A képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvének adatai (62. oldal – a szerk.), valamint az arról készített videó (4:47:28-tól beszélnek az új autó beszerzéséről – a szerk.) szerint hiába folyt be közel 5 millió forint a két autó eladási árából, az új gépjármű vételára majdnem 8 millióval meghaladta azt az összeget, ami az önkormányzat kasszájába beérkezett. Nagyon úgy tűnik, hogy Babák urizálásán kívül semmi nem indokolta egy ilyen nagy összegű autó megvásárlását.

Ami pedig még pikánsabbá teszi a történetet, hogy

információink szerint a korábbi jó állapotú Passat később Babák Mihály polgármester lányához került, aki vélhetően a piaci ár alatt szerezte meg azt, ami felveti azt a kérdést, vajon mennyire érte meg az ügylet így a városnak. Úgy tudjuk, a Budapesten használatban lévő kocsin rendszámot cseréltek.

Ezt támasztja alá, hogy amikor a nyilvántartásban rákerestünk az autó új rendszámára, akkor még a régit dobta ki a rendszer.