A fideszes képviselő buktatta le a Fidesz hazugságát: 2017-ben is Bíró László gépeivel működtették a csernelyi varrodát

A fideszes képviselő buktatta le a Fidesz hazugságát: 2017-ben is Bíró László gépeivel működtették a csernelyi varrodát

Van az úgy, hogy egy fideszes hazugságot épp egy fideszes országgyűlési képviselő cáfol meg.

Ez történt Riz Gáborral is. Az Ózd központú Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője éles támadást intézett a Parlamentben a Borsod6-os ellenzéki jelölttel, Bíró Lászlóval szemben, "Bíró-féle emberekről" beszélt többek között felhozva a csernelyi varroda esetét, azonban a Facebook-oldalán saját maga cáfolja, azt a kormánypárti sajtóból indult - azóta megcáfolt - állítást, hogy Bíró László vezetése alatt fizetésképtelenné vált volna a cég, és az alkalmazottak bérét visszatartották volna.

Emlékezetes, Bíró László tulajdonosa volt a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezetnek,  és a fideszes állítás szerint a cég 2014 és 2016 között annak ellenére ment tönkre, hogy még egy 50 millió forintos állami támogatáshoz is hozzájutott. A Hegyalja-Mix többek között működtetett egy varrodát Csernelyen, és az 2016. év végi felszámolása előtt "egy olyan vállalkozó tulajdonába került, akinek korábban kilenc cége végezte kényszertörléssel" - állítja a kormánysajtó.

Ezzel szemben Riz Gábor 2017. augusztus 14-én ezt a posztot jelentette meg - a mellékelt képen még Csuzda Gábor ózdi és megyei fideszes képviselő, valamint Csorba Istvánné Galambosi Erzsébet, a Fidesz helyi elnöke látható.

"Cérna, gomb, varrógép
Folyamatos a termelés a csernelyi varrodában. Csorba Istvánné irányításával most a kéményseprők új munkaruháját készítik a szorgos asszonyok. A szabászati részleg jelenleg nem megoldott, de ez nem hátráltatja a munkát, mivel az alapanyag úgy érkezik meg az üzembe, hogy ott csak össze kelljen illeszteni a megfelelő darabokat a kész termék elkészültéhez.
Megrendelésben nincs hiány, ebből eredően pedig a dolgozói létszám növelésére is szükség lenne. Az épület jellegéből adódóan képzések megtartására is lenne itt lehetőség, ennek lehetőségéről is beszélgettünk rövid látogatásunk alkalmával."

Cérna, gomb, varrógép Folyamatos a termelés a csernelyi varrodában. Csorba Istvánné irányításával most a kéményseprők...

Közzétette: Riz Gábor – 2017. augusztus 14., hétfő

Bíró László egyébként 2016. május 16-án távozott a varroda éléről, és 2016. május 31-ig minden bérköltséget, járulékot megfizetett.

A fent nevezett Csorba Istvánnéval kapcsolatban amúgy a lapunknak arccal és névvel nyilatkozó varrónő elmondta, a Fidesz helyi elnöke volt az, aki csődbe vitte a varrodát és több mint 100 millió forint adótartozást halmozott fel, amit máig nem fizetett ki. Egykori kollégái is ugyanezt mondják, de félnek Csorba Istvánnétól, ezért nem merik nyíltan bírálni a Fidesz-közeli vállalkozót.

A csernelyi varroda volt munkatársa cáfolta a Bíró László ellen felhozott fideszes vádakat

Miért fenyegette meg a varrónőket? - kérdezte telefonon Bíró Lászlót a magát Hírtévének nevező csatorna egyik kormányzati propagandistája. Heiter Dávid egy kreált ügyről próbált valami valódi információt kicsikarni a borsodi időközi választás ellenzéki jelöltjétől. Szerinte ugyanis "megbízható" informátorok azt állítják, hogy Bíró László fegyverrel fenyegette és nem fizette ki a korábban a tulajdonában lévő csernelyi varroda munkásait.

Arról, hogy nem Bíró László halmozott fel 100 millió forintos tartozást, az N1TV mutatott be dokumentumokat.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/8XP8wENLzpw.jpg?itok=EL88yYx1","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=8XP8wENLzpw&feature=emb_title&ab_channel=nemzeti1tv","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

"Egy újabb fideszes hazugság lepleződött le, mivel azzal vádoltak, hogy elloptam a gépeket, de láthatjuk, hogy azok a gépek ott vannak és 2017 augusztusában is állami megrendeléseken dolgoztak rajtuk"

- fogalmazott az Alfahírnek Bíró László.

A híresztelések szerint le kellett volna foglalni az egyébként jól beazonosítható gépeket még 2016-ban, de ez láthatóan nem történt meg. Bíró László leszögezte, igazát számlákkal tudja bizonyítani.

Semmi másról nem szólt ez történet, csak arról, hogy hozzám küldtek egy embert, Móczár Jánost, aki meggyőzött engem arról, hogy majd kormányzati megrendelésekkel teletűzdelve megmenti ezt a varrodást, de ezek szerint az ő feladata az volt, hogy ezt a varrodát előbb lenullázza, majd átjátssza a fideszes Csorba Istvánnénak és körének - magyarázta Bíró László.

Ha a varroda 2016-ban csődeljárással bezárt, akkor mit kerestek ott a gépeim 2017 augusztusában, és a gépsoron miért futnak állami megrendelések?

- firtatta az ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt, hozzátéve: azért üzemel a varroda, mert a Hegyalja-Mix korábban rendbe rakta azt, állami és saját forrásából.

Egyetlen bűnöm az volt ebben a történetben, hogy hittem Móczár Jánosnak, hogy megmenti ezt a varrodát, de most már egyértelmű, Móczár János az ő emberük volt, kijátszotta nekik a gépeket, a varrodát, és 2017 augusztusában a kormányzati megrendelésekből már ez a fideszes kör húzott - hasznot.