Suárez szerint igazságtalanul bántak vele Barcelonában, ahonnan könnyek között távozott

Suárez szerint igazságtalanul bántak vele Barcelonában, ahonnan könnyek között távozott

A 33 esztendős támadó csütörtökön góllal járult hozzá az uruguayi válogatott, Chile elleni 2-1-es hazai sikeréhez, míg új klubcsapatában duplázott bemutatkozó bajnoki mérkőzésén.

Luis Suárez 2014-ben a Liverpooltól érkezett Barcelonába,

13 trófeát nyert a katalán gárdával, közte négy spanyol bajnoki címet és 2015-ben a Bajnokok Ligáját. Hat év alatt 198 találatával ő lett a gránátvörös-kék klub történetének harmadik legeredményesebb játékosa.

Nem viseltem túl jól a helyzetet amiatt, ahogy intézték az egészet. Napokig a könnyeimmel küszködtem a kialakult szituáció miatt

–  fogalmazott a Barcelonában létszámfelettivé vált játékos, akivel az új tréner, Ronald Koeman telefonon közölte, hogy nem számolnak vele a csapatban. Suárez ugyanakkor azt mondta: el kell fogadnia, hogy ez a korszak lezárult.

Hozzáfűzte: nem lepődött meg rajta, hogy a katalán klubikon, Lionel Messi korábban a nyilvánosság előtt állt ki mellette, és élesen kritizálta a Barcelona vezetőségét azért, ahogy uruguayi barátjával bánt.

A hatszoros aranylabdás argentin a közösségi oldalán két hete leszögezte: furcsa lesz más mezben látni Suárezt, és pályára lépni ellene. Messi egyébként a klubtörténet egyik legfontosabb játékosának nevezte az uruguayit, és szerinte nem ennek megfelelően zajlott az elválás.

De igazság szerint ezen a ponton már semmin nem lepődöm meg

 

– fogalmazott Messi, aki nyáron maga is kis híján elhagyta a klubot. Igaz, ő önszántából távozott volna, ám erre – elsősorban a szerződésében foglalt 700 millió eurós kivásárlási ára miatt – nem volt lehetősége.

(MTI)