Angol sztárcsapatok reformálnák át a nemzetközi futballt

.

Óriási érdeklődést váltott ki a két angol sztárcsapat (a Manchester United és a Liverpool) azon reformelképzelése, amely alapján átalakítanák az angol futballt a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira hivatkozva.

A Daily Telegraph című angol brit lap írt elsőként arról a reformelképzelésről, amely alapján szignifikánsan átalakítanák a ottani futballt. 

A tervek szerint 

  • 20-ról 18 csapatra csökkentenék a létszámot,
  • a másodosztály pedig maradna továbbra is 24 csapatos.
  • Az első osztály utolsó két helyezettje kiesne,
  • azonban a 16. helyezett a másodosztály 3-5. helyezett egyikével játszana az első osztályú tagságért.
  • Törölnék az egyre kisebb népszerűséggel bíró Ligakupát
  • és a Szuperkupa helyett egy ún. nyári tornát indítanának a nagyobb csapatoknak a szezon előtt.

Mindezen felül azzal orvosolnák a koronavírus-járvány miatt bajba jutott alsóbb osztályú csapatok problémáit, hogy a Premier League-nek bele kéne egyeznie abba, hogy a jövőbeli televíziós jogdíjak 25 százaléka az Angol Labdarúgó Ligát (EFL) illetné meg. Továbbá, az Angol Labdarúgóliga részesülne egy 250 millió font összegű előlegben járvány okozta válság kezelésére, s még az angol Labdarúgó-szövetség (FA) is kapna egy 100 millió fontos „ajándékot”. 

A legfontosabb változás azonban a Premier League szavazati struktúrájának megváltoztatása lenne. Ugyanis a nagyklubok a nem csekély segítségért cserébe, nagyobb hatalmat szeretnének. 

A jelenlegi rendszer szerint egy adott rendelkezés elfogadásához a 20 kluból 14-nek kell rábólintania. Az új ötlet szerint azonban a liga kilenc legrégebbi tagjából, (Arsenal, Chelsea, Everton, Liverpool, Manchester City, Manchester United, Southampton, Tottenham és West Ham) hat egyesület szavazata elég lenne a változtatásokhoz. 

Ahhoz, hogy ez az új javaslat érvényt nyerjen, jelenleg 14 klubnak kellene rábólintania, ám kétséges, hogy azok a csapatok, amelyek nem kapnának "extra hatalmat", támogatnának-e egy ilyen fajta elképzelést, járvány ide vagy oda. 

A javaslatot természetesen az EFL támogatja, a Premier League irányítói viszont ellenzik, mert szerintük az abban szereplő számos, önálló javaslat megvalósulása káros hatással lenne a játékra. A Premier League hivatalos oldalán megjelent közlemény szerint csalódottan vették tudomásul, hogy Rick Perry, az EFL elnöke is nyilvánosan elismerte a támogatását. 

Mint írták: 

"a Premier League és az FA is támogatja a széles körű egyeztetéseket a játék jövőjéről, beleértve a versenystruktúrát és a versenynaptárt, valamint a finanszírozás kérdését a koronavírus-járvány hatásainak fényében"

- emelték ki, hozzátéve:  a labdarúgásnak rengeteg érdekeltje van, ezért ezt a megfelelő csatornákon kell megvitatni, amely "a kluboknak és a részvényeseknek is lehetőséget nyújt az érdemi hozzájárulásra."

Szabados Gábor sportközgazdász szerint a Premier League ún. átalakítása azért is merülhetett fel, mert jelenleg is a világ egyik legjövedelmezőbb ligájának számít a sport egészét tekintve, hiszen a négy legnagyobb amerikai sportligát is szinte megelőzi (NHL, NBA, MLB, NFL) reklámbevételek terén. Ráadásul, míg az amerikai ligák inkább egy kontinensre fókuszálnak, addig a Premier League már jóval globálisabb. 

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány kétféle hatást is hozhat az angol labdarúgásban. Egyrészt, a kisebb és szegényebb klubok felé nagyobb lehet az anyagi szolidaritás, másfelől viszont csökkenő bevételek esetén, a klubok szeretnének minél több pénzt kisajtolni maguknak hosszú távon. Úgy véli, ezen ellenhatások miatt jöhetnek létre ilyen tervek. 

"Egyfajta Pilot-projektet láthatunk, hiszen a Premier League esetleges átalakítása más bajnokságokra is hatással lenne. Ugyanis szinte az egész kontinensen mintául szolgál az angol ligarendszer."

Az utóbbi időben több alkalommal is felmerült, hogy egy ún. szuperliga váltaná fel a nemzeti bajnokságokat, ahol a legnagyobb európai sztárcsapatok vennének részt. Azonban Szabados szerint még a legnagyobb klubok számára is fontos identitásképzéssel bír a nemzeti bajnokság, hiszen egy Liverpool, egy Manchester United vagy egy Bayern München számára is fontos, hogy hazai szinten meghatározhatják magukat.

"Attól nem félek, hogy egy nagy szuperliga háttérbe szorítaná a nemzeti versenysorozatokat."

Arra viszont lát esélyt, hogy a hazai kupasorozatok (Kupa, Ligakupa) háttérbe szorulnak majd, köszönhetően a naptár túlzsúfoltsága és a kisebb piaci érdeklődés miatt.

Az esetleges létszámcsökkentéssel kapcsolatban azt mondta Szabados Gábor, hogy a 20 csapatos bajnokság jobban megérné az angol első osztálynak. Úgy véli, abban az esetben képzelhető el a csökkentés, ha a szponzori -és televíziós pénzek is csökkennének. 

"Ha azzal számolunk, hogy a gazdasági válság elhúzódik, akkor van értelme a létszámcsökkentésnek, ha viszont rövid lefolyású lesz, akkor felesleges változtatás lesz. De egyelőre ezt az esetleges változtatást, pánikreakciónak tartom."

- emelte ki a sportközgazdász.

Angliában többen is kifejezték nemtetszésüket a tervezet miatt. Oliver Dowden sportért felelős kulturális miniszter a Sky Newsnak a felvetéssel kapcsolatban azt mondta, szerinte ez egy hatalmi harc része, és nem jól átgondolt tervről, hanem az erőfölény érvényesítéséről szól.

A politikus szerint jogosan merül fel most újra az igény arra, hogy ellenőrizzék a labdarúgás vezetésének tevékenységét és a sportág irányítási rendszerét.

"Amennyiben ilyen háttéralkuk zajlanak a sportágban, muszáj a labdarúgás irányítása mögé néznünk"

- jelentette ki a miniszter, hozzátéve, hogy nagy baj van a sportágban, ha ilyen helyzetben a klubok, a PL és az EFL nem tudnak együtt, közösen fellépni. Boris Johnson miniszterelnök sem volt elragadtatva az ötlettől, azt kérte az FA illetékeseitől, hogy akadályozzák meg az elképzelést.

Mindezen túlmenően valamilyen módon át kell alakítani az angol labdarúgást, ugyanis az elmúlt időszak további rontotta több klub helyzetét is. Nigel Travis, a negyedosztályú Leyton Orient elnöke szerint ha heteken belül nincs változás, akkor több nagymúltú klub is meg fog szűnni a következő hónapokban. 

A klub elnöke szerint a Manchester United és a Liverpool reformötlete "nagyszerű javaslat".  

Azt ugyanakkor hozzátette, hogy ez nem a koronavírus-járvány okozta pandémiának köszönhető, az angol labdarúgás krízise évekkel korábban kezdődött. Szerinte a csapatok többsége már a járvány kitörése előtt is veszteségesen működött.