Borkaitól a lombikprogramig, avagy Veres András azt üzente...

Veres András
Veres András püspök
Máthé Zoltán/MTI

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Szeptember elején újraválasztották Veres András püspököt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének. (A püspöki konferencia elnöke nem azonos a Magyar Katolikus Egyház elnökével, ilyen tisztség nem létezik, bár szimbolikusan és tekintélyben legközelebb ehhez a hagyományból fakadóan a mindenkori esztergomi érsek áll - jelenleg Erdő Péter -, őt sem nevezhetjük a Magyar Katolikus Egyház fejének.) A győri megyéspüspök közvetlenül az újraválasztása után két interjút is adott, egyet a Magyar Kurír katolikus portálnak, egyet pedig – talán meglepő módon – a Népszavának, végül egy jó hónappal később a Magyar Hírlapnak.

Természetesen nem látok a püspöki kar új elnökének a fejébe, de a felületek megválasztása mögött két okot sejtek. Az, hogy Veres András a katolikus médián túl először egy ellenzéki lapnak adott egész oldalas interjút, egyrészt szólhat annak, hogy egyensúlyozni kívánta a kormányt érintő már-már kritikátlan véleményét, másrészt pedig abból a törekvéséből is fakadhat, hogy fontosnak tartja a nem hívők megszólítását. Ezt a célkitűzést mind a Magyar Kurírban, mind a Népszavában is megfogalmazta. Becsülendő feladatvállalás ez Veres András részéről, akinek megszólalásai a nem hívők körében ritkán találnak kellemes visszhangra. A Magyar Hírlapnak adott legfrissebb interjúja is rávilágít erre. A hétvégén elöntötték a Facebookomat azok a megosztások, amelyekben a nem egyháziasan hívő,

máskor egyébként higgadtan kommunikáló ismerőseim is magukból kikelve kommentálták a győri megyéspüspök nyilatkozatát.

A Népszavával készült beszélgetés címe Veres András következő mondata lett: „Nem most van ideje mérlegre tenni a kormány munkáját”. Nekem pedig nem tisztem mérlegre tenni a Magyar Püspöki Konferencia elnökének nyilatkozatát, mint hívő és mint felelős állampolgár azonban lehet róla véleményem. Már erről az idézetről is. Azt állítja a püspök úr, hogy a püspökkar mindenkori elnökének csak a választáson, a szavazófülkében „időszerű” elmondani a véleményét egy adott kormányról. A Magyar Kurírnak viszont azt nyilatkozta: „minden egyes kereszténynek küldetése, hogy hitéről életével tegyen tanúságot”. Hogyan lehet úgy tanúságot tenni az igazságról, ha a hatalom tetteiből csak a pozitívumot emeljük ki, a negatívumot viszont elhallgatjuk? Mert még Veres András püspök úr is látna negatívumot, erre utal az a megjegyzése, hogy bár az egyház és a kormány kapcsolata szerinte felhőtlen, de a kormány működésének a megítélése az egy másik kérdés. A szeptemberben készült interjúkhoz képest a Magyar Hírlapnak adottban már konkrétumot is említett, csak a kormánnyal szembeni kritikát nem abban fogalmazta meg, ahol számítanánk rá.

Sok-sok elemzésre érdemes mondatot találnék a szeptemberi, Népszavának adott interjúban. Kezdve ott, hogy számomra disszonáns az, ahogy a püspök úr egyik pillanatban a legsúlyosabb jelenségnek a keresztényellenes légkört említi, de amikor az újságíró erre rákérdez, nem tud (vagy nem akar?) konkrétummal felelni.

Mire való egy ilyen súlyos állítás, ha nem támasztja alá konkrétummal?

De van egy különös fénytörése annak a mondatának is, amikor arról beszél, hogy az elektronikus formát még inkább fel kell használni az evangélium hirdetésére. Ehhez képest emlékszünk még mi történt egy bizonyos „Papifrankó” oldallal?... Októberi interjújában Hodász András atyát név szerint is megemlítette az újságíró.

A püspök úr kitérő választ adott, előtte pedig meglehetősen homályosan fogalmazott. „Szomorúsággal kell megállapítanunk azt is, hogy néhány paptestvérből ez a helyzet furcsa magatartást váltott ki, nem vennénk szívesen, ha a következő időben megismétlődne ez.” Nem tudni, hogy itt mégis az online térben sikeresen evangelizáló Hodász Andrásra, esetleg a nyáron papi hivatásától nyilvánosan elköszönő Füzes Ádámra, vagy talán a Mi Hazánk tüntetésén felszólaló Osztie Zoltánra gondolt? (Na jó, a legutóbbi sajnos kizárt.)

Az a fajta lelkület is fájó, ahogy a püspök úr a szeptemberi beszélgetésben a színművészeti helyzetével kapcsolatban kategorikusan kijelenti: „sem az egyik, sem a másik oldal mellett nem szeretnék állást foglalni”. A Magyar Hírlap már rá sem kérdezett a színművészetis diákok megmozdulására, pedig a téma a mai napig aktuális, és egy püspöknek érdemes volna megszólalnia benne, ugyanis az egyik tábor a kereszténység köntöse mögé bújva képviseli saját álláspontját.

A kormánytól független hírportálok a Népszavának adott, szeptemberi interjút úgy vették át, hogy abból Veres András Borkai-botrányról tett lesújtó véleményét emelték ki. Egy felszínes hírfogyasztónak valóban izgalmas lehet az, hogy nahát, a püspökkar régi-új elnöke máris kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szemben. A legtöbb kattintást így lehet kihozni ebből a beszélgetésből. De nem véletlen, hogy az interjút közreadó Népszava teljesen mást emelt ki. Lehet, hogy szőrszálhasogató leszek, de olvassuk el, mit is nyilatkozott pontosan: „mint keresztény ember, pap, püspök, semmilyen körülmények között nem tudnék egyetérteni ezzel a cselekedettel”. Mármint Borkaiéval. Utána: „Az illető polgármester is levonta a maga következtetését, a politikusok kerestek valamilyen megoldást erre a helyzetre.” Hát igen… a tavaly októberi önkormányzati választás és Borkai Zsolt újraválasztása után, mikor a Fidesz kényszerűen szembesült azzal, hogy egy „oszt jónapot” legyintéssel nem intézheti el az ügyet, mert számos várost és kerületet elbukott a botrány miatt…

A Borkai-botránnyal nem az volt a baj, hogy kurvázott a méltóságos polgármester úr, hanem hogy közben példás családapának hirdette magát választóinak. És nem az volt a baj, hogy egy ízlésficam miatt Fekete Pákó szólt a luxusjachton, hanem hogy ismeretlen forrásból és gyanús érdekösszekapcsolódások álltak az adriai vakáció hátterében. Nem az a kérdés tehát, hogy egyetértek-e Borkai szabadidőeltöltési stílusával, hanem hogy abban a pillanatban le kellett volna mondania, amikor kiderült, és ugye, el se kellett volna követnie mindezt...!

Veres András püspök úr az októberi interjúját a kormánypárti Magyar Hírlapnak adta, tehát nem meglepő, hogy a Borkai tevékenységével kapcsolatban további véleménytisztázó kérdésekre nem számíthattunk. A mostani beszélgetés teljesen más fókuszt kapott. A politikai él helyett bioetikai üzenettel járta be a médiát: Veres András betiltaná a lombikprogramot. Jaj, annak az egyháznak, amelynek az az egyetlen üzenete a társadalom számára, hogy mit tiltana be.

Úgy ismerhetnek lassan minket a nem hívők, hogy az egyháznak két tagja van: Tartsák Bea és Tiltsák Bea…

Hiába fogalmazott meg egyébként sokat sejtető állítást is a püspök, pl. „elítéli az anyagi javak öncélú felhalmozását”. Itt azért csak eszünkbe juthat pár olyan vállalkozó, aki nem tud nem nyerni a pályázatokon, és akik ebédlőasztalán már ott pihen megterítve az egész Balaton.

Vagy az is lehetne a kritika iránya, hogy a régi-új püspökkari elnök az elesettekkel szembeni szolidaritást hiányolja. Csak eszébe juthat Veres Andrásnak ez-az a kilakoltatásokkal, a hajléktalanokkal, a szavazatvásárlással vagy éppenséggel a menekültekkel kapcsolatban. Netalán az, ami Iványi Gábor közösségével történik, ha már a felekezet- és vallásközi párbeszéd is fontos a számára. Csak hát eszébe juthat az is, hogy újabban egyházi vezetőknek a doktor miniszterelnök úr a propagandáján keresztül üzenget. Még ezért a kritikáért is megkaphatja majd Orbán Viktortól a beosztását a megyéspüspök úr. Bár inkább a miniszterelnököt tenné helyre Veres Andrást a gyereket vállalni akaró meddő párok helyett!

A püspökkar régi-új elnöke helyett az egyház tagjaként én azt üzenem, hogy minden család áldott! Legyenek a szülők meddők, vagy legyen a család csonka, legyenek a nevelők azonos neműek, legyenek elváltak, hitetlenek, vagy képmutató hívők! És áldott minden gyermek, függetlenül születése, neveltetése körülményeitől, függetlenül attól, milyen életet szán neki a társadalom! Mi, a hús-vér egyház, valójában minden felnőtt és gyermek számára egy képmutatások nélküli, bőséges és boldog életet remélünk. Egyetlen feladatunk van: ehhez hozzásegíteni mindannyiunkat!