Eszéken 4 magyarnak tűnő játékos képzése valósul meg 4 milliárd forintért?

Eszéken 4 magyarnak tűnő játékos képzése valósul meg 4 milliárd forintért?

Írásbeli kérdéssel fordult Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési azok után, hogy az elmúlt 4 évben, nagyjából 4 milliárd forintnyi állami támogatást kapott a horvátországi Eszék csapata, miközben alig találni magyar származású játékost a klubban. 

Mint ismeretes, Eszék Horvátország negyedik legnépesebb települése. A 2011-es népszámláláskor, a 108 ezer fős településen, csupán 979 személy vallotta magát magyarnak, ami kevesebb mint a város 1 százaléka, Észak-Baranyában is csupán alig több mint 8200-an vallották magukat magyarnak. 

Évi egymilliárd forintnyi állami támogatás megy Mészáros Lőrinc horvát csapatára, ahol elvétve akad csak magyar játékos

„Helyesnek tartom, hogy a magyar állam segíti a határon túli magyarokat" - mondta Mészáros Lőrinc azok után, hogy 2016-ban megvásárolta az NK Osijek (Eszék) csapatát. Mint ismert, 2016 óta átlagosan évi egymilliárd forintnyi állami támogatást kapott a magyar államtól a horvát egyesület. Eszék Horvátország negyedik legnépesebb települése.

A klub utánpótlását megvizsgálva, nem sok magyar származású játékosra bukkanhatunk, ha csupán a neveket vizsgáljuk. Éppen ezért kérdezte meg nemrégiben az országgyűlésben Steinmetz Ádám képviselő az illetékes minisztériumot, hogy milyen alapon támogatja mégis milliárdokkal a Mészáros Lőrinc által elnökölt eszéki futballklubbot. 

"Összesen négy magyart találtam, akinek magyar hangzású neve van és az eszéki csapatban játszik"

- jelezte a képviselő, aki írásbeli kérdésében arra is kíváncsi, hogy sportszakmailag indokolt-e az adófizetők pénzéből a nálunk jóval erősebb horvát labdarúgást támogatni.

2016 óta évi 1 milliárd forintos támogatást kapott az államtól az NK Osijek nevű csapat, így természetesen arról is érdeklődött a politikus, hogy vajon ismét kap-e pénzt a klub a magyar államtól.