(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
„… enyhült ugyan a külső nyomás, de az egyház politikája és közjogi helyzete alapvetően nem változott. Mi továbbra is féltünk. Az egyház vezetői alig-alig próbálták a cselekvés lehetőségének határait tágítani. Az ő félelmükhöz hozzájön a pozícióféltés. Az egyházak vezetői ma Magyarországon a jelölésig se jutnak el az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulása nélkül … és nem jött létre egyetlen nyilatkozat sem a bel-, sem a külpolitikában, amely eltért volna az országvezetés hivatalos álláspontjától.” Ezeket a mondatokat nem ma írta a Balog Zoltán volt EMMI-minisztert frissen püspöknek választó magyar református egyházról egy belső kritikus, hanem maga Balog Zoltán 1989-ben. Sokat elmond napjaink „keresztény szabadságáról” az, hogy joggal és okkal merülne fel mai szövegnek tartani.
Már a református egyház zsinati tanácsának 2019-es szabálymódosításából sokan kész tényként kezelték azt, hogy a 2018-ban politikai tisztségeiből leköszönő Balog Zoltán püspök lesz. Az idei tisztújításon és püspökválasztáson Bogárdi Szabó Istvánt váltotta a dunamelléki egyházkerület élén. Annyiban előmozdult a helyzet a ’80-as évekhez képest, hogy most volt többes jelölés, Balog Zoltánnak Balla Péter személyében akadt kihívója, aki a Károli Gáspár Református Egyetem előző rektora volt. De ez a többes jelölés inkább szólt a látszatnak, esetleg a „becsületnek”, mintsem a valódi és nyílt küzdelemről. Balla Péter már hat évvel ezelőtt is (egy püspöki mandátum a reformátusoknál ugyanis hat évre szól), hasonlóan a mostani indulásához, a Fidesszel egyértelműen jó – egyesek ízlésének túl közeli – kapcsolatokat ápoló Bogárdi Szabó Istvánnal szemben pályázta meg a dunamelléki egyházkerület püspöki székét.
Balog Zoltán püspöki pályázatának támogatása azonban nem, vagy nemcsak pártpolitikai alapon osztotta meg a református egyházat. Bornírtan leegyszerűsítő volna, és nem is volna helyes következtetés azt mondani, hogy az egyházkerület közgyűlése kétharmad-egyharmad arányban volna kormánypárti és ellenzéki, csak azért, mert ilyen szavazataránnyal választották meg Balogot. Olyan, a pártpolitikai logikától eltérő szempontok is szerepet játszottak Balog támogatásában vagy ellenzésében, hogy ő egy elvált személy, ami a konzervatívabb hívek számára érzékeny pont. Másrészről viszont Balog pártállásától függetlenül remélhették, és remélhetik tőle sokan egyfajta „új lendület” érkezését is.
Katolikus vagyok, nem illik belebeszélnem, és én inkább kicsit irigykedve figyelem a püspökválasztás intézményét. Balog Zoltán a Mandineren megjelent írásában szerényen jegyzi meg, hogy egy református püspökválasztás kevesek érdeklődésére tarthat számot, bezzeg a pápaválasztás, az világhír, mindenesetre én katolikusként szívből becsülöm azt a bátorságot, ahogy a protestáns egyházak kinyitották egyházi szervezetük működtetésének lehetőségét a „világi hívek” felé.
De nemcsak a református egyházat becsülöm, becsülöm Balog Zoltánt is. A pártpolitika és a kereszténydemokrácia kérdésében markánsan eltérő a véleményünk, de nem kérdőjelezem meg a hite őszinteségét. Sokszor és sokféleképpen ostorozom a kormány politikáját vállalt keresztény elvei tükrében, és sok kereszténydemokrataként bemutatkozó politikus esetében mélyen bizonytalan vagyok a hitét illetően is, ám Balog Zoltán ebben kivétel. Neki elhiszem, hogy számára szempont Krisztus. Hallottam beszélni, hallottam prédikálni, olvastam a szavait. Amit ő mond, ahhoz szükséges egyfajta isteni érintettség. Nem értek vele egyet, sok tettét vagy sok asszisztálását kifejezetten károsnak tartom, de ettől függetlenül egyek vagyunk Krisztusban, és ez a fontos. A véleménykülönbség pedig természetes. És azt akarom, hogy ez természetes is legyen.
Olyan országban akarok élni, ahol teljesen rendben van az, hogy egy volt miniszter püspökké lesz, mert aztán egy másik volt miniszterből is püspök lehet majd. De ma Magyarország nem ilyen. Elgondolhatatlan ötletnek számítana a részemről az a felvetés, hogy ahogy most egy volt fideszes miniszter püspök lesz, lehet majd egy volt szocialista miniszter is. Volt jobbikosra több esély lenne, de arra se ma. Pedig mindegyiknek ugyanannyi esélyének kellene lennie ahhoz, hogy egy egészséges országban éljünk. A pártpolitikának nem szabad vallási kérdésnek lennie. És az egyház sem tarthatja egyik pártot sem kárhozatra vagy üdvösségre érdemesnek.
Az pedig hallatlanul romboló üzenet – és ez az, amely ponton kívülről bírálni lehet Balog Zoltán püspökké választását – mely szerint egyetlen szempont van, és az a pénz. Belső tudásom és jóhiszeműségem alapján elfogadom azt, hogy a dunamelléki közgyűlés tagjait más motivációk is mozgatták a szavazásukkor, de a látszat mindenesetre más. Balog Zoltánból miniszter lesz, mert pénzt, még több pénzt hoz majd, ahogy miniszteri munkájából leköszönve is hozott már pénzt az általa vezetett pártalapítványból, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványból. Nekem a polgári Magyarország épp nem olyan, ahol a pénz a minden, ráadásul amire csak tűzhöz közeliként, és nem érdem szerint lehet szert tenni. Mit üzenünk a nem hívek felé egyházainkról, mit üzenünk a nem hívek felé az egyházaink fejéről, Krisztusról, hogy a legfontosabb szempont a pénz?
Balog Zoltán püspökké választása tehertétel minden keresztény közösség számára e látszat miatt. De szeretném hinni, hogy lehetőség is. Balog Zoltán válhat hitvallóvá. És annak nagyon jelentős üzenete volna. Erős közéleti pozíciójából fakadóan kellő bátorságot gyűjthet ahhoz, hogy nyisson a párbeszédre, és mivel vesztenivalója sincs, talán kritikára is felbátorodhat. Nincs egyedül. Egyre több olyan hívő van, aki nem a pártpolitika szempontjaihoz, hanem a pártoktól független igazsághoz igazítja közéleti állásfoglalását – legyen az kormánypárti vagy ellenzéki szavazó. Rajtunk a sor, hogy olyan hangulatot teremtsünk, és olyan közösségeket építsünk, amiből erőt lehet meríteni a hatalom kritikájára. A közösség megtart, és szabadságot ad. Azt kívánom, hogy Balog Zoltán ne a kormány püspöke legyen a református egyházban, hanem „bárányszagú” lelkipásztor a közéletben!