A Jobbik felállva emlékezett meg a járvány áldozatairól, Orbán szerint a pálinka alapvető élelmiszer

Parlament

Mivel most a kormányfő bent volt a Parlamentben, az ellenzéki képviselők azonnali kérdésekkel fordulhattak Orbán Viktorhoz, így-egy két dolgot ismételten megtudhattunk hazánk működéséről

„Kérem, miniszterelnök úr, Ön megőrült. Ön megőrült!”

– kezdte felszólalását Jakab Péter, azonban Kövér László házelnök egyből figyelmeztette, de végül nem vonta meg a szót tőle, a Jobbik elnöke pedig megígérte: nem fog senkit lebüdösbunkózni.

Jakab Péter Orbán Viktor korábbi nyilatkozatára hívta fel a figyelmet, amelyben arról beszélt, hogy a magyaroknak van pénzük, csak egy hálózat el akarja venni, amelynek közepén Soros György van, miközben alaptörvényben rögzítenék a lopást. Ehhez van esze a miniszterelnök úrnak – rótta fel Orbán Viktornak, hogy azt állította, minden beteget meg fognak gyógyítani. Jakab Péter elismerte, hogy volt pénz a védekezésre a gazdaságvédelmi alapban, de azt elszórták, stadionépítésre, űrkutatásra, és arra, hogy Mészáros Lőrinc Belgrádig építsen vasutat. 150 ezer munkanélküli semmilyen támogatást nem kap – figyelmeztetett, hozzátéve: csak a nagyot mondás megy a miniszterelnöknek, és hogy Soros az új pókember. Ezzel mennyi életet lehet megmenteni? – tette fel a kérdést.

Orbán Viktor válaszában viszont nem Sorosozott, csak a korábbi adatokat ismertette, miszerint háromszor annyi beteget is el tudna látni a magyar egészségügy.  

„Ne szerencsétlenkedjen tovább!”

– kérte Jakab Péter a miniszterelnököt, kiemelve: jachtozással propagandával nem lehet legyőzni a járványt. A Jobbik elnöke szerint végig kell tesztelni az országot, a bajbajutott munkavállalók bérének 80 százalékát ki kell pótolni, és lehetővé kell tenni az szja csökkentését. A miniszterelnököt mindezt nem zökkentette ki, szerinte a kormány eddig is mindent megtett; „nekünk minden élet számít, Önnek viszont semmi sem drága” – mondta.

Gurmai Zita (MSZP) arra volt kíváncsi, hogy mi lesz Donald Trump bukása után. Azt kérte Orbán Viktortól, mondja ki egyértelműen, hogy nem készülnek az abortuszjog szigorítására.

Orbán Viktor egy mondattal válaszolt:

„a magyar kormány nem készül az abortusz törvény szigorítására”.

A szocialista politikus örömét fejezte ki, majd arra kérdezett rá, hogy milyen konkrét megelőzési tervei vannak, azonban erre a miniszter ugyanazt az egy mondatot közölte: "a magyar kormány nem készül az abortusztörvény szigorítására".

Vadai Ágnes Orbán Viktor azon nyilatkozatára hívta fel a figyelmet, amely szerint mindenkit meggyógyítanak a járványból.

„Ön a csillagot is lehazudta az égről”

– tette hozzá. Többek között nem kezdtek ingyenes tömeges tesztelésbe, majd miután „önök miatt elszabadult a vírus”, megnyomták a pánikgombot, miközben százak halnak meg – fogalmazott. „

Mi eddig is tudtuk, Ön lopni tud, kampányolni tud, kitalált ellenségekkel küzdeni tud, de kormányozni nem tud kormányozni, főleg ha válság van”

– mondta, majd hozzátette azt is Orbán Viktornak címezve: végig hazudták az elmúlt fél évet.

Van abban valami magabiztosan pikáns, hogy egy olyan párt elnöke beszél hazugságról, amelynek az elnöke azt korábban elismerte a miniszterelnöksége alatt – vágott vissza Orbán Viktor. „A hazugság bajnokai továbbra is Önök” – tette hozzá, ugyanis megítélése szerint ha ma valaki meg akarja téveszteni az embereket, az a baloldal, az ország felkészült, védekezik.

„Kit érdekel, hogy mi volt 14 évvel ezelőtt, vagy 14 nappal ezelőtt, az számít, hogy ma mi van?”

– reagált viszontválaszában Vadai Ágnes, aki megismételte: nem készítették fel az országot a második hullámra. Orbán Viktor ezután azt hozta fel, hogy Vadai Ágnes mit szavazott meg 10 évvel ezelőtt az elmúlt nyolc évben.

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén
MTI/Kovács Tamás

Csárdi Antal az egyik legfájóbb kérdést tette fel Orbán Viktornak pálinkát vagy ételt tegyünk az asztalra. Arra volt kíváncsi, hogy megfelel-e a társadalmi igazságosság elvének az, hogy 27 százalékos áfával sújtják az alapvető élelmiszerek nagyrészét, miközben az otthon főzött pálinka adómentességéért a falig elmentek.

Az én fölfogásom szerint alapvető élelmiszernek minősül a pálinka

– szögezte le Orbán Viktor.

Egyébként a miniszterelnök szerint az áfacsökkentés komolyan megfontolandó kérdés, de összefügg a gazdasággal, az nem működik, hogy az áfa is alacsony és a jövedelemadó is egyszerre alacsony.

Az LMP politikusa viszont válaszában csak erősködött, hogy a pálinka nem alapvető élelmiszer, amire Orbán Viktortól meg is kapta:

„Ön mégiscsak egy belvárosi képviselő, mi meg máshonnan jövünk”.

(Ööööö, véletlen lenne?! – a szerk.)

Tordai Bence (Párbeszéd) szerint borzasztóan gyenge, gyáva és kaotikus a kormány védekezése. Igaz,  történtek felelős lépések, de mindegyiket a Párbeszéd és más ellenzéki párt javasolta (példaként felhozta: tömegrendezvények betiltása, zártkapu meccsek, egészségügyi béremelés, antigén gyorstesztek), most pedig azt kérte, vezessük be az alapjövedelmet.  Orbán Viktor szerint viszont az alapjövedelem arról szól, hogy vegyük el a pénzt azoktól, akik dolgoznak, és adjuk azoknak, akik nem dolgoznak. Ezen véleménye azután sem változott, hogy magkapta a Párbeszéd programfüzetét. A kormányfő szerint azért is dolgoznak még a fogyatékkal élők egy része is, hogy a közösségünkhöz tartozzanak.

Stummer János jobbikos politikus arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a jelenlegi helyzetben legyen erős, ha már a forint gyenge, s vállalja a felelősséget. Orbán Viktor erre azt felelte, ha a vírus elpusztult, mérleget lehet majd vonni, hogy nemzetközi összevetésben Magyarország hogyan teljesített. A miniszterelnök kifejtette, védekeztek és le fogják győzni a vírust.

Stummer elismerte, a számvetésnek valóban akkor lesz itt az ideje, amikor hazánk legyőzte a járványt, azonban van egy másik dátum és nyilatkozat, amit felidézett, miszerint

a miniszterelnök szeptember 16-án azt mondta: mindenkit meg fogunk menteni, akit a járvány utolér, azóta azonban 2544 magyar honfitársunk halt meg

- tette hozzá, s arra kérte a magyar Országgyűlést, hogy a következő néhány másodpercben ezekre az emberekre felállva emlékezzenek meg. A kérésnek - a felvételek alapján - a kormánypárti politikusok nem tettek eleget...

A miniszterelnök - miközben a jobbikosok felállva emlékeztek - válaszában pedig kifejtette, állítását továbbra is tartja, miszerint mindenkit meg fognak gyógyítani, aki meggyógyítható, a menthetetleneket pedig nem tudják. Hozzátette, a magyar statisztikák korrektül kezelik ezt a helyzetet.

Varga László (MSZP) az önkormányzatok helyzetéről kérdezett, ugyanis a védekezés során is több forrást megvont tőlük a kormányzat. Orbán Viktor elmondta a szocialista politikusnak, hogy azért nem fognak beavatkozni a közműszolgáltatásai szektorba, mert az a céljuk, hogy egy liter víz mindenhol ugyanannyiba kerüljön, ezt el kell fogadnia a nagyvárosokban élőknek is.