A kiérkező mentőápolót bántalmazta, vádat emeltek ellene

A kiérkező mentőápolót bántalmazta, vádat emeltek ellene

A vád szerint a 22 éves, kábítószertől és alkoholtól befolyásolt állapotban lévő férfi a hozzá kihívott mentőkre támadt, és őket tettleg bántalmazta; a mentőápoló súlyos sérülést, bordatörést szenvedett - írta közleményében az ügyészség. 

A közlemény szerint a vádlott 2019. augusztus 24-én kábítószert, valamint alkoholt fogyasztott, amik hatására a XVI. kerület, Timur utcában rosszul lett, a földön feküdt, ezért egy arra sétáló pár mentőt hívott hozzá.

A helyszínre érkezett mentőautó vezetője és mentőápolója megpróbált egészségügyi ellátást biztosítani a vádlottnak, ennek érdekében a földön fekvő, erősen ittas, bódult állapotban lévő vádlottat megpróbálták felkelteni. A magához tért vádlott ekkor agresszívan szitkozódni kezdett, majd rájuk támadt, és őket tettleg bántalmazta.

Ennek során a mentőautó vezetőjét a fülénél tenyérrel megütötte, majd ezután a mentőápolóra támadt, őt többször mellbe rúgta, aminek következtében a sértett a földre esett. A vádlott a földön fekvő mentőápolót tovább rugdosta.

A mentőápoló a bántalmazás következtében bordatörést, valamint testszerte zúzódásos jellegű sérüléseket szenvedett. Ezt követően, a vádlott a mentők segélyhívására kiérkező rendőröket arcon köpte.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfival szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés bűntette, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozva - olvasható a közleményben.