A szerdai kormányrendeletre hivatkozva máris érvénytelenítették Vidnyánszkyék az SZFE diákjainak őszi félévét

szfe
Színház- és Filmművészeti Egyetem HÖK/Facebook

Mint azt megírtuk, az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett szerdai kormányrendelet szerint veszélyhelyzet idején új szabályok érvényesek a felsőoktatásban, aminek értelmében bármelyik egyetemet bezárhatják, sőt, a rendkívüli helyzettel érintett félév, illetve tanév nem számít majd bele a tanulmányokba.

Veszélyhelyzet: egy új kormányrendelet alapján bármelyik egyetemet bezárhatják

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet szerint rendkívüli helyzetben (közegészségügyi, közbiztonsági okból, természeti csapás, a tanév rendjét, a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet esetén) új szabályok érvényesek a felsőoktatásban - olvasható a Magyar Közlönyben.

Nos, nem kellett sokat várni arra, hogy a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium lecsapjon erre és éljen a kormányrendelet adta lehetőséggel. Az SZFE honlapján péntek este megjelent közleményben ugyanis az olvasható, hogy

"a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartója mai döntésével (…) megerősítette, hogy a továbbra is fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az Egyetemen nem állnak fenn. Ezért az SZFE-n az oktatási tevékenység csak 2021. február 1. után folytatható"

Az SZFE hallgatói még csütörtökön adtak ki az aznaptól hatályos rendeletre reagálva egy közleményt, amelyben azt írták, hogy intézményünkben nem áll fenn sem közegészségügyi-, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás, mely ellehetetlenítené a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítését.

Úgy fogalmaztak, a tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül éppen a tanulmányi félév felfüggesztése, közvetve pedig az alapítványi átállás módja fenyegeti – ezen veszélyeket elháríthatónak találjuk, amennyiben az Innovációs- és Technológiai Minisztérium, az alapítói jogok törvényes gyakorlója, az ellenérdekű fenntartóval szemben fellép

A diákok hangsúlyozták, hogy a rendelet időlegesen az összes magyarországi felsőoktatási intézmény közösségét megfosztja autonómiájától.

(24.hu)