Könyvdarálástól a melegorgiáig

Könyvdarálástól a melegorgiáig

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

 

„Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra”

– írta közleményében Szájer József vasárnap, a lemondása indoklásakor. A bejelentés ekkor még óhatatlanul egybecsengett az uniós költségvetési vétó miatt elharapózott viszállyal. Sőt, én tovább is kombináltam, mert összekapcsoltam Gottfried Péter háttérbe állításával, aki egy régóta szolgáló és higgadtabb diplomatánk volt Brüsszelben. Attól tartok mindannyian túlkombináltunk. Mert ez az „egy ideje”, mióta „egyre nagyobb lelki megterhelést” jelentett Szájer Józsefnek a brüsszeli szolgálat könnyen lehet, hogy csak a péntek estétől számított két napot jelenti.

Belga lapok kedden egy különös esetről számoltak be. Brüsszeli rendőrök egy, a járványügyi korlátozásokat megsértő 25 fős szexpartin ütöttek rajta, amelyen „egy” azóta már lemondott magyar EP képviselő is részt vett. A nevet nem hozták nyilvánosságra. Mégis mindenki azonnal tudta a választ arra, hogy hány magyar EP képviselő mondott le múlt péntek óta. Cikkem írásakor kezdetben még én is - az egyértelmű látszat ellenére - az ártatlanság vélelmére próbáltam emlékeztetni magam, Szájer József azonban hamar a segítségemre sietett, és beismerte érintettségét.

Alighanem a Fidesz most elébe akart menni egy újabb Borkai-botránynak. Orbán Viktor 2019 októberében fájdalmasan megtanulta, hogy nem minden ügyet lehet egy „oszt jónapottal” elintézni.

Különösen akkor, ha az a botrány a vállalt propagandairánnyal tökéletesen ellentétes. Mert ellentétes az is, ha a keresztény családapa-ikon kurvázik Fekete Pákó dallamaira a pünkösdi hétvégén egy luxusjachton egy helyi oligarcha oldalán. De még inkább ellentétes az, ha egy férfi EP képviselő egy főleg férfiak által szervezett szexpartin teszi tevőleges tiszteletét, akinél drogot is talált a rendőrség, és ahonnan az EP képviselő az ereszcsatornán próbál menekülni.

A Borkai-botrány lázban tartotta a magyar közéletet azzal is, hogy vajon ki volt a magát „ördög ügyvédjének” nevező blog gazdája, aki lebuktatta a győri polgármestert. Most egyértelműnek tűnik a helyzet, hiszen a belga rendőrség ütött rajta a járványügyi szabályokat is áthágó szex- és drogpartin, és a rendőrség nyilatkozott elsőként a történtekről a belga lapoknak. De ettől még felmerülhet a kérdés, vajon állhat-e tudatosság a mögött, hogy éppen erre a társaságra csapott le a hatóság, és veheti-e ezt üzenetnek az Unióval hadakozó magyar kormány.

A magánélet szent, a nemi identitás magánügy. Ezt komolyan is gondolom. Amennyiben képmutatással nem tettet életszentséget, felőlem egy politikus szexpartikon is részt vehet. Főleg férfiak által látogatott szexpartikon is. De közüggyé válik mindez akkor, ha az adott párt olyan mesekönyvet tilt be az óvodapedagógusok számára, amely a homoszexualitással szemben csak az előítéleteinket akarja finomítani. A Fidesz egyik kezével (a Mi Hazánkhoz kiszervezve) mesekönyvet darál le, másik kezével pedig… ezt a mondatot egy közéleti cikkben inkább így nem fejezem be, szóval: főleg férfiak által látogatott szexpartin vesz részt.

Milyen név illene frappánsabban erre a Fidesz-Mi Hazánk szövetségre, mint a szivárványkoalíció?

Egyszerre szerveznek tüntetést, ahol egy katolikus plébános is felszólal betegségnek nevezve a homoszexualitást, és egyszerre vesznek részt meleg szexpartikon. Ilyen színgazdag sose lesz a közös ellenzéki lista.

Egy pozitívum talán mindenképp fakadhat hosszabb távra is ebből a kínos botrányból. Most a Fidesznek nagyon is érdeke lesz eltüntetni a melegellenes propagandát, és ezáltal békésebb lehet közéletünk. Borzasztó volt látni, hogy a járványkezelési alkalmatlanságukról elterelendő a figyelmet komplett társadalmi kisebbségekbe rúgott bele a kormány az alaptörvény-módosítással és az örökbefogadás megnehezítésével. Itt tartunk, hogy a kormányunk a kétségbeesésbe sodorja tisztes adófizető állampolgárait, amikor amúgy is gazdasági és egészségügyi krízis tépáz minket. De most legalább ennek a történetnek vége szakad, legalábbis kissé megtorpan, mert talán érzi a kormány, hogy nekik is kellemetlen lenne a heteroszexualitás dicséretéről papolni ezzel a botránnyal a hátuk mögött.

Mi azért idézzük fel, milyen szavakkal mondott köszönetet a Fidesz távozó EP képviselőjének:

„Teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek, akinek döntő szerepe volt abban, hogy a magyar polgári konzervativizmus és kereszténydemokrácia elfoglalhassa az őt megillető helyet az európai politikai színtéren.”

Avagy, ahogy a mémek fogalmaznak: az őt megillető helyet az ereszcsatornán. Tűzzel játszik az a politikai csoportosulás, amely a legszentebb értékeket a pártpolitika pástjára rángatja be, különösen akkor, ha pajzsára emeli, mert félő, hogy bukásával az értéket is magával rántja és beszennyezi. Politikai pártok szűnnek és emelkednek, politikusok az ereszcsatornán menekülnek, de a kereszténydemokrácia volt és lesz. Remélem, lesz majd hazámban is egyszer egy olyan formáció, amely tisztára mossa ezt a nevet.