Soros javaslata szerint az EU Magyarorország és Lengyelország nélkül is tud pénzhez jutni

Soros javaslata szerint az EU Magyarorország és Lengyelország nélkül is tud pénzhez jutni

Ismét tollat ragadott Soros György, s cikket írt a Project Syndicate nevű lapba, abba, amelyben legutóbbi cikkére válaszként nem közölték Orbán Viktor írását. Soros az uniós örökkötvények kibocsátása mellett érvel, tájékoztat a Magyar Narancs.

Orbán Viktor azon aggódik, hogy az új jogállami intézkedés gyakorlati határt szab a személyével, illetve a politikájával összefonódó korrupciónak. Annyira aggódik, hogy együttműködési megállapodást kötött Varsóval, ily módon magával rántva a lengyeleket is

 


–  írja Soros, a továbbiakban pedig azt a javaslatot teszi, hogy a többi ország Magyarországot kihagyva alkalmazza a Lisszaboni Szerződésben rögzített ún. megerősített együttműködést.

Ennek keretében a tagállamok egy kisebb csoportja is képes gazdaságilag

szorosabban együttműködni, illetve meghatározhatnak egy költségvetést, illetve annak finanszírozását is.

Utóbbira Soros a lejárat nélküli örökkötvényeket javasolja. Ezek előnye, miszerint a tőkét nem kell visszafizetni, előteremteni csak az évente esedékes kamatot szükséges. Úgy véli, ezeket a tagállamoknak kellene kibocsátaniuk, a hosszú távú befektetők pedig fogékonyak lennének rá, hiszen e kötvényekre egyébként is volt igény. 

Felveti azt is, ha egyes tagállamok bocsátanak ki ilyen kötvényeket, Olaszország egyedül erre minden bizonnyal nem lenne képes, pedig a leginkább szüksége lenne előnyeire. Éppen ezért csodálatos szolidaritási gesztusnak minősülne, ha az örökkötvényeket piacra dobó államok közösen szavatolnák az olasz kibocsátást. 

Soros szerint a végső cél az lenne, ha az Unió megerősödve saját nevében is kiadna örökkötvényeket.