Lemondott magyar EP-képviselő is részt vehetett pénteken egy tiltott brüsszeli orgián

Brüsszel

Az Európai Parlament (EP) egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel, írja a Telex két belgiumi újság, a 7sur7 és a HLN. Utóbbi videója szerint a képviselő magyar lehetett, az információt azonban nem erősítették meg hivatalosan, ahogyan azt sem, kiről van szó pontosan. 

A péntek esti bulin - amit egy belvárosi épület első emeletén tartottak - a helyi lapok információi szerint 25-en vettek részt, főként férfiak. A HLN szerkesztőségének külön megerősítették: a rendezvény szexparti volt, amin részt vett az EP egyik magyar képviselője is, az eseményt követően pedig lemondott.

A képviselőt a rend őrei letartóztatták, a helyszínen pedig drogokat is találtak

- írja az eseményt felderítő DH NET.

A partin a cikk szerint több diplomata és egy EP képviselő is jelen volt. Az eseményt pedig a rendőrség azért oszlatta fel, mert megszervezése ellentmond a Belgiumban életben lévő járványügyi intézkedéseknek.

Emlékezetes, a napokban a Fidesz EP-képviselője, Szájer József minden előzmény nélkül visszaadta a mandátumát:

Benyújtotta lemondását Szájer József, a Fidesz EP-képviselője

"A mai napon David Sassoli európai parlamenti elnök úrnál benyújtottam a lemondásomat az európai parlamenti képviselői tisztségemről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával.

Mint közleményében írta: "A mai napon David Sassoli európai parlamenti elnök úrnál benyújtottam a lemondásomat az európai parlamenti képviselői tisztségemről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával."

A 444.hu és a 24.hu is megkereste Szájer Józsefet, illetve a brüsszeli fideszes delegáció tagjait, de senkit nem tudtak elérni.Végül az egyik képviselő, aki felvette a telefont, azt mondta, mindenki pontos tájékoztatásra vár, mert eddig csak a sajtóból értesültek a rendőrségi ügyről.

A 24.hu elérte Szájer József sajtósát is, aki közölte, a vasárnapi hivatalos nyilatkozat van érvényben, további információkat nem adnak a képviselő lemondásával kapcsolatban.

A belga ügyészség nemrég azt írta, hogy délután adnak majd közleményt az ügyben.

Az Európai Parlament sajtóosztálya a Telex kérdésére azt válaszolta, nincs megerősített információjuk az ügyben. Hozzátették: az EP-képviselők magatartására vonatkozó normák a munkahelyi viselkedésre és nem a politikusok magánéletére vonatkoznak. Ezzel kapcsolatos szankciókat pedig nem az EP, hanem az illetékes hatóságok hozhatnak, amennyiben megállapítják annak szükségességét.

Az egyik legismertebb belga lap, a Het Laatste Nieuws közben frissítette a cikkét, amiben már nem csak azt írják, hogy egy azóta lemondott magyar EP-képviselő is részt vett a főleg férfiakból álló pénteki orgián, hanem azt is megemlítik, hogy az illető a Fidesz alapítótagja és befolyásos politikusa.

Fotó: Het Laatste Nieuws

A cikk szerint a magyar politikus az ereszcsatornán át próbált menekülni a rendőrség elől. Az esemény helyszínén kábítószert is találtak a rendőrök, azon több diplomata is részt vett.

Elismerte Szájer József, hogy részt vett a pénteki brüsszeli "bulin"

A belga sajtóban ma megjelent egy újsághír egy pénteki brüsszeli házibuliról, amelyen jelen voltam - ismerte el Szájer József, aki vasárnap hirtelen lemondott EP-képviselői mandátumáról. Szájer arról is beszélt, hogy a rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.

Cikkünk frissül...