Orbán: Ha kell, be tudjuk oltani kínai vakcinával a lakosságot

Orbán: Ha kell, be tudjuk oltani kínai vakcinával a lakosságot

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli Kossuth Rádióban adott interjúja során elmondta, hogy Angliával szemben, ahol már több mint 3 millió embert beoltottak, hazánk azért tart még csak 105 728 beoltottnál mert

az oltókapacitásunk jóval nagyobb, mint amennyi vakcinánk van. Azért nem haladunk, mert nincs elég vakcinánk.

A KSH szerint egyre többen beoltanák már magukat

A KSH legfrissebb felmérése szerint az oltási hajlandóság fokozatosan emelkedik. Míg a 2020. november 30-ával kezdődő héten csak a megkérdezettek közel 15%-a volt biztos benne, hogy beoltatná magát, a mérés hatodik hetében (a 2021. január 4-ével kezdődő héten) már mintegy 27%-a.

A kínai vakcina kapcsán szerinte már csak az kell, hogy magyar egészségügyi hatóság egyértelmű választ tudjon adni rá. A legnagyobb kérdés ezzel a vakcinával kapcsolatban, hogy nagyobb bajt okozunk-e vele, mint amit el akarunk hárítani. Majd hozzátette

az operatív törzs szerint nincs ilyen kockázat, mert a kínaiak és az oroszok is milliószámra oltják az embereket.

Emlékeztetett arra is, hogy Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette: megállapodtak a kínai Sinopharmmal, illetve, hogy az oltási terv szerint a harmadik csoportba a hatvan év feletti krónikus betegségben szenvedők tartoznak, pontosan 1 756 000 ember

ennyi kínai vakcinánk lenne is, ha meglenne az engedély.

Ennyi embert mégis mennyi idő alatt lehet beoltani? A kormányfő szerint, ha az emberek jelentkeznek, és közepes tempóval kalkulál, akkor egy nap alatt olyan 500 ezer embert tudnak garantáltan beoltani a magyar egészségügy emberei. Matekozva egy kicsit ez azt jelenti, hogy egyetlen hétvége alatt 1,5 millió ember is megkaphatja a vakcinát.

Orbán kiadta az utasítást: valahonnan gyorsan vakcinát kell hozni

A Magyar Közlöny csütörtök kora délután egyetlen határozattal jelent meg, méghozzá a COVID-19 oltóanyagok további beszerzéseiről. Az Orbán Viktor által jegyzett utasítás szerint a Kormány egyetért azzal, hogy szükséges az Európai Unió által kezdeményezett, centralizált COVID-19 oltóanyag-beszerzés keretén túl a magyar emberek egészségének megvédése érdekében a lehető legnagyobb mennyiségű biztonságos oltóanyag beszerzése; a rendkívüli keresleti és kínálati viszonyok között célként a biztonságos oltóanyagok minél gyorsabb beszerzését jelöli meg.

Természetesen az egészségügy helyzetére is kitért Orbán, ami kapcsán úgy látja a rendszer nem omlott össze, még csak meg se rendült.

Meddig tarthatnak még a korlátozások?

Ha a brüsszeli beszerzések idejével haladunk, akkor nyár vége, ősz eleje, amikor a korlátozásokat feladhatjuk. Ha az egészségügyi hatóság elvégzi a munkáját és a kínai vakcinát is választhatják az emberek, és még nem tudjuk pontosan mennyi orosz vakcinát is, akkor talán jóval a nyár előtt is visszakaphatjuk az életünket.

- válaszolta a kérdésre Orbán.

Szijjártó szerint azért maradnak a korlátozások, mert lassú az Európai Bizottság vakcinabeszerzése

Az Európai Bizottság (EB) "botrányosan" lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón az MTI szerint. Szijjártó Péter azt mondta, a tavalyi évet jellemző problémák nem tűntek el idén sem, sőt az esztendő elején - a várakozásokkal ellentétben - elmaradt az "eufória".

A baloldali pártok túl messzire mentek

A miniszterelnököt kérdezték az utóbbi napokban kirobbant szentendrei halottasház esete kapcsán is, amiről nem a kormány tehet, hiszen egy önkormányzati fenntartású intézményről van szó. Ezt követően kiemelte, hogy csalódott az ellenzékben:

Nem érzem magam jól, hogy az ellenzéki magatartásra kell reagálnom. Fontosabb dolgunk is van, minthogy erről beszéljünk. Az az érzésem, hogy itt már semmi se szent, mármint a baloldani pártok számára. A magyar baloldal az túl messzire ment. Én értem, hogy szeretnének a kormány helyére ülni, de az szerintem válság idején nem jó gondolkásmód, hogy ha bármi rossz van az országban, azért felelőssé lehet tenni a kormányt, és azért le lehet váltani. Egyébként sem szimpatikus, de amikor válság van, ez életveszélyes.

A legérdekesebb bejelentést Orbán az interjú végére hagyta, vagyis hogy 2022-től jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak. A gazdaságról is ejtett néhány szót, és úgy látja a magyar emberek dolgozni akarnak, ráadásul sokat is akarnak dolgozni, tisztességes bért is akarnak kapni, tehát van még energia a magyar gazdaságban. Meglátása szerint a magyar vállalkozók már versenyképesek a nyugatiakkal, csak még nem olyan hatékonyak.

Az iparűzési adó felére csökkentését annyival kommentálta Orbán, hogy

ez egy teljesen sajátos magyar válságkezelés.

 

Karácsony: nincs vészterv arra az esetre, ha a közszolgáltatásokon kell spórolni

Tegnap mi is megírtuk, hogy Karácsony Gergely szerint az önkormányzati szövetségek és a kormány soron következő egyeztetésén a magyar városok és falvak működőképessége, a települések polgárainak az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások ellátása a tét. Az egyeztetés megtörtén, aminek eredményét Budapest főpolgármestere online sajtótájékoztatón ismertette, vagyis, hogy eredménytelenek voltak a tárgyalások.