Elhunyt Sas József, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész és rendező

Sas József
FixTV

A hagyományos kabaré műfajának egyik utolsó képviselője 2019 tavaszán kapott kétoldali agyvérzést, s bár még idén is bizakodott, többé nem állhatott színpadra. A Blikk értesülései szerint a humorista szervezete tegnap éjjel adta fel a harcot a koronavírussal szemben.

Sas József 1939. január 3-án született Békéscsabán Polacsek Józsefként. Tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, a kecskeméti Katona József Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1973-ban a Mikroszkóp Színpad művésze lett, 1985-ben igazgatója. 35 évet töltött itt, neve szinte összeforrt az intézménnyel.

Több évtizedes karrierje alatt rádió- és televíziós kabarék állandó közreműködője volt, ezen túl pedig önálló eseteket is adott, több nagylemeze s könyve jelent meg, sokak pedig elképzelhetetlennek tartották, hogy ne „vele töltsék” a szilvesztereket.