Szijjártó napokon belül tárgyalásokba kezd Moszkvában az orosz vakcináról

Szijjártó napokon belül tárgyalásokba kezd Moszkvában az orosz vakcináról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-videóban beszélt arról, hogy szeretné, ha mielőbb döntés születne a hazai engedélyről, ugyanis csak ezt követően tud szerződést kötni vakcinák beszerzéséről.

Krekó Péter: Nagyon erősen oltáspárti vagyok, azonban az oltás kötelezővé tétele most nem lehet egy valós opció

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében még a koronavírus elleni oltakozás sem mehet le politikai vircsaft nélkül. Miközben alacsony az oltási hajlandóság, a kormányzat szerint az ellenzék halálkampányt folytat, amire szerintük Krekó Péter egy bizonyos mondata a bizonyíték.

Elmondta, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) munkatársai Kína után már Oroszországban vizsgálják a vakcina gyártását.

Jakab Ferenc: elavult ugyan a kínai vakcina technológiája, de ettől még nem feltétlenül rossz

Magyarországon az oltásellenes hangulat első lépésben a kínai és orosz vakcinák megbízhatósága körüli kérdésekre épült, nem függetlenül a magyar kormány ezen országokkal való politikai kapcsolatától. Ettől függetlenül nem feltétlenül igaz, hogy ezek az oltóanyagok veszélyesek - még akkor sem, ha valóban rosszabbak, mint nyugati társaik.

A kínaiak oltóanyag gyártása kapcsán a véleményük pozitív, Moszkvából pedig kedden utaznak el, hogy a rá következő napokban megismerjék a vakcina gyártási és engedélyezési folyamatát.

Szijjártó kitért arra is, hogy ő pénteken repül Moszkvába, ahol Magyarország gázellátása mellett a vakcina-beszerzésről is tárgyal majd. Addig is reménykedik benne, hogy kézzel fogható eredménnyel állnak elő, és hogy az OGYÉI engedélyezi az alternatív forrásokból származó oltóanyagok használatát.