"Alaptörvénybe a lakhatáshoz való jogot!"

Z. Kárpát Dániel
Z. Kárpát Dániel
Béli Balázs

A Fidesz-kormányok történelmi bűneinek élbolyába kétségkívül a tömegeket sújtó lakhatási válság helyben hagyása tartozik, most pedig az európai színtéren is leszavazta azt, hogy a lakhatás, mint alapvető jog, elismerésre kerüljön - elevenítette fel Z. Kárpát Dániel a fideszes EP-képviselők tegnapi teljesítményét.

Ahogy arról beszámoltunk, a Fidesz és KDNP EP-képviselői nemmel szavaztak arra, hogy a lakhatás legyen alapjog. A fideszesek gáncsoskodása ellenére a dokumentumot az Európai Parlament elfogadta. A szavazás tárgya az volt, hogy a megfelelő lakhatás fogalmába a jó minőségű ivóvíz és a megfelelő higiénés körülmények is beletartozzanak. Az EP-képviselők 2030-ig a hajléktalanság felszámolására szólították fel az Európai Unió minden tagállamát. 

A Jobbik alelnöke ezzel kapcsolatban hangsúlyozta,

a Fidesz kormányzása alatt 13 ezer családot lakoltattak ki elhelyezés nélkül,

az albérletárak folyamatos emelkedésének átmeneti megtorpanása pedig csak a turizmus leállása, nem pedig a kabinet odafigyelése miatt következett be. Eközben megszüntették a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását, rengeteg fiataltól elvéve a jövőépítés itthoni lehetőségét, s gyávák voltak a devizahitelezés elképesztően káros következményeinek bekövetkezésekor is: a károsultak megsegítése helyett a bankokkal kötöttek paktumot. A hajléktalanok kérdését szintén rossz eszközökkel igyekeztek kezelni, a lakhatási szegénységgel pedig egyáltalán nem foglalkoztak - tette hozzá Z. Kárpát Dániel. 

"Nem vitatjuk el a CSOK és egyéb rendszerek kedvezményeit, ám ezek jellemzően a felső középosztálytól „felfelé” hasznosultak, igen szűk réteg számára nyújtva valódi segítséget"

- hangsúlyozta a politikus, majd hozzáfűzte: a jobbikosok nem feltétlenül az új építésű lakóparki lakások megvásárlását szeretnék kiemelten támogatni, hanem magyar néppártként a tipikus helyzetben lévő hazai munkavállalók és a családos, valamint idős emberek lakhatási gondjain szeretnének érdemben segíteni, abból a célból, hogy a jólét mindenki számára elérhetővé váljon.

Havi 30-50 ezer forintos lakhatási támogatást biztosítanának a bajba jutott albérlőknek

Különösen nehéz anyagi helyzetbe került magyar családok ezreinek nyújtana életmentő segítséget a Jobbik Mi Várunk programon belüli lakhatási támogatási javaslata, miközben egy „szerencsétlenkedő, tötymörgő kormányunk van, ami a válságkezelést elképesztő módon elbaltázza" - erről Z. Kárpát Dániel beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

"Szögezzük le: nem szeretnénk önkényes lakásfoglalók vagy a joggal visszaélők számára feltétel nélküli lakhatást biztosítani, külföldiek esetében pedig nem is tartjuk értelmezhetőnek a lakhatási kérdések felvetését, de azt elvárjuk, hogy minden jóhiszemű, a boldogulásáért tenni kívánó honfitársunk biztonságban élhessen, és az elhelyezés nélküli kilakoltatások szűnjenek meg az ő tekintetükben. Ennek érdekében addig kívánunk moratóriumot fenntartani, amíg a hitelkárosultak számára el nem készül egy új, tisztességes elszámolási törvény, a teljes lakhatási kérdéskört pedig az alaptörvényben szeretnénk „rendbe rakni”, minden magyar számára szavatolva a jólét lehetőségét, de a mindennapi létbiztonságot már most, ettől a pillanattól" - közölte Z. Kárpát Dániel.