Az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik

Az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik

Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok kedden Arató Gergely (DK), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Orosz Anna, (Momentum), Harangozó Tamás (MSZP) és Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) részvételével, amelyen bejelentették:

február elsejére rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik.

Potocskáné Kőrösi Anita elmondta, az ellenzéki képviselők válaszokat követelnek a kormányzattól, aminek egy éve járványkezelés és gazdaságmentés címén tett intézkedései nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A rendkívüli ülés összehívásához a megfelelő aláírásokat összegyűjtötték, s benyújtották Kövér László házelnöknek napirendi javaslataikkal együtt, melyek a következők:

  • vizsgálóbizottságok felállításának kezdeményezése (ezt már korábban bejelentették)
  • a médiaszolgáltatók közötti hátrányos megkülönböztetés megszüntetését célzó törvényjavaslat.

Bízunk benne, hogy ezúttal a kormánypárti képviselők tiszteletüket teszik a munkahelyükön és részt vesznek az Országgyűlés rendkívüli ülésén

– mondta a jobbikos képviselő.

Csárdi Antal kifejtette, az ellenzéki együttműködés pártjai elkötelezettek abban, hogy számon kérjék a kormányt annak tekintetében, mit is csinált az elmúlt egy esztendőben. Ennek érdekében létre szeretnének hozni egy, a gazdasági védekezéssel kapcsolatban összehívott vizsgálóbizottságot. Ennek feladata: megvizsgálni, hogy azok a gazdaságvédelmi döntések, amiket a magyar kormány hozott, valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e.

Jelen pillanatban úgy látjuk, a magyar kormány, kihasználva a válság okozta helyzetet, nem tesz mást, mint saját oligarcháit,a hozzá közel álló gazdasági érdekcsoportokat fizeti ki, tőkésíti fel, miközben a társadalom nagyobbik része a lét és nemlét határán billeg

– fogalmazott az LMP-s képviselő.

Hozzátette, európai összehasonlításban az látható, nyugaton sokkal nagyvonalúbban, jobban támogatták a munkavállalókat szemben a magyar kormánnyal, ami valós és érdemi segítséget nem nyújtott.

Kocsis-Cake Olivio felidézte, a Fidesz korábban azt nyilatkozta: azért kell működtetni a parlamentet a járványhelyzet közepette is, mert a képviselőknek meg kell dolgozniuk a pénzükért.

Most kíváncsian várjuk, hogy a fideszes képviselők csak akkor hajlandóak-e dolgozni, amikor a Budapest-Belgrád vasútvonalat kell titkosítani, amikor a közalkalmazottak státuszát kell elvenni, vagy amikor a fideszes haveroknak kell valamilyen törvényjavaslatot benyújtani. Vagy akkor is hajlandóak-e dolgozni, amikor az emberek életéről és egészségéről van szó

– mondta a Párbeszéd képviselője. Kitért továbbá ara is, a kormány védekezése nem volt sikeres, valamint példátlan, hogy egy egészségügyi miniszter nem irányítja a járvány elleni védekezést, erről pedig szintén érdemes lenne beszélni.

A DK frakcióvezetője, Arató Gergely azt emelte ki, a vakcinabeszerzésekre vonatkozó kormányzati döntések vizsgálatát megcélzó bizottság azzal foglakozna, hogy az Európai Unió (EU), az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai vakcina milyen módon kerülhet az országba.

Úgy értékelte, a közvélemény e szempontból tele van aggodalommal, hiszen – mint fogalmazott – a miniszterelnök lényegében utasítást adott a magyar Gyógyszer-engedélyezési Ügynökségnek. Arra is szeretnének választ kapni, kiktől, milyen közvetítőkön keresztül, mennyiért, milyen szerződésekkel szerzik be ezeket a vakcinákat. Arató elmondta, ezt az EU-n keresztül érkező vakcináknál látják, a többinél azonban nem. Felidézte továbbá, joggal van ok aggodalomra a tavasszal történő maszkok és lélegeztetőgépek beszerzése után.

A kormánypárti sajtó azt hazudja, hogy az ellenzék oltásellenes hangulatot kelt. Ez nem így van. Éppen azért követelünk átláthatóságot, világos kommunikációt, hogy helyreálljon a bizalom. Ha az emberek maguk dönthetnek arról, melyik vakcinát fogadják el, a kormány pedig átláthatóvá teszi az engedélyezés és beszerzés folyamatát, mindez helyreállíthatja a bizalmat az oltásban

– zárta szavait.

Harangozó Tamás a Klubrádió elhallgattatásáról beszélt, mely a hatályos szabályok szerint február 15-én be fog következni.

Egy rossz törvényt fogadott el az Országgyűlés a Fidesz javaslatára. Olyan joghézag tátong benne, melyről jelen pillanatban nehéz nem azt feltételezni, hogy egy újabb pitiáner politikai eszköze a Fidesznek a média befolyásolására, a kormánykritikus médiumok elhallgattatására

– fogalmazott Harangozó.

Felidézte továbbá, Orbán Viktor nem kevesebbet állított – mondta az MSZP-s politikus –, semmint: sosem vetemednének arra, hogy a tőlük független hangokat elhallgattassák.

Orosz Anna elmondta, a Momentum parlamenten kívüli pártként is támogatja a fentebb elhangzottakat s úgy véli, joggal vetődik fel a kérdés: a kormány vajon az emberek életéért, egészségéért, megélhetéséért küzd, vagy saját strómanjainak kitöméséért. Ez utóbbira példaként említette, miszerint Mészáros Lőrinc szállodalánca 19 milliárd forint állami támogatást kapott annak ellenére, hogy rengeteg embert bocsátottak el, vagy rengetegen szorulnak támogatásra a turizmusban, vendéglátásban, szolgáltató szektorban. De további jó példa – fogalmazott – az a rendkívül gyanús körülmények között megkötött szerződés az orosz vakcinákra, amely súlyos kérdéseket vetett fel a szakértők körében is.

Ha a Fidesznek nincs félnivalója, ha mindent megtesz azért, hogy a járvány ellen, és ne kreált ellenségképek ellen küzdjön, akkor semmi oka nincs arra, hogy ne támogassa ezen vizsgálóbizottságok felállítását

– vélekedik Orosz Anna.