A Honvédkórházban egymás hegyén-hátán várják az idősek az oltást

A Honvédkórházban egymás hegyén-hátán várják az idősek az oltást

A 444.hu egyik olvasója hívta fel rá a figyelmet, hogy miután a 90 éves édesanyját be kellett vinni a Honvéd kórházba - ugyanis csak ott kaphatta meg a koronavírus elleni oltást - döbbenten tapasztalta, hogy milyen sokan vannak a váróteremben.

Mellbevágó volt a tömeg, jámboran álltak ott az idősek, várták a sorukat

- nyilatkozta a nő, aki hozzátette még lázmérés sem volt a bejáratnál, bárki bemehetett a váróba.

Ezt követően, amikor az oltóponthoz értek megkérdezték az asszisztenst, hogy név szerint fogják-e az időseket szólítani, azt a választ kapta, hogy nem. Akkor időpont szerint? Nem. Akkor hogy? „Hát ahogy ideérnek”. Kiderült, hogy volt ott olyan idős bácsi, aki már másfél órája ült az oltására várva.

Azt volt a szerencséjük, hogy jött egy kórházi dolgozó, aki megkérdezte tőlük, hogy oltani jöttek-e, mert ha igen, menjenek inkább egy másik oltóponthoz, ott kevesebben vannak - írja a lap.

György István: a héten átléphetjük a 800 ezres átoltottságot

Magyarországon is közösségben terjed a brit vírusvariáns, ami több embert fertőz és több kórházi beteget is generál - közölte az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője. Ismertette, ezen a héten 275 ezer embert tudnak beoltani a Sinopharm vakcinával, ezen felül kórházi oltópontokon a Pfizer vakcinával 52 ezer, míg a háziorvosoknál az AstraZeneca szerével 41 750 oltás beadására nyílik lehetőség.

Átmentek, és hamarabb sorra is kerültek. Amikor bejutottak a rendelőből átalakított oltópontra, ott már minden profin ment, nagyon kedvesek, empatikusan voltak az egészségügyisek az édesanyjával. 5 perc alatt megvolt az oltás.