(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Jeszenszky Zsolt cikket írt. Erre azért volt már példa. Lehetséges, hogy a többi írásában is hasonló mélységekben jár, de ez az alkotás önmagában is figyelemre érdemes. A cikk arról szól, hogy Dobrev Klára ronda és kommunista, ám ő még nem azért ronda, mert genderfluid. Szél Bernadett az, aki azért ronda, mert genderfluiddá kozmetikázzák, továbbá Donáth Anna ugyan még nem ronda, de az lesz, viszont kommunistának már ő is kommunista. És természetesen még arról is szól Jeszenszky írása, hogy ezen én és a magamfajta liberárja, libernyák – ami tetszik –, felháborodjon. Íme, megmentettem az olvasókat attól, hogy el kelljen olvasniuk ezt a cikket. Ám ez mégsem volna helyes, ítéletet csak azután alkossanak a szövegről, miután közvetlenül találkoztak vele.
Mit jelent a genderfluid? Ezt a kifejezést két kis mikroközösség ismeri ma Magyarországon, az LMBT jogokért küzdő aktivisták és a tőlük rémülten rettegő fideszes keménymag: Jeszenszky Zsoltéknak és a kormányzati propagandának hála, mindannyian behozhatjuk a tájékozatlanságunkból fakadó lemaradásunkat. Nem szerepként játszok rá műveletlenségemre, de tény, hogy hirtelenjében én is rosszul definiáltam volna ezt a fogalmat, amely valójában azt jelenti: a genderfluid olyan ember, akinek a megélt neme az idő folyamán változik a nő és a férfi között. Miután definiáltam, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Jeszenszky Szélről nem azt állította, hogy nemet váltott volna vagy tervezné, hanem hogy az imázsalkotói ilyen típusú emberré kozmetikázzák - tudatosan.
Miből szűrte le ezt a volt külügyminiszter fia? Abból, hogy a független országgyűlési képviselő nő létére levágatta a haját. De nem ám akárhogy! Hallgassuk meg a stylist részletességével született véleményt e frizuráról: „Haj levágatva, de nem ám egy »sassy« frizurával, ily módon egy csinos, urbánus, modern nő benyomását keltve. Hanem egy férfiét.” Mármint Jeszenszkyben ezt a benyomást keltve, de ezt a szubjektív megjegyzést nem teszi a szerző hozzá, mert akkor még a végén kiderülne, hogy az ő szubjektív véleményét kiáltotta ki a szent igazságnak. A szent igazsággal pedig, szemben a szubjektív véleményalkotással, nem illik vitatkozni.
Bizonyára közrejátszhatott cikke megírásában az a korábbi felzúdulás, amely Gazdag István írását övezte, aki tudományosan vélte bizonyítottnak a tényt, hogy a baloldali polgár genetikailag selejtebb embertípus, mint a jobboldali. Feltehetően Jeszenszky megirigyelte a percnyi csillogást. Felbosszantani, és az általuk gyakran használt szó szerint, sivalkodásra késztetni akart engem és eszmetársaimat ezzel a szöveggel Jeszenszky, sekély e kéj. Valóban megfogalmaz olyan mondatokat, amelyek miatt, ha nem is bosszankodom, de rajtuk megütközöm.
Szomorúnak tartom, nem bosszantónak, ha számára örömet jelent az, hogy másokat megsért. Idézek a szövegből: „XY nem egy szép nő. És nagyon megengedően fogalmaztam. Egy ellenszenves, visszataszító, női mivoltából kivetkőzött szörnyeteg. […] XY-nal tehát nem az a baj önmagában, hogy külsőleg ronda. Hanem hogy a csúnyasága belülről fakad.” Szándékosan nem nevezem meg a politikus nevét (bár a cikket zanzásító mondataimból sejtheti az olvasó), mert mindegy kiről ír épp azon a szöveghelyen Jeszenszky, ez kénye és kedve szerint váltogatható.
De nem csak erről az öncélú hergelésről, valamint a politikai gyalázkodásról szól a publicista cikke. Nemcsak azért sérti meg honfitársai méltóságát Jeszenszky, mert nem ért velük egyet, hanem mert meggyőződése, hogy egy súlyos összeesküvés-elméletről rántja le ezzel a leplet. Amit ő természetesen nem összeesküvés-elméletnek, hanem az igazságnak gondol. A publicista úgy véli, és ezt ő meggyőződéssel vallja, hogy az identitásválsággal küzdő fiatalok számára tudatosan „gyártják le” az őket identitásválságukban megerősítő politikusimázsokat.
Tudatosan kozmopolita, nőietlen nőket és férfiatlan férfiakat formálnak a politikusokból, hogy az azonosságtudatában labilis százezrek és milliók szavazatát ezzel begyűjtsék. Egyszerűbb, véli Jeszenszky, kötelezővé tenni az érzékenyítő kurzusokat, mint visszavezetni a fiatalokat a normalitás útjára. Azt itt nem fejti ki a szerző, hogy azt a normalitás részének tartja-e, hogy honfitársunkat szörnyetegnek nevezzük, pusztán azért, mert máshogy gondolja ugyanazt a világról, mint mi. Továbbá azt sem fejti ki Jeszenszky, hogy miért éri meg ezeknek a valakiknek, (más megfogalmazásban tudjukkiknek), éppen ezt a választói réteget megcélozni, és őket komoly embermérnökösködéssel fáradozva ebben az állapotban tartani. Hivatkozás nélkül azt azonban állítja, hogy egyes mérések szerint Londonban csak a fiatalok fele gondolja magát határozottan heteroszexuálisnak, akik jelentős részben muszlimok, amely tetézi a bajt Jeszenszky szerint.
Nem értem, és nem értem, hogy egy olyan tanult, művelt és világlátott polgár, mint Jeszenszky Zsolt, hogy nem veszi észre a hasonlóságot az általa vallott elmélet, és már lelepleződött, történelmi összeesküvés-elméletek között. Idézzünk fel egy laudációt egy témához illő folyóiratból, a Magyar Nő 1918-as Prohászka különszámából, ahol Bangha Béla jezsuita szerzetes – amikor még a jezsuitának lenni is mást jelentett – ekképpen vallott a székesfehérvári püspökről (feltehetően írtak a számba egyébként nők is): „Az utolsó évtizedek antihungarikus fejlődése… meghamisította a magyarságot és internacionális elemekkel megalkudott. Ez nem kell többé. De kell a nemzeti. A tisztikarban nemzeti lélek kell. Nem kellenek Kunok, akik Khónokból lettek, nem kell az a világnézet, mely orosz zsidó koponyák vérbajos agyváladéka.” Más helyről adjunk szót magának a „mesternek”, Prohászka Ottokárnak:
„A zsidók folyton azt emlegetik, hogy az emberek megfeledkeztek a krisztusi szeretetről, és a gyűlöletet teszik eszméikké. Nem így van, mert mi nem antiszemiták, hanem hungaristák vagyunk. Szégyen, gyalázat egy nép számára, ha a vezetést idegennek adja át saját otthonában, és saját maga ásta meg sírját, maga állítja ki és pecsételi le saját szégyenének bélyegével azt a bizonyítványt, hogy életképtelen.”
Nem gondolom, hogy Jeszenszky Zsolt náci lenne, még Prohászka sem az, de ezek a gondolatok és szövegek hamisságukban a véres XX. század folyamán lelepleződtek, és erre hívom fel a mai publicista és mindannyiunk figyelmét. Az egyház itt-ott, nem túl büszkén, de azért tiszteli Prohászkát, ez tény, személye bonyolult és sokrétegű, a katolikus modernitáshoz sokat tett hozzá árnyoldalával együtt is. Akikre azonban egyértelműen büszkén emlékszik, azok más lelkülettel gazdagították történelmünket, gondolok akár Salkaházi Sárára vagy Apor Vilmosra. Salkaházi ráadásul korszakában karakán közéleti szervezőként és agilis véleményformálóként számított annyira férfiasnak, ami miatt leférfiasozza ma Szélt Jeszenszky.
Nincs olyan, hogy tömegesen akarnának tudatosan minket nemteleníteni. Ez képtelenség! Ilyen gonoszságot nem feltételezhetünk embertársaink sokaságáról! Az ember tud buta lenni, rengeteget téved, de tömegesen nem válik megátalkodottá! Csak páran süllyednek el a mélységes emberi gonoszságban, ők pedig nagyon ritkán kapnak hatalmat a kezükbe, és még kevesebben tudják azt ott megtartani. Amilyen megátalkodottságot feltételez Jeszenkszy honfitársairól és embertársai sokaságáról, az nincs rendjén, az nem fér bele!
A szabad véleménynyilvánításba természetesen beletartozik, és gondolja így, ha így akarja, de tudjon róla, hogy a valóságnál sokkal, de sokkal rosszabb képet fest fel, és olyannak láttatja felebarátait, ami egyébként a kereszténység szellemiségével ellentétes. Összes női politikusunk és összes férfi politikusunk, legyen az fideszes vagy ellenzéki gyönyörű, és gyönyörű különösen akkor, amikor töredelmes, őszinte, emberi arcát mutatja meg. Hiába hangzik érzelgősnek, amit írok, ez a keresztény emberkép.