Jakab Péter megmutatta budapesti albérletét a közmédiás zaklatóknak

Jakab Péter megmutatta budapesti albérletét a közmédiás zaklatóknak

Mint ismeretes, újabb zaklatáshoz folyamodott a Fidesz-média, most már egyenesen az évi több mint százmilliárd forint közpénzből működő közmédia gondolta úgy, hogy egy politikust a saját otthonánál kell zavarnia. A célpont nem más volt, mint Jakab Péter, akinek az egyik gyermeke szólt, hogy kamerázták a házukat.

Jakab Péter mindezután úgy reagált, hogy megmutatja a fideszes kormányzati médiának budapesti albérletét, amely egy panellakás a XI. kerület külső részén. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje a közösségi oldalán írt arról, hogy 

"nem tudtam, hogy érdekes lehet, hol élek, de miután tegnap a köztévé kamerával jött Miskolcra, hogy lefilmezzék a lakásom – hátha találnak egy kis luxust – megmutattam magam."

Hozzátette, hogy a Fidesznek láthatóan kellemetlen, hogy" miközben ők magánrepülőkön urizálnak, ő nem él nagy lábon." Úgy véli, a fideszes sajtó azt akarja beállítani róla, hogy csak megjátssza az átlagembert, hiszen például Budapesten az Országgyűlés a jogszabály szerint akár félmillióért is bérelhetne neki lakást az ottani munkavégzéshez, ami azt jelenti, hogy akár a Budai Vár mellett is lakhatna egy luxuslakásban, és szerintük biztosan ott is él.

"Nyilván a fideszes úrigyerekek magukból indulnak ki, bár ők nem a Budai Vár mellett laknak, hanem a várban. Én meg távol a vártól. Tegnap megígértem, megmutatom, hogy hol. Itt, egy átlagos panelben. Ott, ahol sokan mások is. Tudjátok, ficsúrok, ők azok, akiket ti nem ismertek. Csak prolizzátok őket"

- emelte ki Jakab Péter, hozzátéve, hogy elárul egy kulisszatitkot is, ugyanis hamarosan a földszintről a negyedik emeletre fog költözni, ugyanis mint írta:

"Mégiscsak miniszterelnök-jelölt vagyok, na!"

Nem tudtam, hogy érdekes lehet, hol élek, de miután tegnap a köztévé kamerával jött Miskolcra, hogy lefilmezzék a...

Közzétette: Jakab Péter – 2021. március 8., hétfő