Orbán Viktor így gyönyörködött többek között a jeruzsálemi kilátásban

Orbán Viktor így gyönyörködött többek között a jeruzsálemi kilátásban

Mint ismeretes, a közös együttműködés lehetőségeit vitatta meg a koronavírus-világjárvány kezelésének terén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfővel és Andrej Babis cseh miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben.

Több ötlet napirendre került, köztük például a "zöld útlevelek", vagyis a koronavírus elleni beoltottságot bizonyító igazolványok elfogadása, de részletesen tárgyaltak arról is, miként vonhatnák be Magyarországot és Csehországot az Izraelben tervezett nemzetközi vakcinagyártásba. Netanjahu közeli személyes barátjának nevezte mind a magyar, mind a cseh kormányfőt. Nagyrabecsülését fejezte ki amiatt, hogy mindkét ország missziót nyitott Jeruzsálemben, és igaz barátokként segítenek Izraelnek a nemzetközi porondon is.

A baráti hangvételű egyeztetéseket követően pedig nem maradhatott el a nevezetességek körbejárása sem, így Orbán Viktor miniszterelnök többek között az Agóniai-bazilikát, a Gecsemáné-kertet is megnézhette, míg az Olajfák hegyén elé táruló látkép kis irigységgel tölthette el, hiszen a Karmelita kolostorból hasonlóan gyönyörű panorámában nem lehet része.