Minek ment oda? Lehet vita a szekértáborok között?

Lukácsi Katalin
Lukácsi Katalin - Facebook

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Miért mentem el a Pesti Tv-be?

- kérdezték tőlem többen is, mikor értesültek róla, hogy elfogadtam a meghívást. A választ rövidre zárhatnám azzal, hogy mert meghívtak, de nyilván ezzel nem bontanám ki az igazság minden szegletét. Az talán már pontosabb válasz, hogy kötelességemnek éreztem. Az én esetemtől függetlenül sokat vitatott kérdés az, hogy van-e, és ha van, miképp, értelme a párbeszédnek a kormánypártiak és ellenzékiek világa között. Nekem egyértelmű igen a válaszom, de ez még önmagában nem jelenti azt, hogy egy ilyen vita szükségszerűen értékes is.

Az én Pesti Tv-ben tett látogatásom egy normális beszélgetés volt, megfelelt a kommunikáció tudományos definíciójának. Volt nyitottság és megértés a felek között. Ahogy értékes élmény volt számomra a korábbi Polbeat-beli beszélgetésem is. Nem minden kormánypárti vs. kormánnyal szemben kritikus vita ilyen azonban. A korábbi, Jurák Katával vívott meccsem, vagy most a Transzparens Újságírásért Alapítvány által szervezett, Fábián Tamás, a Telex újságírója és Bohár Dániel, a Pesti Tv munkatársa közötti vita inkább volt birkózás, mint a Széchenyi István ideái által megfogalmazott eszmesúrlódás.

Mielőtt azonban összefoglalnám, hogy számomra mi volt a tanulsága Fábián és Bohár kemény beszélgetésének, felidézik egy korábbit azok közül, amit szintén a Transzparens Újságírásért Alapítvány rendezett. Tavaly januárban Plankó Gergő, a 444 újságírója és Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa ült le vitázni egymással az alapítvány meghívására. Az a beszélgetés számomra értékes és tanulságos volt. A felek ott tisztelettel fordultak egymáshoz, nem esett szét a vita, szórakoztató is volt, és történtek felismerések. Hallgatóként azt a beszélgetést úgy éltem meg, hogy két különböző világ találkozott, de legalábbis súrolta egymást. Sőt, nálam az a vita elérte azt a vágyott célt is, ami minden párbeszédet kereső esemény ideaként tűzhet ki maga elé, önrevízióra késztetett ugyanis előítéleteimmel szemben. A beszélgetés hatására revideáltam a rengeteg elfogultságomat és előítéletemet Apáti Bencével szemben, és rácsodálkoztam arra is, hogy markánsan ellenzékiként a saját kommunikációm is sokszor kifogásolható aszerint a mérce szerint, amivel én mérek másokat.

Azóta kiderült, hogy a Transzparens Újságírásért Alapítvány kormányhoz közeli közösség, ami miatt sok kormánykritikus polgár erős fenntartásokkal viszonyul az általuk szervezett eseményekhez. Bár a Fábián-Bohár vitát az alapítványt képviselő moderátornak nem sikerült sem vezetnie, sem mederben tartania, és lehetséges, hogy sanda szándékok tömkelege vezeti ezt a szervezetet újságíró-viták rendezésére, én azt mondom, az legyen a kormánypárti holdudvar legrosszabb tulajdonsága, hogy vitákat szervez. Akkor is, ha annak néha fájdalmas a gyümölcse.

Amilyen értékesnek és jónak találtam ugyanis a Plankó-Apáti vitát, annyira volt sokkoló a Fábián-Bohár. Értelmetlen volt abból az aspektusból, hogy a párbeszéd nem valósult meg a felek között, mert hiányzott a minimális közös alap és megérteni akarás, magát a vitát viszont nem tartom értelmetlennek, mert sok tanulsága volt ennek is. Bohár Dániel fellépésében és megszólalásában megtestesítette azt a sztereotípiát, amely ellenzékiek fejében áll össze a mindenkori fideszes pártmunkásról, annak is egy eléggé súlyos és sértő verzióját. Bohár Dánielnek nem volt egy emberi szava és gesztusa vitapartnere felé, végig cinikus volt, személyeskedésbe is csúszott, támadó volt kezdetektől, már mielőtt megszólalt volna Fábián Tamás. Fábián Tamás is belement kemény állításokba, és vitt be olykor ő is övön aluli támadást, a Telex munkatársának felgyülemlő haragját azonban érthetőnek tartom Bohár viselkedésére válaszul.

Ha a Transzparens Újságírásért Alapítványnak az a célja, hogy a szélesebb közvélemény egy szinten kezelje a kormánypárti médiumokat a kormánnyal szemben kritikusakkal, ezzel a vitával nem ezt érte el. Engem azonban hidegen hagy az alapítvány célkitűzése, engem a párbeszéd dilemmája foglalkoztat a kormány mellett elkötelezett és a kormánnyal szemben kritikus világ között.

A Fábián-Bohár vita után egy hajszállal nem kerültek közelebb egymáshoz a kormánypárti és az ellenzéki szekértáborok. Egy ilyen vita után azok inkább megcsontosodnak. Ebből a szempontból káros a szóba állás, de nem minden kormánypárti vs. nem kormánypárti beszélgetés ilyen. Továbbá számomra van ennek a csörtének is pozitív hozadéka, mert mostantól kezdve tudok különbséget tenni kormánypárti és kormánypárti között is!

Vannak sztereotípiáim, amelyeket igyekszem emberi nagyságom és tudásom mértéke szerint felülvizsgálni – váltakozó sikerrel. Fideszesekkel szemben több van. Bohár Dániel egy masszív előítéletemet testesítette meg, ez igaz, de ez engem nem arra sarkall, hogy most már aztán az összes fideszesről ezt gondoljam, hanem éppen ellenkezőleg, mert lett összehasonlítási alapom. Éles a kontraszt ugyanis egyes kormánypárti ismeretségeim, ne adj Isten, barátaim, és Bohár Dániel között. Most már tudom, hogy nem minden kormánypárti olyan, mint Bohár Dániel, tehát mint a legrosszabb sztereotípiám, dolgozzon a kormányban, a kormánypárti sajtóban, a holdudvar bármelyik bugyrában, és ezt nagyon fontos tanulságnak tartom. Bohár Dániellel valóban nincs értelme, legalábbis nincs mód a párbeszédre, de mivel nem minden kormánypárti olyan, mint ő, ezért az összes többi kormánypártival van értelme, és meg lehet találni a közös nevezőt.

A párkapcsolati tanácsadásból példát merítve három fontos tudnivaló van ahhoz, ha értékes beszélgetést szeretnék kiépíteni egy ellenoldali honfitársunkkal.

  • Az első, és legfontosabb, hogy tételezzük fel a másikról a jót, mert különben azt sose vesszük észre (a jó helyére számos egyéb pozitív tulajdonság behelyettesítő, például a hazaszeretet).
  • A második egy figyelmeztetés. Legyünk a tudatában annak, hogy a másik valóságértelmezésének a megkérdőjelezése sokak számára személyes sértés, mert úgy érzik, mintha őket magukat, a személyük létjogosultságát kérdőjeleztük volna meg.
  • A harmadik a kölcsönösség kérdése. Ahhoz, hogy egyeztetni tudjuk a valóságunkat, arra az elköteleződésre van szükség mindkettőnk részéről, hogy egy közösségbe akarok tartozni a másikkal.

Igen, az egyik fideszes, igen, a másik nem az, de mindketten magyarok vagyunk, és együtt akarjuk erősebbé és büszkébbé építeni hazánkat. Erre csak párbeszéden, sokszor nehéz és munkás eszmesúrlódásokon keresztül kerülhet sor, de ezt ne spóroljuk meg, mert Magyarország ezt megérdemli.