"Stílusosan" fogalmazott Majka a Kossuth-díjak kapcsán

"Stílusosan" fogalmazott Majka a Kossuth-díjak kapcsán

Mint ismeretes, nemzeti ünnepünk alkalmából az államfő többeknek is állami kitüntetéseket adományozott hétfőn. A Kossuth-díjjal elismertek között szerepelt Nagy Feró énekes-zenész is, ám ez sokakból egészen indulatos reakciót váltott ki a napokban.

Ahogy a Blikk rámutatott, Nagy Ferónak ugyan jólesik az elismerés, de hozzá is eljutottak a negatív kritikák. Több olyan vélemény is megfogalmazódott vele szemben, miszerint az énekes "nyíltan kiáll a kormány mellett", s emiatt kaphatta meg a rangos díjat. Azt egyértelműen maga sem cáfolta, hogy ez közrejátszott volna benne, mint fogalmazott: 

"biztos van valami közös szimpátia".

Közben Nagy Feró is kapott Kossuth-díjat

Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A lista a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg. Mécs Károly a nemzet művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Magyarország számára kivételesen értékes, példaértékű művészi pályafutása során nyújtott, a színházi szakma nagyrabecsülését és a közönség szeretetét egyaránt elnyerő színpadi szerepformálásai, valamint szépirodalmi klasszikusaink filmes adaptációiban nyújtott felejthetetlen, generációk számára meghatározó élményt jelentő alakításai elismeréseként.

De az előadó iránt vélhetően más is rokonszenvet érezhet a jelek szerint.

A Majka művésznéven futó Majoros Péter, az ismert műsorvezető egy, a lap által is említett, hétfő óta az interneten terjedő rejtett kamerás felvétel apropója kapcsán alkotott sajátosan "stílusos" véleményt közösségi oldalán. A videóban hallható, ahogy a Beatrice egykori frontembere káromkodásokkal teletűzdelt mondatokkal folytat telefonbeszélgetést. Csütörtöki Facebook-posztja alapján úgy tűnik, Majka nem a Nagy Feró díjazását bírálók sorát gyarapítja. Inkább a többi Kossuth-díjas művészt emlegette, valamint a zenészt kritizálókat finoman idézve is "álszentként" festette le - bár a trágár kifejezéseket a rapper sem mellőzte.