Orbán Viktor nemet mond "a brüsszeli európai birodalomra" Salvinival és Morawieckivel együtt

Orbán Viktor nemet mond "a brüsszeli európai birodalomra" Salvinival és Morawieckivel együtt

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Matteo Salvinivel, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel háromoldalú találkozón vett részt csütörtökön Budapesten, melyre kollégáit ő maga hívta meg. Egyelőre azonban nem szolgáltak nagy bejelentéssel.

A magyar kormányfő a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy tisztázták a nemzetük szempontjából legfontosabb kérdéseket, és nincs egyetlen téma sem, amelyben ne tudnának egyetértést kialakítani, a nemzetük érdekei egy ponton sem állnak szemben egymással. 

Közölte: megállapodtak, hogy részt vesznek az Európa jövőjéről folytatott vitában, és a következő hetekben programot állítanak fel arról, hogy miként fogják ezt megtenni.

Ez a vita jó lehetőség lesz, hogy az értékeiket Európában megismertessék és megerősítsék - vélekedett.

A miniszterelnök kifejtette: azért találkoztak most, mert a Fidesz úgy döntött, elhagyja az Európai Néppártot (EPP), és most közösen tervezik meg a jövőt, beszélnek Európa jövőjéről.

Emlékeztetett: Matteo Salvini megfogalmazása szerint

európai reneszánszt akarnak, ennek érdekében dolgoznak együtt a jövőben.

Mint kifejtette, sok millió olyan európai polgár van, aki megfelelő és hatékony képviselet nélkül maradt Európában, mert szerinte az EPP hosszú távra elkötelezte magát az együttműködés mellett az európai baloldallal.

Orbán Viktor szerint szimbolikus, hogy az együttműködést épp nagycsütörtök napján indítják meg, mint mondta, egy hosszú út első állomása a mostani találkozó.

Közös értékeikről is szó esett,

az atlantista elkötelezettségen túl ilyen a szabadság, a méltóság, a kereszténység, a család és a nemzeti szuverenitás értéke

- sorolta.

Hozzátette, hogy emellett

nemet mondanak a brüsszeli európai birodalomra, a kommunizmusra, az illegális migrációra és az antiszemitizmusra.

Közölte: abban maradtak, hogy a megkezdett munkát folytatják, legközelebb májusban, valószínűleg Varsóban találkoznak, de ez nagyban függ a járványhelyzettől.

A kormányfő kijelentette:

nem fognak felülni semmilyen provokációnak, az értékeik és az álláspontjaik világosak.

Véget akarnak vetni annak a nevetséges politikai gyakorlatnak, amely szerint a jobboldalnak mindig csak széle van, a baloldalnak meg csak közepe - fogalmazott.

Hangsúlyozta: a szabadság, a hagyományos európai értékek, az emberi méltóság és a mainál sikeresebb európai politika mellett állnak ki.

Orbán Viktor Magyarország egyik leghűségesebb barátjaként írta le Mateusz Morawieckit, Matteo Salvinit pedig hősnek nevezte, amiért az olasz kormány tagjaként bebizonyította, hogy lehetséges megállítani az illegális migrációt a tengeren.

A két legerősebb európai jobboldali frakció meghatározó személyiségei ők

- fűzte hozzá.

Arról is beszélt, hogy jelenleg minden nemzetközi megbeszélésen az első helyen a járvány áll, és most is megosztották a tapasztalatokat, továbbá sürgették az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a vakcinabeszerzést, amely az előfeltétele a járvány megfékezésének. 

Továbbá átláthatóbb és gyorsabb oltást akarnak Európában - tette hozzá.

(MTI nyomán)