Nagykőrösi klubház: A tao-pénzek eltüntetésének állatorvosi lova

sohajda márk
Sohajda Márk, a klub elnöke,
Gulyás Sándor / Petőfi Népe

Nagykőrösön több mint 400 millióból kapott egy negyedosztályú focicsapat új klubházat, majd a sportegyesület egyszercsak nevet változtatott és egy cégtemetőként is emlegetett címre jegyeztette be magát. Az eset tökéletesen rávilágít a kormány lopásmodelljére, melyben az egyesület, a Fidesz és az önkormányzat szimbiózisba kerül.

Korábban megírtuk, hogy a Nagykőrösi Kinizsi sportegyesület még 2019-ben vágott bele egy beruházásba, mondván a patináns múlttal rendelkező focicsapatuk pályálya igencsak rossz állapotba került, ezért szükségessé vált egy kiszolgáló épület létrehozása. A klubház megvalósítását sokan feleslegesnek tartották, mivel a hányattatott sorsú labdarúgó egyesületet 2020 januárjában visszaléptették a klub elnöke, Sohajda Márk - egyben helyi fideszes önkormányzati képviselő - vezetése alatt felhalmozott 50 millió forintos tartozása miatt. A sportegyesületet azonban semmi sem tántoríthatta el, így a Nagykőrösi Kinizsi egyesülete az új klubház építésére mintegy 200 millió forintnyi tao és nagyjából 200 millió forintnyi önkormányzati támogatást szedett össze, azonban ez is kevésnek bizonyult, s nem fizették ki a vállakozót.

400 milliót költöttek el egy klubházra, de még ennyi sem volt elég Nagykőrösön

Nem fizette ki a Nagykőrösi Kinizsi sportegyesület az építést végző vállalkozót, aki ezért nem engedte be az üzemeltetést végző cég munkatársait. Korábban már 400 millió forintot költöttek el az egyesület székházára, de további pénzt szeretne a klub elnöke a számlák kifizetése miatt.

A negyedosztályú focicsapat, ami 400 milliós tusolóval és öltözővel rendelkezik, de sportcsarnokuk nincs

Egy negyedosztályú csapathoz képest aránytalanul nagy létesítményről van szó, miközben ezzel párhuzamosan Nagykőrösnek nincs sportcsarnoka, viszont NB1-es kosárlabdacsapata meg igen. A helyi sport számára szükség lett volna egy olyan komplexumra, amely mindenféle sportnak tert ad, nemcsak fociklubházként üzemel

- fejtette ki a Jobbik önkormányzati képviselője, Zágráb Nándor lapunknak miért is volt érthetetlen már a kezdetekkor a beruházás és a rá szánt hatalmas összeg. A tervek szerint a 620 négyzetméteren épített klubház rendelkezik sportbüfével és konferenciateremmel is, az év eleji átadását követően ezeket azóta sem használták ki, jelenleg csak az öltözők és a zuhanyzók üzemelnek.

Érdemes megemlíteni, hogy a 400 millió forintnyi közpénz mellett további 113 millió folyt be röplabda címszó alatt a sportegyesülethez, holott röplapda csapattal nem rendelkeznek. Ebből az összegből kettő darab kisbuszra, sporteszközökre és különböző vagyontárgyakra futotta. 

A Fidesz lopásmodelljének egyik példája

Nagykőrös számára a pandémia harmadik hullámának ideje alatt jött a meglepetés: a Nagykőrösi Kinizsi sportegyesület egyszer csak köddé vált, majd ugyanazzal az adószámmal Kókán egy bizonyos Roma-Gól SE jelent meg új székhellyel és vezetőkkel. Az Országos Bírósági Hivatal weblapján szereplő civil szervezetek közhiteles listájából kiolvasható, hogy a létesítő okirat kelte 2021. február 26., a képviseletre jogosult személy pedig Sohajda Márk.

Mivel civil szervezetről van szó, a változások csakis úgy abszolválhatóak, ha taggyűlésen szavazzák meg 5+1 fővel. A bíróság honlapján található döntésből arra lehet következtetni, hogy ez gördülékenyen megtörtént, így március 16-án jogerőre is emelkedett.

Zágráb a helyi Jobbik vezetőjével felkereste a régi-új sportegyesület székhelyét, amit Kóka 4227 helyrajzi számával jelöltek. Az ottani kisebbségi vezetőt kérdezve kiderült, kaptak egy levelet a kormányhivataltól, amiben szerepelt, valóban, erre az ingatlan címre jegyzeték be a Roma-Gól-t. Az iratból azt is megtudták, a polgármester minderről tudott, mivel szerepelt rajta az aláírása, miközben a nagykőrösi közvéleményt a változásokról valamiért elfelejtették tájékoztatni.

Ekkor lepleződött le, hogy ez alatt a cím alatt gyakorlatilag egy cégtemetőről van szó, mint megtudtuk több vállalkozás is ide van bejegyezve 

- tette hozzá a képviselő, aki kiemelte, korábban arra is felhívta az Ifjúsági és Sportbizottság figyelmét, hogy a Nagykőrösi Kinizsi sportegyesületnek szánt több mint ötmilliós önkormányzati támogatást - amit egy meghatározott keretből osztanak szét, utoljára ez tavaly márciusban történt meg - meg kellene vonni, hiszen az MLSZ (Magyar Labdarúgó Szövetség) hivatalos levele szerint eljárás folyik a klubbal szemben. A támogatást természetesen megadták, az egyesület pedig eltűnt.

A nagykőrösi klubház a tao-pénzek eltűntetésének állatorvosi lova. A Fidesz egyik lopásmodellje.

Amikor az önkormányzat és a sportegyesület szinonímák

Nagykőrösön megfelelő mennyiségű bizonyíték hiányában a hatóságok a fideszes visszaélésekkel kapcsolatos eljárásokat általában megszüntetik. Jelenleg most a legfontosabb az információk begyűjtése, amivel olyan helyzet teremthető, hogy a hatóságok ne tussolhassák el a közpénzeltűntetés ügyét. Az esetnek azonban akad egy politikai oldalról is megközelíthető kérdése:

Úgy fest, törvényességi felügyeleti eljárást fogunk indítani. Ennek során azt vizsgálják majd, hogy az önkormányzat szervei törvényesen működtek-e vagy sem, ugyanis a Nagykőrösi Kinizsi SE-nek, ahova a pénz került, vagyis a Roma-Gól-nak az elnöke, Sohajda egyben a Jogi, Gazdasági és Közbeszerzési bizottság fideszes elnöke is

- emelte ki Zágráb az eset körüli összeférhetetlenséget, vagyis gyakorlatilag az egyesület, a Fidesz és az önkormányzat teljes mértékben összefonódott: az egyik adta az erőforrást, majd ezt követően a sportegyesület átalakult, ezzel vélhetőleg meggátolva, hogy az elszámolások megtörténjenek.

Az abszurdum az egészben, hogy fogalmunk sincs mi lett a vagyontárgyakkal. Most akkor a Roma-Gól tulajdonába kerültek? Ezekkel fogalmunk sincs mi lesz, ha esetleg kivonták őket az egyesületből azt sem lehet megnézni mindez jogszerűen történt-e. 

Nagykőrös: A Fidesz közpénzeltüntető-laborja

Nagykőrösön a hasonló esetek nem számítanak ritkaságnak, Zágráb szerint visszatérő lopásminták figyelhetőek meg, mint a csatornapénzek visszakövetelésének kálváriája során, amikor is a Pest megyei város uniós és nemzeti támogatás révén csaknem teljesen feleslegesen befizetett önrészből valósította meg a szennyvízelvezetési programot, vagy a helyi strand esete, aminek értékét 2007-ben 240 millió forintban határozták meg, majd eladták 30 millió forintért. Az új tulajdonosok a felújításra 231 milliós EU-s támogatást is elnyertek, de ahogy az lenni szokott a pénz szőrén-szálán eltűnt, hiába vizsgálódott a NAV is.