Kásler újból elismételte: az egészségügyi ellátórendszer a jelen pillanatig sem omlott össze

Kásler Miklós
MTI/Kovács Tamás

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere rendíthetetlenül kitart az álláspontja mellett, miszerint a magyar egészségügyi ellátórendszer a jelen pillanatig sem omlott össze, ráadásul minden valószínűség szerint ebben a rendkívüli helyzeteben is tartani tudja a megfelelő szakmai kondíciókat. Ezt az Életközelben című műsor új epizódjában ismételte el.

Az EMMI minisztere kitért arra is, hogy hazánk elképesztően sikeres az oltások tekintetében, nagy eredmény továbbá az is, hogy folyamatosan nő oltási hajlandóság a lakosság körében, illetve nincs miért félni az AstraZeneca-vakcinák használatától.

Ismertette, a biostatisztikusok becslése szerint az eddig beadott oltások a 65 év fölötti korosztályban 3500 életet mentettek meg Magyarországon. Kásler kiemelte, hogy Magyarország jól kezelte a második hullámot, ami annak volt köszönhető, hogy az első hullámot is sikerrel vettük.

A teljes adás itt tekinthető meg: 

Legolvasottabb híreink