Nyilvánosságra hozta a kormány az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat

Nyilvánosságra hozta a kormány az oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat

A kormányzat Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a magyarországi oltások utáni fertőzési és halálozási adatokat. A fotóhoz azt írták:

 Jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.

A képen a második oltást követő fertőzések és halálozások adatai láthatók tavaly december vége és az idei esztendő április 20. között. A kormány által közölt statisztikák alapján a második oltás után összesen 5714 fő betegedett meg, míg 273-an hunytak el. 

Április 20-án már 26 ezer körül volt a járvány áldozatainak a száma: azaz minden századik ember két oltás után veszítette életét a kormány által közzétett adatok szerint. S noha a vakcinák jellemzően csak a második oltás után 2-3 héttel adnak teljes védettséget, a kormány az iskolák újraindítását és a teraszok nyitását az első oltáson átesettek számához kötötte azt hangsúlyozva: már az első oltás is megfelelő védelmet biztosít.