Joe Biden visszalépése után az egész Demokrata Párt beállt Kamala Harris mögé

Joe Biden visszalépése után az egész Demokrata Párt beállt Kamala Harris mögé

A Demokrata Párt mind az 50 tagállami pártvezetője megszavazta, hogy Biden visszalépését követően Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke legyen a párt elnökjelöltje.

A Demokrata Pártnak mind az 50 tagállami pártvezetője megszavazta, hogy Joe Biden visszalépését követően Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke legyen a párt elnökjelöltje, a republikánus jelölt és korábbi elnök, Donald Trump kihívója - közölte az MTI beszámolója szerint vasárnap az Állami Demokrata Bizottságok Szövetsége (ASDC).

A pártelnökök telefonkonferencia keretében biztosították támogatásukról Harrist, miután a hivatalban lévő elnök vasárnap bejelentette visszalépését az amerikai elnökválasztástól és közölte, hogy teljes mértékben támogatja alelnökének jelöltségét

- tudatta közleményében az ASDC, amelynek feladata az állami szintű demokrata pártok és tagszervezetek képviselete a demokrata párt országos konvenciójának szabályalkotó szervezetében.

"Biden elnök bejelentését követően tagjaink azonnal összefogtak, hogy egyesüljenek a jelölt mögött, aki már többször nyert nehéz választásokat, és aki bizonyítottan vezető szerepet játszik az amerikaiak számára olyan fontos kérdésekben, mint a reprodukciós szabadság, a fegyveres erőszak megelőzése, az éghajlatvédelem, az igazságügyi reform és a gazdaság újjáépítése. Ez a személy a hivatalban lévő alelnökünk, Kamala Harris"

- fogalmazott a közleményben Ken Martin, az ASDC elnöke.

Biden visszalépését követően rohamosan bővült a Harrist támogató demokratapárti törvényhozók listája, amelyhez vasárnap estére a demokraták olyan erős emberei csatlakoztak, mint Gavin Newsom kaliforniai, Jared Polis coloradói, Roy Cooper észak-karolinai és Josh Shapiro pennsylvaniai kormányzó vagy Mark Kelly arizonai szenátor.

Harris egyik legnagyobb támogatója, a LinkedIn-alapító Dmitri Mehlhorn "az amerikai álom megtestesítőjének" nevezte az alelnököt

Harris jelöltségének támogatói közül Dmitri Mehlhorn, a LinkedIn közösségi hálózat alapítója és a párt egyik legnagyobb adományozója egyenesen az amerikai álom megtestesítőjének, "a keménység megtestesülésének" nevezte az alelnököt.

Bill Clinton volt elnök és felesége, Hillary Clinton - Barack Obama volt elnök külügyminisztere -, nyilatkozatukban szintén Kamala Harris elnökjelöltsége mellett foglaltak állást. Néhány befolyásos párttag - köztük a képviselőház korábbi elnöke, Nancy Pelosi és Barack Obama - méltatta Joe Biden elnöki munkáját és hazafiságát, de egyelőre nem állt be Harris jelöltsége mögé.

A demokrata párti szabályok szerint Joe Biden nem ruházhatja át hivatalosan az elnökjelötséget, hanem arról az elnökjelölő konvención a delegáltak szavazatai döntenek, ott kell elnyerni a többséget. A

Demokrata Párt augusztus 19. és 22. között Chicagóban tartja elnökjelölt-jelölő országos gyűlését.

(Címlapkép: A 2024. május 9-i képen Joe Biden demokrata párti amerikai elnök (j) és Kamala Harris alelnök rendezvényre érkezik a washingtoni Fehér Házban. Biden július 21-én bejelentette, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, és támogatja Harris indulását Donald Trump előző elnökkel és republikánus elnökjelölttel szemben. MTI/AP/Evan Vucci)