Z. Kárpát: a büdzsé nem az újraindítás, hanem egy összeszerelő szinten tartott, gyarmati sorba süllyesztett ország képét sugallja

Z. Kárpát Dániel
Béli Balázs / Alfahír

Nemcsak a címadás ötlettelenségét (a büdzsé ugyanúgy az újraindítás költségvetése címet viseli, mint tavaly – A szerk.), hanem a Fidesz részéről egy csúnya kettős játékot is lát a Jobbik a 2022-es költségvetés tervezetében – mondta megkeresésünkre Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke, az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának elnöke. Mint kifejtette,

a kormánypárt a válság alatt mindent megtesz, hogy az oligarchák és nagyvállalkozások érdekeit érvényesítse

vissza nem térítendő támogatásokkal, kedvező gazdasági-jogi klímával, másrészt

elárulják a magyar munkavállalókat és nem segítik meg a magyar családokat.

A közgazdász politikus élesen kritizálta, hogy a kormányzat nem pótolja a kieső munkabéreket, a krízisbe került családok költségvetését nem segítenek kiigazítani. Holott – mutatott rá – a magyar munkavállalók több mint 40 százaléka arról számolt be, csökkent a bevételük.

Harmadrészt a költségvetés a várható nagyobb problémákat sem kezeli – folytatta az ellenzéki politikus. Itt a hitelmoratórium lejártát említette, amely szerinte az adósok 15-20 százalékát hozza tarthatatlan helyzetbe.

A kilakoltatási moratórium a keddi nappal lejárt, innentől kezdve meg várható a ketyegő bomba, tehát az, hogy családokat tömegesen távolítsanak el otthonukból

– mutatott rá Z. Kárpát.

Az újraindításra elkülönített forrásokról szólva az ellenzéki honatya szerint „az az undorító jelenség tapasztalható”, hogy a rászoruló családok számára elkülönített kasszából oligarchák, milliárdosok kedvezményes hiteleket vagy épp támogatásokat vesznek fel.

Itt a miniszterelnök úr közvetlen rokonsága is fellelhető

– utalt a Gazdaságvédelmi Alapról Gazdaság-újraindítási Alap névre átkeresztet fejezetben turisztikai célra élkülönített 91 milliárdra a szakpolitikus. Úgy véli, velük szemben a hazai mikro-, kis- és középvállalkozók „jó esetben kedvezményes hitelre számíthatnak, hogyha azt a közvetítő bank is így gondolja” – fogalmazott.

Ez nem az újraindítás, hanem összeszerelő szinten tartott, gyarmati sorba süllyesztett ország képét sugallja, ahol egy magát harcosnak és nemzetinek mutató kormány mindent megtesz nyugati autógyártó cégek érdekeinek érvényesítéséért, viszont kiszolgáltatja a magyar munkavállalókat, fiatalokat és a magyar jövőt

– összegezte az ellenzéki szakpolitikus.

Harmadával többet költünk az államadósságra, de kevesebbet kap Rogán tárcája

Mint arról korábban beszámoltunk, Varga Mihály pénzügyminiszter kedden délelőtt átadta a költségvetési törvény tervezét Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének. A büdzsé a tavalyihoz hasonlóan az újraindítás költségvetése nevet viseli. Ez a költségvetés Magyarország újraindításának költségvetése - ismételte meg tavalyi szavait keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter, amikor bemutatta a büdzsé 2022-re készített tervezetét.

A törlesztési moratórium lejártával kapcsolatos kérdésünkre megjegyezte, a moratórium bevezetését a Jobbik már a válság harmadik napján, ötpontos javaslatcsomagjában kérte, végül a kormány „többhetes tötymörgés után” dolgozta ki saját javaslatát. Rámutatott, a jobbikos elképzelés és a tényleges kormányzati intézkedés között a különbség, hogy

a Jobbikéból kimaradtak volna az apróbetűs részek és az aknák.

Mint fogalmazott, ők nem engedték volna, hogy egy tíz hónapra igénybe vett moratóriumból egy 24 hónapos futamidő-hosszabbodás és 1-2 milliós hiteldrágulás következzen be.

Látható, hogy ez a kormány paktumot kötött a bankokkal

– szögezte le, hozzáfűzve, a járvány elleni befizetésekhez cégek, önkormányzatok, pártok, bankok befizettek, de egyedül a kereskedelmi bankok írhatják le a befizetendő adójukból a különadót.

Újabb lufi pukkant ki: a bankadó sem plusz teher, csak előrehozott befizetés

A pénzintézeti szektor hozzájárulása a védekezéshez egy egyszeri befizetéssel fog megvalósulni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter mai tájékoztatóján. Ennek mértéke 0,19 százalék, így a költségvetésbe most 55 milliárd forint folyik be, ezt a bankoknak három részletben, június, szeptember és december hónap 10. napjáig kell befizetniük.

A Jobbik javaslata a moratórium „pénzügyi szeméttől való megtisztítása, egy valódi befagyasztás” – mondta. Kérdésünkre megerősítette, szerintük a tőketartozásnak sem kellene kamatozni a törlesztési moratórium idején, és a rejtett költségeket sem lenne szabad felszámítani.

Az adósságszolgálat harmadával történő megugrásáról (az idei nagyságrendileg 1100 milliárd helyett jövőre 1400 milliárd forintot fogunk kifizetni az államadósság költségeire) Z. Kárpát úgy vélekedett,

a Fidesz 2010 óta nagyjából az egészségügy rendbetételére elegendő összeget költött el csak az államadósság kamataira, ez a kormány alkalmatlanságát bizonyítja.

Emlékeztetett, számtalanszor figyelmeztették a kormányt, hogy az adósság menedzsmentje, és a Fidesz elképzeléseivel ellentétben nem sikerült „kinőni” az államadósságot.

Az ezermilliárdos szint alá csak nagyon-nagyon ritkán ment az adósságszolgálat – mutatott rá az ellenzéki szakpolitikus.

Most pedig az 1400 milliárddal még többet is kell adósságszolgálatra fizetnünk, mint 2010-ben

– nyomatékosította. Úgy látja, a GDP-arányos mutatóval igyekszik takarózni a kormány, de azt látják, hogy itt sem sikerült érdemi elmozdulást elérni 2010-hez képest.

A Jobbik alelnöke szerint el lehetne gondolkodni egy sokkal jobb államadósság-menedzsmenten, hozzátéve, a kötelezettséget teljesíteni kell, de lehetne ezt sokkal jobban is csinálni.

Varga Mihály pénzügyminiszter kedden nyújtotta a 2022-es költségvetés tervezetét, amiről a Tisztelt Ház várhatóan június közepén fog szavazni.

Optimista költségvetés készült 5,9 százalékos hiánnyal

Ez a költségvetés Magyarország újraindításának költségvetése - ismételte meg tavalyi szavait keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter, amikor bemutatta a büdzsé 2022-re készített tervezetét. A tárcavezető aláhúzta, a költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, melynek célja, hogy aki elvesztett munkahelyét, az vagy vissza tudja szerezni, vagy új munkahelyet kaphasson, illetve hogy minden vállalkozó, akinek be kellett zárnia, az újra tudjon indulni, lehetőség szerint tovább is tudjon fejleszteni.